Bulvár

Jótékonyság határok nélkül - Mága Zoltán kapta az első Karitatív Béke-díjat + VIDEÓ

Jótékonyság határok nélkül - Mága Zoltán kapta az első Karitatív Béke-díjat + VIDEÓ

2015. március 2., hétfő
Jótékonyság határok nélkül - Mága Zoltán kapta az első Karitatív Béke-díjat + VIDEÓ
maga_zoltan_jotekonysag_hatarok_nelkul

"Mint ahogyan a békének, a szegénységnek, a betegségnek nincsenek határai, ugyanígy a segítségnyújtásnak, az összefogásnak sem lehetnek határai, ezt fejezi ki a Határtalan jótékonyság gálaműsor üzenete" - mondta házigazdai köszöntőjében Tanka László, a Panoráma Világklub elnöke, a Dunakesziben február 27-én megrendezett eseményen. Az est során azok vehették át a Karitatív Díjat, akik a határokon átívelő jótékony cselekedeteikkel kiemelkedő önzetlenségükről tesznek hosszú évek óta tanúbizonyságot. Elsőként kapta meg a Karitatív Béke-díj serlegét a magyar művészvilág egyik legnagyobb jótéteményese, Mága Zoltán Príma Primissima díjas hegedűművész. Levelében üdvözölte a rendezvényt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozva, hogy kiemelt fontosságúnak tekintik az elesettek és a szegények megsegítését.

Több mint félezren jöttek el Dunakeszi zsúfolásig megtöltött Művelődési Központjának színháztermébe február 27-én este a Határtalan jótékonyság címet viselő gálaműsorra.

Kaszás Géza

és

Ivi Angel

műsorvezetők köszöntötték a távoli országok képviseletében jelenlévőket, többek között az Angolából, Kongóból, Mauritániából, Texasból, New Brunswickból, a kanadai Montreálból, Lengyelországból, a közvetlen határon túli és inneni városokból, s a budapesti külön busszal érkezetteket. Az est során nagy sikerrel mutatkozott be Dunakeszi Duna Gyöngye Néptáncegyüttese és az Et vie Danse Táncstúdió és Táncegyüttes. A műsor elején felolvasták

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter levelét, aki Dunakeszi lakosként örömmel vette, hogy e jótékonysági rendezvénynek városa adott otthont, s nagyra értékelte, hogy a Panoráma Világklub civilszervezete, hasonlóképpen az állami törekvésekhez fontosnak tartja a magyar nemzet határokon átívelő összetartozását, s ráirányítja a figyelmet a jótékony cselekedetek fontosságára. Ezt követően

Tamás Gábor

református lelkész, - aki több mint húsz évet szolgált Amerikában, nagyrészt a dakotai indiánok és a magyar közösségek körében - áldást adott a jótékonysági esemény résztvevőire. Majd Dunakeszi város nevében

Csoma Attila

önkormányzati képviselő, a Művelődési Központ igazgatója üdvözölte az egybegyűlteket. Ezután adták át a Karitatív Díjakat, amelyeket

T. Fehér Iréne

, a Panoráma Világklub Karitatív Fórumának elnöke,

Szórád Károly

, a Dunakeszi Világklub elnöke, az est főszervezője, és

Tanka László

adott át. A Panoráma Világklub alapító elnöke köszöntőjében azt kérte az egybegyűltektől, "ki-ki a saját lehetőségeihez mérten segítsen a rászorultakon, a szegény, a beteg gyermekeken, éljenek bárhol is a világon, s hirdessék a béke, a békesség fontosságát" A Világklub Karitatív Fóruma e két kiemelt területre összpontosítja teendőit. Megköszönte a Világklub öt kontinensének mintegy 80 országát, államát átölelő 170 társklub köreiben tevékenykedők önzetlen fáradozását. Kiemelte

Mága Zoltán

hegedűművésznek, hogy missziójával bejárja a nagyvilágot, s személyiségével, művészetével és jótékonyságaival a világ magyarságát összetartja, a magyar értékek reprezentánsává vált. Ezt a munkásságot köszöni meg a Karitatív Béke-díjjal a világméretű civilszervezet. Az est során Mága Zoltán és kamarazenekara, valamint

Berki Artúr

zongoraművész honorárium nélküli ajándékkoncerttel köszönte meg az elismerést, hangsúlyozva beszédében, hogy életének és művészetének szerves része a jótékonyság és a béke fontosságának népszerűsítése. A frenetikus sikerű koncertet a közönség gyakran hosszú vastapssal fogadta, majd állva tapsolta meg a művészeket. Az est fénypontja volt, amikor megérkezett a színpadra a meglepetésvendég, a kilenc éves

ifj. Mága Zoltán

és briliáns hegedűjátékot mutatott be.

Karitatív Béke-díj elismerésben részesültek

A Panoráma Világklub Karitatív Fóruma és a Magyarságszolgálati Alapítvány Kuratóriuma a határokon átívelő, a népek és nemzetek közötti barátságot ápoló példaértékű tevékenységért Karitatív Béke-díj elismerést adományozta az alábbi személyek részére, megköszönve áldozatos munkájukat, mellyel hosszú évek óta a béke és a békesség fontosságának üzenetét népszerűsítik: - Mága Zoltán Príma Primissima díjas hegedűművésznek a Kárpát-medencében és a világ magyarsága körében rendszeresen tartandó, példaértékű jótékonysági koncertjeiért; a Hegedűvel a világ körül koncertsorozatán a népek, nemzetek közötti együttműködést, a béke és a békesség fontosságát népszerűsítő tevékenységéért. -

Hegedüs Tünde

festő- és szobrászművésznek a magyar és a külföldi művészek közös alkotását reprezentáló Békepaletták ("Peace Palettes") programjáért, amelynek során számos ország több mint félszáz művésze tett hitet a béke mellett, összefogásuk a világbéke és a lelki béke síkján példaértékű. -

Zelei József

kerékpáros békenagykövetnek, aki eddig több mint ötvenezer kilométert kerekezett Európa városait, az Amerikai Egyesült Államokat, majd Ausztráliát,s Új-Zélandot és a Kárpát-medence városait átölelő útja során. Felkereste a Magyar Világtalálkozók békeüzenetével az I. Világháborús emlékhelyeket.

Karitatív díj elismerésben részesülnek

A Panoráma Világklub Karitatív Fóruma és a Magyarságszolgálati Alapítvány Kuratóriuma az alábbi személyek részére a határokon átívelő példaértékű segítségnyújtásáért, jótékonysági cselekedeteiért a Karitatív Díj elismerést adományozta, megköszönve áldozatos munkájukat, mellyel legfőbb értékeink,- az emberiesség és a szolidaritás- fontosságának megerősítéséhez hozzájárulnak. -

Nick Ferencnek

, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Bereg-vidéki Világklub elnökének - a mélyszegénységben élő magyar gyermekek helyzetének javításáért. Az Aranyos szigeten (Aranyosapáti) épült Faluházért, s az idén átadásra kerülő Gyermek- és Ifjúsági Tábor megépítéséért. -

Lőrincz Kálmánnak

és

Máthé Gizellának

, a Házat - Hazát Alapítvány és a Pest Megyei Világklub vezetőinek. A "Hazát épít az, ki házat épít" elnevezésű, a rászoruló fiatalok gyermekváró otthonaiknak az építését segítő program kezdeményezéséért; -

Ilosvay Gusztáv

, rádiós szerkesztőnek, az Ausztráliai Világklub elnökének az ausztráliai magyarok körében szervezendő jótékonysági rendezvényekért, kiemelten segítve a pécsi Szemem Fénye Alapítvány gyermek hospice tevékenységét. -

Orbán Istvánnak

, a Magyar- Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnökének a gyermekvédelemben végzett több évtizedes munkásságáért, az ennek érdekében létrehozott civil összefogásért, a Civil Szervezetek Nemzetközi Konföderációjának megalakításáért. -

Ahmed Szlimannak

, az Európa Afrikáért Alapítvány elnökének, több afrikai Világklub alapítójának; a népek, nemzetek közötti karitatív együttműködések megszervezéséért, jószolgálati tevékenységéért, a nehéz sorban élő afrikai gyermekek helyzetének javításáért. -

Fűrész L. Ferenc

,

Gaál István

,

Lovas Ilona

,

Mezei László

,

Pörneki András

Világklub-vezetőknek Kárpátalja és Erdély szegény sorsú gyermekeinek megsegítésért, számos jótékonysági adomány gyűjtéséért. A rendezvény szervezői felhívással fordultak a Világklub-hálózaton keresztül a világ magyarságához, hogy lehetőségeikhez mérten Dunakeszi nehéz helyzetben lévő gyermekeit is segítsék, hogy a gálaműsornak évről évre helyet adó város rászoruló gyermekei is részesüljenek a határtalan összefogás jótékony cselekedeteiből. http://www.youtube.com/watch?v=mnLLuhs5SwA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.