Gazdaság

Közgazdászok a Móra Szakkollégiumban

Közgazdászok a Móra Szakkollégiumban

2015. március 7., szombat
Közgazdászok a Móra Szakkollégiumban
mora_kollegium01_gs

Országos Közgazdaságtudományi konferenciát tartottak pénteken az újszegedi Móra Ferenc Szakkollégiumban. Az SZTE Gazdaságtudományi Kar és a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítványa egész napos rendezvényén hét szakkollégium hallgatói majd húsz előadáson mutatták be tudásukat.

A decemberben tartott

bölcsész konferencia

sikerén felbuzdulva ismét országos tudományos értekezésre gyűlt össze Szegeden az ország több szakkollégiuma Győr, Kaposvár, Pécs, és Debrecen mellett a főváros és természetesen Szeged szakkollégistái adtak számot a szakmai műhelyek eredményeiről. "Különös öröm számunkra, hogy a hallgatók megmutathatják tudományos munkájuk eredményeit, gondolkodási módjukat, mivel a szegedi Gazdaságtudományi Kar kiemelt célja a tehetséggondozás" - mondta el a konferencia megnyitóján

Kovács Péter

, az SZTE Gazdaságtudományi Kar általános dékánhelyettese.

Kovács Attila

, a Móra Ferenc Szakkollégium igazgatója beszédében utalt a közgazdászhallgatók nehéz helyzetére a szigorúan meghúzott ponthatárok miatt, ami főleg a vidéki egyetemeken okoz gondot, és a kollégiumokban is visszaüt, mivel a kollégiumoknak nem érdeke önköltséges képzést végző hallgatók felvétele, azonban a Móra, az ország legnépesebb szakkollégiumaként e tekintetben szemben úszik az árral, ugyanis tudatosan vesz fel közgazdaságtudományi tanulmányokat folytató hallgatókat. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a Móra szakkollégium a konferencián történő termékeny tudáscsere lehetőségének megteremtése mellett az előadások szöveges változatának megjelentetésével, vagyis szakmai publikáció biztosításával is segíti a konferencián előadó hallgatók szakmai előremenetelét. A konferencián a klasszikus közgazdasági témák mellett különleges szakmai előadások is elhangzottak, például a felnőttekre leselkedő veszélyekről a Facebook világában, vagy a minőségi vadhús fogyasztói megítéléséről és pozicionálásáról, az ambient reklámokról, a Csongrád megyei vállalatok felszámolásáról és annak előrejelzéséről, vagy a fiatalok pénzügyi kultúrájáról. "Nagyon örülök, hogy el tudtunk jönni, remek tapasztalatokkal gazdagodtam a nap folyamán, nagyon színvonalas előadásokat hallhatott a közönség, örülnék, ha a mi szakkollégiumunkban is létrejöhetne egy ilyen rendezvény" - mondta el hírportálunknak

Bareith Tibor

, a Kaposvári Egyetem Baka József Szakkollégiumának hallgatója, aki kiemelte, hogy a Baka szakkollégistáinak a konferencián való részvétellel nem titkolt céljuk, hogy megvizsgálják, hogyan működik szegedi Móra Ferenc Szakkollégium és ezeket a tapasztalatokat beépítsék a kaposvári szakkollégium működésébe. "Sikerült beszélnem több vezetővel és szakkollégiumi seniorral, akik hasznos tanácsokkal láttak el, szeretném, hogy hosszabb távon szorosabb kapcsolat alakuljon ki a két szakkollégium között, amihez közelebb léptünk egy konferenciameghívással a részünkről, ugyanis tervezünk a tavasz folyamán egy konferenciát, közgazdasági témában, ahová a mostani invitálás viszonzásaként meghívtuk a Móra szakkollégistáit" - fejtette ki Bareith Tibor. "A Baka József Szakkollégium a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakkollégiuma, nagyjából egy idővel indult a Móra Szakkollégiummal, ezért is tekinthető mintának számunkra a Móra, mivel szép fejlődési pályát járt be és igen szépen gyarapszik" - fűzte hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.