Sport

Labdarúgás: edzésbe állt Molnár F. Tamás

Labdarúgás: edzésbe állt Molnár F. Tamás

2015. március 26., csütörtök
Labdarúgás: edzésbe állt Molnár F. Tamás
szeged_2011_edzes11_molnar_f_tamas_gs

Mintegy hat hónapos szünet után edzésre jelentkezett a Szeged 2011-Grosics Akadémia gerincsérülést szenvedett kapusa, Molnár F. Tamás. Bár a hálóőr előtt még hosszú folyamat áll addig, amíg visszatérhet a gólvonal elé, mindenképpen jó hír, hogy a legnehezebb perióduson már túl van.

Éppen az ellen a Sopron ellen játszik a hétvégén a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amellyel szemben utoljára kapott szerepet kezdőkapusként

Molnár F. Tamás

, az őszi mérkőzésen egy felettébb vitatható ítélet után, aminek következtében kiállították a kapust, a találkozó legvégén értékesített tizenegyessel otthon tartotta a három pontot a Hűség Városának csapata. Molnár F. Tamás számára az

ezt követő időszak nem alakult jól

, súlyos sérülést szenvedett, kiszakadt a porckorongsérve és egy másik porckorongja is megsérült, a héten azonban, hat hónapnyi szünet után edzésbe állt a kapus. „Egyelőre úgy néz ki, hogy igen, valóban lezárult ez az időszak. Hétfőn voltam Barzó Pálnál egy kontrollon, azt mondta, hogy nyugodtan folytathatom az aktív sportot, ennek idegsebészeti akadálya nincs, nyugodtan terhelhetem. Május elején kell majd visszamennem egy állapotfelmérő MRI-vizsgálatra, ahol megnézik, ez az egy hónap mit váltott ki a gerincemnél, illetve hogy esetleg máshol alakult-e ki valami a sérülés következtében. De hétfőn is már teljes értékű munkát végeztem az edzésen” - mondta el állapotával kapcsolatban Molnár F. Tamás. A Szeged-Grosics kapusa hozzátette, az még azért korai lenne, hogy már a pályán is viszont láthassuk őt, hiszen nagyon sok időt töltött kihagyással, ez alatt pedig rengeteget vesztett erőnlétéből. „Még időbe telik azért a visszatérés, de hogyha úgy alakul esetleg, hogy be kell ugranom, akkor az edző rendelkezésére állok. Innentől kezdve rajtam úgy mond csak az erőnlét múlik, a többi meg már az edző és vezetőségi kérdés. Egyértelműen még szükségem van időre ahhoz, hogy az úgymond idézőjeles félelmek a vetődéstől, ütközéstől eltűnjenek, de igazából a klub rendelkezésére állok” - fogalmazott az esetleges visszatéréséről a kapus. A hálóőr pályafutása során még soha nem kényszerült ilyen hosszú időre partvonalon kívülre, így egy nagyon nehéz időszakon van túl azzal, hogy a heti munkába már bekapcsolódhatott a Szeged-Grosicsnál. „Ez olyan korszak, amit senkinek nem kívánok. Világéletemben sportoltam, hat hétig teljes fekvésre voltam kényszerítve, gyakorlatilag ki sem mozdulhattam a szobából, az az időszak nagyon kemény volt. A műtét az valóságos megváltás volt a fájdalmakhoz képest, utána a rehabilitáció az megint egy másfajta keserves küzdelem volt, ott már a fájdalom nélküli szenvedés volt” - válaszolta portálunk érdeklődésére Molnár F. Tamás.

gyula_szeged_2011_22_gsmolnar_f_tamas

A Szeged 2011-Grosics Akadémia az utóbbi időben

remek formát mutat

, az elmúlt három mérkőzését egyaránt kapott gól nélküli győzelemmel zárta, az eddig sérüléssel bajlódó kapus azonban az oldalvonal mellől szorított társainak a tavasz eddigi mérkőzésein is. „Már januártól itt végeztem a rehabilitációt a konditeremben és az uszodában, és minden hazai meccsen kint voltam. Nagyon örülök az eddigi eredményeknek, látszik a társaságon, hogy egy összeszokott csapat benyomását kelti, annak ellenére, hogy nem évek óta játszunk együtt, azonban kiváló egység van a csapatnál. Az utóbbi meccseken nem is emlékszem, hogy komolyabb helyzete lett volna az ellenfeleinknek, most megy a szekér, és remélem, hogy ez még kitart a továbbiakban” - értékelte csapata a tavasz alatt mutatott teljesítményét a kapus. A folytatásban, a tényleges visszatérésig vezető úton rengeteg munka vár Molnár F. Tamásra, ahogy a hálóőr fogalmazott, a kapusedzések alatt, mellett megfeszített tempóban kell majd dolgoznia annak érdekében, hogy utolérje társait, hiszen nagy lemaradást szedett össze az elmúlt fél évben sérülése miatt. Ahogy Molnár F. Tamás mondta, amíg a többiek másfél órát edzenek, addig rá mintegy három órányi munka vár majd a tréningeken. „Nagyon remélem, hogy ez most egy időre lezárult, igyekszem a több gyógytornász és a doktor által javasolt gerinctornás prevenciókat csinálni, annak érdekében, hogy a legkisebb esély se legyen arra, hogy valamilyen kárt okozzak magamban, nem csak a futball életemet tekintve, hanem a civil életemben is. A foci a mindenem, de azért gondolnom kell arra, hogy egyszer ennek is vége. A műtét utáni első két nap volt olyan, amikor nagyon meg kellett erőltetnem magam, mert bár fejben megvolt a mozdulat, de az egy nagyon furcsa érzés, amikor a láb nem akar engedelmeskedni az agynak” - mesélt a legnehezebb időszakáról Molnár F. Tamás, akit remélhetőleg minél hamarabb majd újra a gólvonal előtt láthatunk a Szeged-Grosics kapuját őrizve.

Hat hónap futball nélkül töltött időszak után újra edzett a Szeged-Grosics kapusa, Molnár Tamás.http://szegedma.hu/?p=521262

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. március 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.