Kultúra

A k2 Színház lesz a szegedi THEALTER Fesztivál díszvendége

A k2 Színház lesz a szegedi THEALTER Fesztivál díszvendége

2015. április 30., csütörtök
A k2 Színház lesz a szegedi THEALTER Fesztivál díszvendége
THEALTER2015_plakat_kicsi

A k2 Színház lesz az idén 25. alkalommal meghirdetett szegedi THEALTER Fesztivál díszvendége. A július 17. és 25. között megvalósuló nemzetközi színházi fesztiválon a társulat három előadását játssza el, koncertet adnak és tréninget is tartanak.

Balog József

, a MASZK Egyesület elnöke, a fesztivál művészeti vezetője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: öt régiós színházi intézmény és fesztivál közös projektjeként a jubileum alkalmából készül a Manipulációk című előadás, amely a nyitó napon lesz látható

Bojan Jablanovecnek

, a szlovén Via Negativa színházi csoport vezetőjének rendezésében. Az együttműködéshez csatlakozott a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint az újvidéki INFANT fesztivál.

Benkó Bence,

a k2 Színház egyik vezetője elmondta: a THEALTER Fesztiválon az idei évadban létrehozott előadásaik közül bemutatják a Szkéné Színházban készült Züfec - tisztelet a kivételnek egy részben és a Stúdió K társulatával közösen létrehozott,

Dürenmatt

A nagy Romulus című drámája alapján született Bakfitty című előadást. Látható lesz az Orlai Produkciós Iroda támogatásával a budapesti Hátsó Kapuban bemutatott Csehov-adaptáció, az Apátlanok – tétlenség 2 részben című produkció is. A társulathoz és a kaposvári egyetemhez kapcsolódó Macskák Esernyővel zenekar is fellép.

Fábián Péter

, a k2 Színház másik vezetője felidézte: csaknem tíz alkalommal jártak már a fesztiválon és eddig mindegyik vendégjáték feltöltődést jelentett számukra. Elmondta: a k2 Színházat Benkó Bencével 2010-ben kezdték szervezni. A kaposvári egyetem diákjaiból szerveződő társulat közös munkája egy nyári kabaréval indult, majd több előadás bemutatása után alapítványt hoztak létre, egyre több helyre eljutottak és kialakult egy állandó csapat.

Martinkovics Katalin

, a MASZK Egyesület alelnöke, gazdasági vezetője elmondta: azért hívták meg a k2 Színházat, mert szeretik az újdonságokat bemutatni a THEALTER-en és azt is meg akarták mutatni, hogy a fesztiválon való első, 2011-es fellépése óta milyen utat járt be a társulat. Kiemelte: a fesztivál programjában az idén is szerepel a műhelymunka. Az egyik műhely a k2 Színház rendezői, Benkó Bence és Fábián Péter vezetésével valósul meg. Az idei workshop címe: Nyilatkozz, hercegnő - Amphytrion Realoded. A fesztivál finanszírozásáról elmondta: még nem látható, hogy hogyan alakul idei pályázataik elbírálása. Szeged 2003 óta támogatja a fesztivált, az eddigi 6,5 millió forintról az idén 9 millió forintra emelték a támogatást. A fesztivál megrendezéséhez 18-20 millió forintra van szükség - tette hozzá. Felidézte: a 2000-es évek közepén még 25 millió forintból rendezték meg a fesztivált és ugyanekkora összegből működtek, a tavalyi működési támogatásuk 18 millió forint volt, az NKA és a minisztérium nem támogatta a THEALTER-t. Magyarország egyik legrangosabb és legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiváljának fő helyszíne ebben az évben is a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhat a fesztivál programjaival a közönség, zenei, irodalmi és utcaszínházi programokat, kiállításokat is kínál a fesztivál. A THEALTER vendégszerepel a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján is. A részletes programról a

fesztivál honlapján

és

Facebook-oldalán

tájékozódhatnak az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.