Bulvár

Harminc-negyven fős csoportokban sétálnak át a migránsok Csongrád megyébe

Harminc-negyven fős csoportokban sétálnak át a migránsok Csongrád megyébe

2015. április 28., kedd
Harminc-negyven fős csoportokban sétálnak át a migránsok Csongrád megyébe
migracios_konferencia01_gs

Az idén eddig embercsempészés miatt kezdeményezett eljárások 42 százaléka Csongrád megyében indult, ezek száma megközelíti a százat - közölte a megyei rendőr-főkapitányság migrációs ügyek osztályának vezetője kedden Szegeden.

Juhász-Bóka László

a témában a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában rendezett konferencián elmondta, a rendőrség általában a végrehajtókat, a határsértőket Szerbiából átkísérő úgynevezett sétáltatókat vagy a szállítókat tudja elfogni, a gyakran konspiratív módon szerveződő nemzetközi hálózatok irányítóihoz nehéz eljutni. A megyében elfogott embercsempészek 60 százalékával szemben gyorsított eljárásban hoz ítéletet a bíróság, és az utóbbi időben jellemzően letöltendő szabadságvesztést szabnak ki rájuk. Ez az oka annak, hogy a csempészek agresszívebbé válnak, és egyre gyakrabban megpróbálnak elmenekülni a rendőrök elől - közölte az alezredes. A "sétáltatók" általában a határ térségében élő szerbiai állampolgárok, akik 100-200 eurót kapnak azért, hogy egy 10-20 vagy akár 40 fős csoportot átvezessenek a zöldhatáron. Az utóbbi időben azonban megjelentek a különböző nemzetiségek saját "sétáltatói", akik elfogásuk esetén megpróbálnak elvegyülni az afgán, pakisztáni vagy szíriai határsértők között - tudatta az osztályvezető. A szállítók Ásotthalom vagy Mórahalom térségéből - az autópályáknak köszönhetően - három és fél, négy óra alatt Ausztriában vannak a határsértőkkel, ezért az ellenük való fellépéshez rendkívül gyors nemzetközi együttműködésre van szükség - hangsúlyozta Juhász-Bóka László.

migracios_konferencia07_gs

Az alezredes kifejtette, egészen a legutóbbi időkig szinte minden határsértő Bécsbe akart eljutni, az osztrák főváros volt a Nyugat-Európába tartók fő elosztóközpontja, a közelmúltban azonban egyre többen Szlovénián keresztül Olaszország felé tartanak. Az embercsempészéshez használt járműveket a rendőrség lefoglalja, ezért megjelentek a Nyugat-Európában külön e célra vásárolt autók. Az embercsempészek ezekkel a német, svájci, olasz rendszámú járművekkel próbálják kijátszani a mélységi ellenőrzést - közölte az osztályvezető.

Papp Péter

őrnagy a migráció kapcsán létrejött nemzetközi együttműködés koordinálását végzi immáron ötödik éve, ez idő alatt szinte nem is volt olyan időszak, amikor ne folyt volna valamilyen formában több nemzet közös munkája a határszakaszon. "A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség nem csak Magyarország, de Schengen egyik határországának részeként az összes tagország biztonságáért felel" - mondta el az őrnagy. Az EU integrált határigazgatása egy négylépcsős szűrőn keresztül zajlik, a megye határához pedig több tagállamból is érkezik vendégtiszt, hogy tapasztalatát megossza itteni kollégáival.

migracios_konferencia09_gs

A nemzetközi együttműködés egyik legfontosabb eleme a FRONTEX, vagyis az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség. A 2004-ben alakult FRONTEX rendkívül összetett feladatrendszerrel működik, a tagállamok közötti munka összehangolása mellett közös képzési rendszert működtet, stratégiai és működési kockázatelemzést és különböző kutatásokat is végez, melyet megoszt a tagállamokkal. Gyors reagálású határvédelmi csapatokat is biztosít azon régiókra, melyeken rendkívüli helyzet alakul ki.Jelenleg Magyarország határain két FRONTEX művelet is folyamatban van, forgalom-ellenőrzési és határőrizeti célzattal - mondta Papp Péter.

Mintegy száz eljárás indult az idén embercsempészet miatt Csongrád megyében, a határon gyalogszerrel is 30-40 fős...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.