Bulvár

Gyorsított eljárásban döntenek a szegedi holokauszttagadó nő ügyéről

Gyorsított eljárásban döntenek a szegedi holokauszttagadó nő ügyéről

2015. április 10., péntek
Gyorsított eljárásban döntenek a szegedi holokauszttagadó nő ügyéről
06_holokauszt_emleknap

Gyorsított eljárásban dönt a Szegedi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy hírportál cikkéhez fűzött hozzászólásában tagadta a holokauszt megtörténtét – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc

közölte, az ügyészség a nőt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettével vádolja. A vádirat szerint az egyik internetes portálon 2014. november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, mellyel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk, mint "áskálódás" miatt is. A vádlott hozzászólásával, az erre irányuló kifejezés használatával, valamint az ezt alátámasztó szófordulatok használatával nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista rendszer által elkövetett népirtást hazugságként állította be, annak megtörténtét kétségbe vonta - áll a vádiratban.

Gyorsított eljárásban dönt a Szegedi Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy hírportál cikkéhez fűzött hozzászólásában tagadta a holokauszt megtörténtét - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=526358

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 10.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.