Közélet

Áder János lesz az első világháborús programsorozat védnöke

Áder János lesz az első világháborús programsorozat védnöke

2015. április 14., kedd
Áder János lesz az első világháborús programsorozat védnöke
ader_janos_szegeden06_gs

A köztársasági elnök Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének felkérésére vállalta el a magyar–olasz partnerségben megvalósuló projekt védnöki tisztségét.

Az I. világháború századik évfordulója kapcsán, korábbi, Csongrád megyéhez is kötődő civil kezdeményezések folytatásaként 2015-ben és 2016-ban nagyszabású programsorozatot szerveznek Olaszországban, a Doberdón, San Martino del Carsó településen. Kiállítások, konferenciák, színházi előadások, ismeretterjesztő túrák, koncertek, korabeli filmek vetítése keretei között idézik fel a Nagy Háború itteni hadi eseményeit és idézik meg a hősök emlékét. A projekthez az egyik ötletgazda, a szegedi Meritum Egyesület

Kakas Béla

megyei közgyűlési elnök támogatását kérte. Mivel Csongrád megyét és településeit a harcokban részt vevők, illetve az áldozatok számát tekintve kiemelten érintette a világégés, Kakas Béla szívügyének tekintette, hogy felkarolja a kezdeményezést. A megyei elnök felkérte

Áder Jánost

, hogy legyen az eseménysorozat védnöke, és a köztársasági elnök vállalta is a tisztséget. A Doberdó fennsík a magyar hadtörténet egyik nagyon fontos emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és a hősiesség jelképe is. Az itt zajló háború 1915 májusa és 1916 augusztusa között sok tízezer katona életét követelte, a hadseregek modern tűzfegyverei a települést is földig rombolták. San Martino del Carso azonban újjászületett, sebei begyógyultak. A szervezők szándékai szerint a „San Martino del Carso és a Görbe Fa (L’albero storto): Egyszer volt. Egy lövészárok története” című, 2015. május 9-én megnyíló kiállítás és az ahhoz kapcsolódó kísérőrendezvények megvalósításával a kicsiny olasz település és környéke ismét az olaszok és a magyarok közös találkozási pontjává válik, azonban most – nem úgy, mint száz évvel ezelőtt, a vérzivataros időkben – nem a fegyvereké, hanem az emlékezésé, a barátkozásé lesz a főszerep. A következő hónapok során tematikus tárlatok, konferenciák, színházi előadások, kirándulások, koncertek, korabeli filmek vetítése villantják fel az első világháború eseményeit a 21. század emberének, és máig ható tanulságokat nyújtva állítanak emléket az ott harcoló hősöknek. A fő látnivaló a temesvári 61. gyalogezred jelképének a bemutatása. Az olaszok által L’albero storto („Görbe Fa”) névvel illetett fatörzs a temesvári Bánáti Múzeumból érkezik meg, de elkíséri útjára a „szegedi Fakatona” és a „Doberdói Fa” is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.