Sport

Labdarúgás: tavaszi bajnoki rajt előtt a Szeged 2011 fiataljai

Labdarúgás: tavaszi bajnoki rajt előtt a Szeged 2011 fiataljai

2015. március 4., szerda
Labdarúgás: tavaszi bajnoki rajt előtt a Szeged 2011 fiataljai
labda_labdarugas_foci_gs

A Szeged 2011 utánpótlás-korosztályainál is javában készülnek a tavaszi idénynyitókra! Mind a négy kiemelt korosztály jó hangulatban végezte feladatait január eleje óta a március 7-i ill. 8-i bajnoki rajtra. Az eddig elvégzett munkáról, a téli felkészülés menetéről, az edzőmeccsekről és az érkezők-távozók névsoráról kérdeztem az MLSZ kiemelt bajnokságaiban szereplő up-korosztályok vezetőedzőit, akik rendkívül készségesen álltak a rendelkezésemre... - írja honlapjánVitos György, a szegedi futball krónikása.

gonda_laszlo

Gonda László:

- A tavaszi bajnokikra a felkészülési időszakot három periódusra osztottam el. Az első időszakban a láberősítésen és az alap-állóképesség fejlesztésen volt a hangsúly. A következő szakaszban már az állóképesség-fejlesztés mellett a gyorsaság került előtérbe, a harmadik szakaszban pedig a labdás gyakorlatokon volt a hangsúly. Míg az első két részt igen jól el tudtuk végezni, addig az utolsó három heti munkánkat a betegségek (előfordult, hogy edzőmérkőzést kellett lemondanunk influenza miatt, mert 12-en voltak egyszerre betegek...) és a pályánk állapota erőteljesen hátráltatta. Ez bizony, az eddig elvégzett munkát is visszavetette, majdnem 50%-al... Persze úgy vélem,más csapatok is hasonló nehézségekkel küzdöttek, ami majd a bajnokság során derül ki. Összességében a felkészülésünk épp a fentiek miatt felemásra sikeredett! A bajnokság során mindenre fény derül... Természetesen az ötödiknél is előrébb szeretnénk végezni a tabellán. Egy távozónk is akad, Ottlik Márk a megyekettes kiskundorozsmai felnőttcsapathoz került kölcsönbe (nagyon sajnálom, benne többet látok!), míg érkezési oldalon nincs senki, mivel két tehetséges fiatalt is invitáltam, de egyelőre maradtak jelenlegi csapataiknál...

vago_mihaly

Vágó Mihály:

- Január 13 -án az U21-es csapattal együtt kezdtük meg a felkészülést Szegeden, a Hunyadi téri Dózsa pályán. Az első edzésen 16 játékos jelent meg a 22 fős keretünkből. Sajnos, a folytatásban egyre kevesebben jártak edzésre... Átlagosan 8-10 fő-re tehető azon játékosok száma, akik rendszeresen, heti négyszer látogatták az edzéseinket. A hiányzások okait keresve végül is három tényezőt emelnék ki. Egyik az, hogy a Dózsa-pálya rossz talaja miatt a dorozsmai műfüvesre helyeztük ki a foglalkozásokat, és az itteni időbeosztás több vidéki játékosunknak nem igen felelt meg... Másik zavaró tényezőként a krónikus influenzát említeném, sajnos, elég sok napot töltöttek emiatt távol játékosaink. Harmadik okként pedig a félévi bizonyítványok nem úgy sikerültek ahogy azok elvárhatók lennének! Az eltelt két hónap alatt összesen 31 edzésen vagyunk túl. Februárban már négy edzőmérkőzést is játszottunk, melyek eredményei viszont bizakodásra adnak okot, hiszen mind a négy mérkőzést megnyerte a csapat, köztük a szerb U17-es első osztályú szabadkai Szpartak elleni meccset is! Két remek játékost sikerült leigazolnunk, Borda Szilárdot Csongrádról, Varnyú Attilát pedig Békéscsabáról szereztük meg. Egy távozónk is akad, Lángi Martin Gyulára került, a Grosics Akadémiára. A tavaszi bajnoki rajt előtt összességében kijelenthető, hogy a felkészülésünk ugyan felemásra sikeredett, de azért bízunk a jó folytatásban!

pigniczki_zoltan

Pigniczki Zoltán:

- Az U15-ös (2000-2001-es) korosztály a tavaszi felkészülést már január 5-én elkezdte heti 4 edzéssel, a sándorfalvi tornateremben és a dorozsmai műfüves pályán. A felkészülést nagyban segítette négy nívós teremtornán való részvételünk, melyeken kitűnő eredményeket értünk el. Az első tornán január 10-én, Orosházán szerepeltünk, ahol a 8 csapat közül a második helyezést értük el. Majd január 24-én a Szolnok megyei Rákóczifalván, ahol két gárdával is neveztünk, az „ A „-csapatunk az első, míg a „ B „- csapatunk a harmadik helyet szerezte meg. Január 31-én pedig Szolnokon igen rangos 12 csapatos tornán első helyezést értünk el, megelőzve többek között a bajnokságban egyedüliként előttünk álló Orosháza, a Jászberény, a Szolnok és a Csepel csapatát!! Utolsó teremtornánkon február 7-én, Szarvason bronzérmet szereztünk. Február 10-től viszont a felkészülést már kizárólag nagypályán folytattuk, lehetőség szerint hasznos (pl. az U17-eseinkkel szembeni) edzőmeccsekkel kiegészítve.

laczko_janos

Laczkó János:

- A január 6-án elkezdett felkészülésben jól haladunk, főleg rendszeres tornatermi edzésekkel igyekeztem az U14-es csapatomat megfelelő állapotba hozni, de már volt több nagypályás edzőmeccsünk. Legelőször például a nagy hóviharban is jól teljesítettek a fiúk az U17-es SZAK lánycsapata ellen. Távozókról nem tudok beszámolni, de újabb érkezők vannak, főleg az iskolai programból, akik idővel komoly segítséget jelenthetnek a csapatnak. Létszámunk általában 15 - 20 körül mozog az edzéseken, ami jónak mondható. Bajnoki tervünk természetesen csak az lehet, hogy a gyerekek mind egyénileg és csapatban is tovább fejlődjenek, ami egy masszív gárda kialakítására adhat lehetőséget a következő szezonban! Szeretnénk minél előrébb jutni minden tekintetben! Az első tavaszi kiemelt bajnoki mérkőzést az 5.helyezett U21-esek és U17-esek egyaránt a Gyulai Termál együttesével játsszák március 8-án a dorozsmai pályán, míg az "ezüstösen telelő" U15 ill. az újoncként 5. helyen álló U14 alakulatai egy nappal előbb igazi "délkeleti rangadók" keretében - ugyancsak Dorozsmán - látják vendégül a Békéscsaba legjobb korosztályos csapatait.

Vitos György

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.