Sport

Labdarúgás: megtörte az UTC a Sándorfalva tavaszi hibátlan mérlegét + FOTÓK

Labdarúgás: megtörte az UTC a Sándorfalva tavaszi hibátlan mérlegét + FOTÓK

2015. március 29., vasárnap
Labdarúgás: megtörte az UTC a Sándorfalva tavaszi hibátlan mérlegét + FOTÓK
sandorfalva-utc-_-mj-31

Magabiztos, háromgólos győzelemmel távozott a Sándorfalva otthonából a rendkívül szervezett játékot bemutató UTC a megyeegy 20. fordulójában.

Nem rontottak egymásnak a felek a kezdősípszó után, az első igazi helyzetre a 21. percig kellett várni. Ekkor

Bálint Dániel

csúsztatását

Srdjan Mikovic

tolta ki bravúrral a bal alsó elől, a kipattanót pedig

Mészáros Zoltán

becsúszva rúgta kapásból az üres kapu fölé közvetlen közelről. Bár mindkét együttes becsületesen küzdött a vezetés megszerzéséért, az utolsó passzokba és megoldásokba rendre hiba csúszott. A jég végül a 42. minutumban tört meg, amikor Mikovic lépett ki egészen a tizenhatosig egy felívelésre. Bár

Gajdacsi Mátyást

még megelőzte, a rövid felszabadítás éppen

Valach Péterhez

jutott el, aki 20 méterről emelt a hálóba a menteni igyekvő

Dargó Balázs

felett. (0-1) Fordulás után az UTC alakított ki enyhe fölényt magának a mezőnyben, ami kerek egy óra elteltével góllá is érett. Az ezúttal középhátvédként játszó

Brinszky Adrián

indult meg középen a labdával, a térfél közepéről magas ívben indította

Kovács Milánt

, aki védőjét megelőzve mattolta ziccerben a hazai kapust. (0-2) Ezt követően magasabb fokozatba kapcsolt a Sándorfalva,

Antal Róbert

tanítványai mindent megtettek, hogy meccsben tudjanak maradni, de a 71. percben történtek megpecsételték a sorsukat. Egy kontra során Mészáros Zoltánról pördült fel a felszabadítás, az aláhulló labdát pedig Mikovic becsúszva eltévesztette. Eközben azonban eltalálta

Bánóczki Dániel

lábát, így

Barta Norbert István

a mészpontra mutatott. A büntető mögé

Balogh Ádám

állt, aki nagy erővel lőtt a bal alsóba, megszerezve ezzel szezonbeli 11. találatát. (0-3) A vendéglátók ezt követően már nem tudtak váltani, az UTC végül magabiztos győzelemmel rontotta el riválisa hibátlan tavaszi mérlegét. Az újszegediek sikerükkel pontszámban beérték a Sándorfalvát a táblázaton, Romicék ráadásul csak több lőtt góljuk okán maradhattak az ötödik pozícióban.

Sándorfalva, műfű, 150 néző.
2015. március 29., 16.00
Sándorfalva SK
Ujszegedi TC
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Barta Norbert István • asszisztens: Fekete Csanád, Lászlai Róbert
0
-
3

Csongrád megyei I. osztály, 20. forduló:

Sándorfalva SK - Ujszegedi TC 0-3 (0-1)

Sándorfalva, műfű, 150 néző. Vezette: Barta Norbert István (Fekete Csanád, Lászlai Róbert).

Sándorfalva:

Mikovic - Széll, Dargó, Kalpács, Farkas F., Mucsi, Vizin (Kanász-Nagy - a szünetben), Törköly (Fodor - a szünetben), Takács, Romic, Bálint Dáv.

Vezetőedző:

Antal Róbert.

UTC:

Szabó - Mihalkó, Brinszky, Balogh, Bálint Dán., Kovács, Kazuhiro (Szántó 58'), Mészáros T., Mészáros Z., Valach, Gajdacsi (Bánóczki - a szünetben).

Játékos-edző:

Brinszky Adrián.

Gólszerzők:

Valach (42'), Kovács (60'), Balogh (72' - tizenegyesből).

Sárga lap:

Vizin (21'), Kalapács (55'), Mikovic (71'), ill. Mihalkó (57'). Antal Róbert:

"Az egész csapat motiválatlan volt sajnos, rossz felfogásban játszottunk, nem sikerültek az utolsó passzok. Sokáig 0-0-ra állt az első félidő, és lehetett érezni, hogy aki az első gólt rúgja, meg fogja nyerni a mérkőzést. Hogy 0-3 lett a vége, az benne volt a pakliban. Volt egy-két helyzetünk, de igazán nagy egy sem. Gratulálok az UTC-nek a győzelemhez, mi pedig csináljuk tovább a dolgunkat."

Brinszky Adrián:

"Alapvetően egy nagyszerű formában lévő, százszázalékos Sándorfalvához látogattunk. Idén először végre jól teljesített a társaság,, határozott produkciót nyújtottunk. Éhesek voltunk a sikerre, talán motiváltabbak is kicsit az ellenfelünknél. Összességében magabiztosnak tűnik ez a győzelem, amellett, hogy voltak olyan fordulópontok a találkozón, főleg az elején, amelyeknél ha a Sándorfalva szerzett volna gólt, akkor másképp is alakulhatott volna a mérkőzés."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
Hosszabbítás nélkül ér véget a mérkőzés. A végig szervezettebb játékot nyújtó UTC magabiztos sikerrel vette el a Sándorfalva tavaszi veretlenségét.
88'
Mucsi elcsípte Balogh passzát a vendégek térfelének közepén, a fellépett hátvéd helyén Romicot indította. A támadó végül kisodródva vette célba a rövid alsót, Szabó Marcell viszont jól helyezkedett.
86'
Brinszky indításával Valach cselezte ki Dargót, eközben azonban Mikovic kellően közel ért ahhoz, hogy zárni tudja a szöget.
81'
Mészáros Tibor indította volna egy kontra végén Valachot, de Mikovic még éppen a tizenhatos vonala mögött odaért a passzra. Kitámadnak a vendéglátók, egyelőre kevés sikerrel.
76'
Takács felívelése csúszott el Romic feje fölött. Becsülettel próbálkozik a Sándorfalva, de a hazai akciókból hiányzik a mai napon a finesz.
72'
GÓÓÓL!!! Balogh a bal alsóba vágta a tizit, pedig Mikovic érezte az irányt. 0-3! Az újszegediek középhátvédje a 11. gólját szerezte a szezonban, az elsőt tavasszal.
71'
Mikovic sárgát kapott, ezek szerint Bánóczki nem volt gólhelyzetben...
71'
Egészen furcsa büntető! Egy felpördülő labdára Mikovic mozdult ki, de elvétette, Bánóczki lábát viszont eltalálta.
70'
Majdnem végleg eldöntötte az UTC a meccset! Balogh szögletét a hosszúra üresen érkező Bálint Dániel bólintotta a kapufára.
68'
Kanász-Nagy igen aktív, ezúttal 25-ről tüzelt egy csel után ballal. Lövése 3-4 méterrel ment fölé.
66'
Nagyon nyom most a Sándorfalva! Mucsi adott lyukra Kanász-Nagyhoz, aki az ötös és az alapvonal találkozásától centerezhetett. Lapos passza azonban mindenki előtt elgurult.
64'
Mi maradt ki?! Kanász-Nagy László kiválóan lőtt üresbe a jobb szélen meginduló Mucsinak, a lapos beadásra Bálint Dávid érkezett középen, de a jobbról érkező passzt jobbal próbálta meg kapura tenni 5 méterről. A lábáról lepördülő labdát Szabó Marcell könnyedén fogta.
60'
GÓÓÓL!!! Brinszky előtt nyílt meg a terület, a térfél közepéről löbbölt a labda alá, az indítással pedig Kovács előzte meg védőjét, hogy aztán a kiszolgáltatott Mikovic mellett a hálóba spicceljen. 0-2!
58'
Cseréltek a szegediek, Szántó állt be Kazuhiro helyett.
57'
Mihalkó szemből csúszott oda az őt kicselező Széllnek, ez is sárgát ért.
56'
...Bánóczki legurítását Balogh tűzte rá a tizenhatos sarkától a rövidre, de a lapos bomba elkerülte a kaput.
55'
Kalapács kapott sárgát szövegért, valami igazán csúnyát szólhatott oda, ha a spori megállította a játékot és szabadot adott a fehér mezeseknek.
53'
Rövid idő alatt két lest is fújtak a sporik az UTC ellen, előbb Kovács, majd Kazuhiro lógott be. Mindenesetre a Sándorfalva a második félidőben még nem jutott el a vendégek tizenhatosáig.
51'
Balogh tekert belsővel a bal felsőre, nem sokat tévesztett vertikálisan.
50'
Bő 30 métert vezette a labdát előre Brinszky, mire Mucsi kibillentette az egyensúlyából. Kicsit jobbról, 25-ről jár a szabad.
46'
Hazai oldalon Fodor és Kanász-Nagy állt be Vizin és Törköly helyett, a vendégeknél Bánóczki váltotta Gajdacsit.
46'
Folytatódik az összecsapás, mindkét mester frissítette övéit a szünetben.
SZÜNET
45'
Vége az első félidőnek, amely során a labdabirtoklásban némi fölényt felmutatót UTC egy szerencsés góllal jutott vezetéshez. A hazaiaknál érezhető az eltiltott Veselin Guberinic hiánya a középpálya közepéről.
45'
Balogh kínálta még meg egy szabaddal a tizenhatos sarkától Mikovicot, de a rövidre tekeredő labdára jó ütemben ért oda a hazai portás.
42'
GÓÓÓL!!! Egy felívelésre Mikovic mozdult ki egészen a tizenhatosig, becsúszva meg is előzte Gajdacsit. A lecsorgó azonban éppen Valachot találta meg, aki 20 méterről emelt az üres kapuba. 0-1!
41'
Kalapács! Óriási bombát indított útjára a tizenhatos sarka elől külsővel, Szabónak nyújtóznia kellett, hogy oldalra tudja tolni.
38'
Az elcsúszó Dargó helyén szabadon mehetett Valach, 12-13 méterről lőtt, de Kalapács becsúszva blokkolta a kísérletét. Nagy mentés volt!
36'
Sajátos történések a pályán: Mészáros Tibor négy ember mellett ment el a kapu felé törve, mire a tizenhatos előterében Kalapács hátulról becsúszva szerelte. Miközben az újszegediek reklamáltak, Romic villámgyorsan megindult a félpályáról, de Brinszky éppen csak annyira lökte meg a derekát kézzel, hogy Balogh meg tudja előzni. Ránézésre mindkét esetnél lehetett volna fújni.
34'
Kalapácsot figyelmeztette Barta sporttárs, miután a hazaiak védője jelentős ütemkéséssel rúgta hátulról bokán Mészáros Zoltánt.
32'
Ügyesen fejlődött fel a szélen az UTC kontrája, Gajdacsi már egy az egyre indíthatta volna Kovácsot középen, de Mészáros Zoltán passza elcsúszott a lába alatt.
30'
Másodjára is ugyanaz a játék, mint az imént, annyi különbséggel, hogy ezúttal Dargónak kellett megelőznie Gajdacsit. A minőségi műfű adta lehetőségeket kihasználva jól passzolgatnak a vendégek, de a tizenhatos előterében nem tudják áttörni a sándorfalviak betömörülő védekezését.
28'
Egy felíveléssel hozta volna játékba a fejjátékáról híres Gajdacsit Brinszky, a labda azonban egy hajszállal magasabb volt a kelleténél.
25'
Széll tört előre a szélen, Kalapácshoz játszott, aki egy állítás után éles szögből tüzelt a rövid alsóra. Szabó lábbal védett.
21'
Mi maradt ki?! Az iménti esetet követő szabadrúgást Balogh ívelte fel 35-ről, Bálint csúsztatását hatalmas bravúrral tolta ki a bal alsó elől Mikovic, az ismétlést pedig Mészáros Zoltán vágta kapásból fölé 4-5 méterről üres kapura.
21'
"Labda! Labda!" - szajkózza a bírónak Vizin, miután felrúgta Kovácsot. Jogosan villant a sárga.
19'
Egyelőre egyik fél sem készteti igazán magas iramra riválisát. A vendégek nem vállalnak a kelleténél több kockázatot, míg Antal Róbert tanítványai időnként túl statikusan futballoznak.
16'
Kazuhiro passzával Mészáros Zoltán robogott a tizenhatos sarkáig, két csel után Dargó és Takács között csavart a rövid alsóra, de az erőtlen próbálkozás nem lepte meg Mikovicot.
13'
A sarokrúgás Dargót találta meg a hosszún, de fejes éppen középre ment, így Szabó kapus magabiztosan fogta.
13'
Romicot indította a tizenhatoson belülre Törköly, a robusztus támadó kisodródott helyzetből lőtt a rövidre, Szabó Marcell alatt pedig szögletre csorgott a labda.
12'
Gyönyörűen esernyőzte be Kovács Széllt a jobb oldalon, még ha utána rosszul is passzolt Gajdacsi felé. Szemre is tetszetősen járatja a labdát az UTC.
9'
Forintos labdát kanyarított Bálint Mészáros Tibor elé a szélen, Dargó ugyanakkor tanárian szerelte ellenfelét a tizenegyespont magasságában.
7'
Bő 30-ról célozhatott Vizin is, az ő bombája már laposabb ívet vett fel, de csak a sorfalig jutott.
4'
Balogh neve mellé jegyezhetjük fel az első lövést a meccsen: a sebészi pontosságú szabadrúgásairól is ismert játékos távoli kísérletének ezúttal nagyon alákapott a szél, Mikovic így mozdulatlanul nézhette végig az esetet.
3'
Ezúttal egy négyvédős rendszert választott az UTC, Balogh Ádám párja a védelem tengelyében Brinszky Adrián.
1'
Romic és Takács segítségével útjára indult a labda.
15.58: Felsorakoztak a játékvezető hármas mögé a főszereplők, sötétkék mezben a hazaiak, fehérben az UTC játékosai. 15.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. Mindkét oldalon feljegyezhetünk egy-egy komoly hiányzót: a sándorfalviaknál az előző héten kiállított Veselin Guberinic nincs a keretben, ahogy a túloldalon Laczkó János is kimaradt. A mérkőzés Barta Norbert István sípjelére 16 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Tavasszal eddig pontvesztés nélkül menetel a Sándorfalva a bajnokságban, Takács Gáborék négyből négyszer nyertek a tél óta. Antal Róbert tanítványaihoz ezúttal a táblázaton közvetlenül mögöttük helyezkedő UTC látogat, és bár Brinszky Adriánékat az elmúlt hetekben az Ásotthalom és a Tiszasziget is legyőzte, nem mehet ellenük biztosra a vasárnapi vendéglátó. Ezt támasztja alá a két fél őszi összecsapása is, amelyet a Kertész utcaiak Balogh Ádám és Rácz Zoltán egy-egy találatával nyertek meg magabiztosan. A sándorfalviak ugyanakkor ezúttal is bízhatnak két kiváló képességű légiósukban. A Veselin Guberinic, Nikola Romic páros bombaformában futballozik mostanában, az elmúlt négy fordulóban ketten együtt 10 találatot termeltek.

Magabiztosan, három góllal verte az UTC idegenben a Sándorfalvát - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=522494

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 29.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.