Sport

Labdarúgás: elvette a SZEOL a REAC tavaszi veretlenségét + FOTÓK

Labdarúgás: elvette a SZEOL a REAC tavaszi veretlenségét + FOTÓK

2015. március 28., szombat
Labdarúgás: elvette a SZEOL a REAC tavaszi veretlenségét + FOTÓK
szeol-reac_ mj 84

Beretka Péter találatával egygólos győzelmet aratott a SZEOL SC a vendég REAC felett, Tóth Ákos tanítványai így továbbra is veretlenek tavasszal.

Rögtön a találkozó elején megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, egy a kapus kezéből lecsorgó labdát néhány ütemmel később

Faragó Bence

tűzhetett rá 14 méterről, lövésébe azonban beleért egy blokkoló láb,

Vladislav Changeliya

pedig védeni tudott így. Nem sokkal később érkezett a válasz,

Nemanja Perendic

passzánál

Csiszár Richárd

előzte meg

Bojan Bjedovot

,

Leindler Domonkos

mellett ugyanakkor az alapvonalig szorult ki, háttal a kapunak. Visszapasszolt labdájából végül

Pfister Erik

célozta meg a rövid alsót, a szegedi hálóőr viszont jól zárta a szöget. A félidő derekán meglódultak a vendéglátók egy kontrával, aminek végén

Ondrejó Tamás

átadásából

Bata Csongor

kerülhetett volna ziccerbe, de kissé maga mögé kapta a labdát, így Changeliya odaért és menteni tudott a támadó elől. Fordulás után ismét Bata villant, az 54. minutumban Faragó beadását fejelte 6-7 méterről a bal kapufára. Érett a SZEOL gólja, ahogy mondani szokás, és a 72. percben meg is tört a jég, Faragó középre passzolt labdáját

Beretka Péter

gurította a hosszú alsóba mindenkit megelőzve. (1-0) A folytatásban

Tóth Ákos

tanítványai hibátlanul őrizték meg előnyüket, a REAC a hajrá során már nem tudott érdemi presszinget kifejteni ellenfele védekezésére. A szegedi együttes sikerével a hetedik pozícióig lépett előre a táblázaton, alig két pont hátránnyal a harmadik Bölcske mögött. Miután pedig a Szentlőrinc kikapott Vácon, már csak egyedül a SZEOL veretlen tavasszal a bajnokságban.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 250 néző.
2015. március 28., 15.00
SZEOL SC
REAC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Zierkelbach Péter • asszisztens: Iványi István, Éles András.
1
-
0

Labdarúgó NB III Közép csoport, 20. forduló

SZEOL SC - REAC 1-0 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 250 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Iványi István, Éles András).

SZEOL:

Leindler - Ondrejó, Bjedov, Dlusztus, Grünvald, Buzási, Puskás (Ngalle 75'), Forró, Beretka (Domonkos 89'), Faragó, Bata (Végh 61').

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

REAC:

Changeliya - Balázs, Kollár, Szlezák, Baranyai, Lászka (Olay 79'), Perendic, Nagy (Fézler 87'), Pfister (Pálmai 50'), Popgeorgiev, Csiszár.

Vezetőedző:

Dzurják József.

Gólszerző:

Beretka (72').

Sárga lap:

Végh (90+1'), ill. Lászka (63'). Tóth Ákos:

"A masszivitásunk ma is megmaradt, szeretném, ha ez az egész félévben jellemezne minket. Ha szigorú értelemben véve nézzük, a REAC-nak nem volt igazi gólszerzési lehetősége, pedig ez egy kifejezetten erős ellenfél volt. Előttünk is csak 3-4 lehetőség adódott, ezekből egyet gólra tudtunk váltani. Egy edző számára ez a tökéletes győzelem. Amely ezúttal végtelenül értékes, hiszen így már mi vagyunk egyedül veretlenek a mezőnyben, és elmondhatjuk magunkról, hogy március végére sem kaptunk még ki senkitől 2015-ben."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+4'
Vége! Beretka Péter góljával győzelmet aratott a végig nagyobb hittel futballozó SZEOL!
90+3'
Faragó és Végh mehettek kettő a kettőben egy kontrával, oda-vissza passz után előbbi lőhetett 16-ról. Próbálkozása messze a kapu fölött szállt el, de a lényeg, hogy addig is a vendégek térfelén volt a labda.
90+2'
Egy pontatlan passz Perendictől Pálmai felé. Nem tud komolyabb presszinget kifejteni már a REAC.
90+1'
Végh Ariel hátulról csúszott oda Perendicnek, sárga lapot ért a belépő.
89'
Tóth Ákos Domonkost veti be a hajrára, a gólszerző Beretka hagyta el a pályát.
87'
Nagy most hagyta el a pályát, Fézler kap így néhány percet a bizonyításra.
86'
Kollár és Végh összecsapása után szabadrúgást járt a tizenhatos sarkától, Végh Ariel rátekerte ballal, de éppen középre ment a kísérlete.
85'
Nagy játékra jelentkezik, nem kellett cserélni. Közben az idő vészesen pereg a REAC szempontjából, a kékek mégsem tudnak átlépni a félpályán.
84'
Nagy Imre szorul ápolásra, görcsöt kapott a bal vádlija.
82'
"Hé!" - kiáltják a fehér mezesek, miután Beretka védelem mögé passzolt labdájával Végh megelőzte Changeliyát és a kapus kihúzta a lábát. Az esetet ugyanakkor lesállás előzte meg, így kifelé jár szabadrúgás.
79'
Csere a vendégeknél is: Lászka kárára Olay állt be.
76'
Csiszár fogja a fejét, miután Kollár felívelését centikkel csúsztatta a hosszú felső mellé. Leindler alighanem elmormolt egy imát az előtte elszálló labda láttán.
75'
Puskás a lelátó tapsától kísérve hagyta el a pályát, Ngalle állt be a mai is megbízhatóan teljesítő irányító helyett.
72'
GÓÓÓL!!! Vezet a SZEOL! Ondrejó kényszerítőzött a szélen Faragóval, majd egy löbböléssel a csatártársat indította. A vendégek lest reklamáltak, de láthatóan nem volt az, a bepasszra pedig Beretka érkezett mindenkit megelőzve, hogy aztán laposan gurítson a hosszú alsóba! 1-0!
70'
Hullámzó a meccs, Végh Ariel lőtt 16-ról, de félfordulatból megeresztett löketébe nem került elég erő, így nem okozott gondot a rákospalotai hálóőrnek.
70'
Nagy Imre is tüzelt a túloldalon, a labdafogó háló fölött zúgott el a bomba.
68'
Faragót biztatták lövésre 25 méternél, nem is volt rest elvállalni. A kellemetlenül pattogó próbálkozást Changeliya magabiztosan fogta.
66'
Újabb remek szegedi kontra! Faragó és Végh háromszögelt a félpályánál, utóbbi Beretkát indította a tizenhatos oldalvonalánál, a centerezés pedig Ondrejót kereste. Hajszállal volt csak hosszabb, minthogy elérhető legyen, ziccer lett volna a javából.
64'
Amolyan Ronaldinho-szögből Végh lepte volna meg a kissé kint ácsorgó Changeliyát egy szabadrúgással. A vendégek kapusa nagyon nyugodtan reagálta le a helyzetet, kívülről sokkal veszélyesebbnek látszott a hosszú felsőre csapódó kísérlet, mint amit a portás habitusa sugallt.
63'
Lászka nagyon csúnyán, szánt szándékkal rúgta fel hátulról az őt kicselező Ondrejót. Jogosan villant a sárga lap.
61'
Tóth Ákos is elszánta magát a változtatásra: Végh Ariel érkezett Bata helyére.
59'
...a sorfalról szögletre pattant a kísérlet.
58'
Buzási unta meg, hogy mindig a balján a labda, egy éles kanyarral elindult befelé a szélről. 35 méternél rúgták fel a vendégek, jó szögből célozgathat így Beretka a szabadból.
56'
Beretka tört volna át agilisan a szélről befelé húzva a vendégek védősorán, három lábat még kiszlalomozott, a negyedik viszont szerelte. Bata pedig hangosan kérte tőle a passzt a tizenhatos előterében.
54'
Bata Csongor! Dlusztus lépett be a támadásba középen, Faragót hozta játékba a balon, aki aztán kiválóan ceterezett a csatártárshoz, de Bata 6-7 méteres stukkolását a jobb oldali kapufa töve hárította Changeliya helyett.
53'
Baranyai adott be balról, Buzási bevetődve fejelte szögletre a labdát a mögötte érkező Popgeorgiev elől. A sarokrúgás aztán nem okozott veszélyt Leindler kapuja előtt.
50'
A vendégeké az első csere: Pálmai váltotta Pfistert.
47'
...Kollár élesen a rövidre csavart labdáját Grünvald fejelte ki mezőnybe.
47'
Szöglettel felérő szabaddal jöhet a REAC Ondrejó elkésett belépője nyomán.
46'
Folytatódik a játék, egyik mester sem cserélt a szünetben.
SZÜNET
45'
Puskás löbbölt a labda alá 30 méternél, Batát hozta volna ziccerbe, de egy kevéssel hosszabb lett az indítás a kelleténél. Ez a félidő utolsó említésre méltó eseménye, szünetben még gól nélkül áll az összecsapás. A helyzetek számát tekintve talán reális is az ikszes felállás.
42'
Az iramra nem lehet panasz, egy-egy pontatlan átadása ugyanakkor rendre megakasztja az akciókat mindkét oldalon. Ennek talán csak a kapusok örülnek igazán.
37'
Popgeorgiev újabb betekert labdáját ismételten Ondrejó vágta ki a hosszún. Veszélyesen teljesít eddig a bolgár-görög származású rákospalotai játékos a szélen.
34'
Gyorsan fordult támadásba egy megszerzett labdával a vendég együttes, Nagy Imre játszott ki a szélre Popgeorgievnek, és bár ketten érkeztek a hosszún a beadására, Ondrejó mindenkit megelőzve menteni tudott még.
31'
Popgeorgiev robogott a jobb oldalon, Buzásit lerázva magáról már az alapvonal és a tizenhatos találkozásánál járt, lapos beadását Grünvald mentette szögletre becsúszva a rövidnél.
29'
Csiszárt kereste egy mélységi indítással Lászka, Leindler azonban jól élt együtt a játékkal és megelőzte a csatárt a tizenhatos vonala előtt.
27'
Pfister rácsúszott hátulról Forró bokájára, talán egy lapot megért volna az eset...
26'
Perendic elrontott keresztpassza azt sugallta, a REAC-nak sem ízlik ellenfele játéka. Egyik fél sem tud igazán a másik fölé nőni egyelőre mezőnyben.
22'
De ha egyszer kontrázhat a SZEOL! Beretka, Bata, majd Ondrejó volt a labda útja a jobb oldalon, végül Bata kapta vissza már a tizenhatoson belül a passzt. Egy hajszállal érkezett csak mögé az átadás, így viszont már nem tudott lőni a jó ütemben kimozgó Changeliyával szemben.
20'
Remekül zárja eddig a területeket a rákospalotai együttes, Tóth Ákos tanítványai nehezen bontakoztatják ki támadásaikat, így jobb híján időről-időre egy-egy felíveléssel próbálkoznak, ami nem vezetett még sikerre.
17'
Hosszasan passzolgattak hátul a szegediek, egészen addig, amíg ritmust váltva le nem támadott a REAC. Leindler ugyan ismét átverte egy csellel Csiszárt, utána viszont Lászka szerzett labdát a térfél közepén, majd távoli lövése nem sokkal zúgott el a keresztléc felett.
15'
...Beretka Dlusztust kereste volna a hosszún, de a társ már csak az alapvonalon túlra tudta csúsztatni a kissé magas felívelést.
14'
Lászka kihúzta az őt kicselező Beretka lábát 35 méternél. Jó helyről adhat középre a sértett.
11'
Ismét Leindler Domonkos munkában: Perendic passzolt a védelem mögé a Bjedovot megelőző Csiszárnak, aki azonban kisodródva lőni már nem tudott. Lekészítését Pfister vállalta el, de a lapos kísérlet éppen a rövidet záró hazai portást találta meg.
10'
Grünvald hozta kellemetlen helyzetbe kapusát, Leindlernek egy ütemcsellel kellett szabadulnia a rárontó Csiszár elől.
8'
Hosszú előkészületek után Kollár tekert előre egy szabadrúgást 35-40 méterről, de a labda magasan szállva elkerülte a társakat és egyenesen Leindler ölébe hullott.
5'
Rögtön ott az első helyzet! Buzási tekert - elméletben - rosszabbik lábával, ballal középre az alapvonaltól. Bata megzavarta Changeliyát, a lecsorgót pedig Faragó püffenthette rá 14 méterről. Sajnos egy blokkoló lábon lelassult a lövés, így a vendégek hálóőre még védeni tudott.
3'
3-4-3-ra hajazó 5-2-3-as felállásban játszanak a hazaiak, a két szél bejátszása Ondrejónak és Buzásinak jutott ma osztályrészül.
1'
Bata és Beretka passzával elkezdődött a találkozó.
14.59: Maroknyi, de annál hangosabb ultratábor kísérte el a vendégeket a mai mérkőzésre. Kedvenceik világoskék szerelésben lépnek pályára, a szegedi játékosok pedig fehér mezt, fekete nadrágot és fehér sportszárat viselnek. 14.55: Dzurják József csapatában ismét a kezdő a házi góllövőlistát 6 találattal vezető Kollár Zsolt, míg a kapuban egy 192 centiméter magas ukrán óriás, Vladislav Changeliya kapott helyet. 14.50: Hazai oldalon Hacker Bence sérülése miatt ismét nem tud a szakmai vezetés rendelkezésére állni, Bojan Bjedov viszont visszatérhet eltiltása után, akárcsak a kispadon kezdő Végh Ariel. 14.45: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. A nap szikrázóan süt, sajnos viszont a Felső Tisza-parton a felhők eltakarják. A szél is fúj, az égiek nem fogadták tehát kegyükbe a meccset. A mérkőzés Zierkelbach Péter sípjelére 15 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Beretka Péter góljával fektette két vállra a SZEOL a vendég REAC csapatát! Részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=521995

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.