Sport

Kosárlabda: a Budafok otthonában a Kosársuli

Kosárlabda: a Budafok otthonában a Kosársuli

2015. március 6., péntek
Kosárlabda: a Budafok otthonában a Kosársuli
kosarsuli51

A 10. helyezett Budafok ellen javíthat idegenben a Vásárhelyi Kosársuli a TF-Budapesttől elszenvedett vereség után. A találkozó egyértelmű esélyesei a tabella második helyét elfoglaló kék-sárgák. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni a fővárosi alakulatot.

Már csak azért sem, mert hazai pályán több jó képességű együttest is legyőztek már. Vereséggel indult haza mások mellett az Óbudai Kaszások és az Eger gárdája, de nem volt szerencséje a Szolnoknak sem.

Nyilasénak

leginkább

Drevenka Dávidra

és

Károly Mátéra

kell odafigyelniük, akiket az ősszel 98-60-ra megnyert mérkőzésen sikerrel hatástalanítottak. A vásárhelyieknek biztosan nem lesz könnyű dolguk, már csak azért sem, mert a múlt hétvégén a TF ellen megszakadt az öt mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatuk.

Elek András

fiainak nem igazán volt ellenszere ellenfelük agresszív és pörgős játékára, ráadásul a csapatnak nem volt igazi vezéregyénisége sem. Azt meg már pláne nem viselte el a Hódmezővásárhely, hogy a kiélezett találkozókon rendre fontos pontokat szállító rutinos Czibere sérülés miatt nem léphetett pályára. Jó hír, viszont, hogy a december óta sérült Kuklán kívül mindenki bevethető, és ha a Vasék jól védekeznek, valamint maguk mögött hagyják múlt heti rossz dobóformájukat, akkor garantált a siker. A Kosársuli legközelebb március 14-én szombaton 18 órakor játszik a Hódtói Sportcsarnokban. A rájátszás szempontjából kulcsfontosságú meccsen a most negyedik Tiszaújvárost fogadják Vejinovicsék. A belépés a TakarékBank Zrt-nek és a Magyar Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően ingyenes lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.