Közélet

Rogán: a legkisebb cégeknek ne kelljen fizetniük reklámadót!

Rogán: a legkisebb cégeknek ne kelljen fizetniük reklámadót!

2015. március 4., szerda
Rogán: a legkisebb cégeknek ne kelljen fizetniük reklámadót!

A Fidesz szeretné, ha a legkisebb bevételű cégeknek nem kellene reklámadót fizetniük, mert ez esetükben indokolatlan lenne és felesleges bürokratikus költségeket jelentene - mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Jelezte ugyanakkor, hogy az ügyben ütközésre számítanak Brüsszellel, mert az egyik európai uniós hivatal azt szeretné, hogy a legkisebb cégeknek és a legkisebb reklámbevétel után is fizetni kelljen az adót. A parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén arról számolt be, tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a legkisebb bevétellel rendelkező cégek kaphatnak-e mentességet.

Rogán Antal

a szerda reggeli rádióinterjúban kiemelte: a költségvetésben tervezett körülbelül 7 milliárd forintos reklámadó-bevétel nagyságrendjét tartani kell, ezért beszélt a gazdasági bizottság keddi ülésén - idézte fel - "3-5 százalékos intenzitásról, ami nem kulcsot jelent, hiszen ez az összes Magyarországon keletkező reklámbevételre vonatkozó intenzitási kérdés". Ha a reklámadó kulcsai csökkennek, akkor - a tervezett adóbevétel tartása érdekében - "nyilvánvalóan teríteni kell", vagyis az adófizetésre kötelezettek körét bővíteni kell - mondta a fideszes politikus. A Buda-Cash-ügyben Rogán Antal megerősítette azt a véleményét, hogy a történteket "a második szocialista brókerbotránynak tartja" a Kulcsár-ügy után. Szerinte a Buda-Cash ellenőrzésekor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felelősen tette a dolgát, a csalássorozat pedig csak helyszíni vizsgálattal derülhetett ki. A frakcióvezető a szabályozás szigorítását szorgalmazta, hogy a brókercégeket alaposabban lehessen ellenőrizni. Várják is a javaslatot az MNB-től, és amint az megérkezik, a parlamentnek sürgősen, házszabálytól eltéréssel el kell fogadnia - mondta, hozzátéve, reméli, hogy az ellenzék sem az időt húzza majd, hanem támogatja az előterjesztés mihamarabbi elfogadását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.