Írjon nekünk

Szórakozás

Hétfői programajánló: Frankofónia, Középiskolások hete, Hazajáró

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Hazajaro_plakat_szeged2

Francia konferenciával, szavalóversennyel és felolvasószínházzal folytatódik a Frankofónia Fesztivál, Európai Uniós karrierlehetőségekről tájékoztatnak a Jogi Karon, indul a Középiskolások hete, valamint Szegedre látogat a Hazajáró stábja.

„L’art de dire” („A kimondás művészete”) címmel tart konferenciát Jean-Marc Chotteau 10 órától a Francia Egyetemi Központban (Dugonics tér 2.), francia nyelven. Jean-Marc Chotteau 1982-ben alapítja meg társulatát, és 1988-ban elhelyezkedik szülővárosában, Lille-ben. Turcoing-ban megalapítja a Salon de Théâtre nevű kis színházat, és itt hármas tevékenységet folytat: író, rendező, és színész is egyben. Társulata, mely európai szintű ismertségre tesz szert, a La Virgule – Centre Transfrontalier de la Création Théâtrale (a „Színházi Alkotás Határokon átnyúló Központja”) új nevet kapja 1999-ben. Országos francia nyelvű szavalóverseny lesz általános iskolásoknak és gimnazistáknak 11 órától a Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában (Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2.). Ugyanott 15 órától „Je dis tu à Prévert” („Prévertnek azt mondom, hogy Te”) című produckióval várja az érdeklődőket a La Virgule társulat Felolvasószínházával. „Én mindenkit tegezek, akit szeretek” – írta Prévert. Jean-Marc Chotteau és Éric Leblanc színészek úgy döntöttek, a nagy költő műveiből idézve tegezik Prévert-t. A „Prévertnek azt mondom, hogy Te” egy kis színdarab, mely a szabadságérzetet mutatja be verseken, dalokon, filmrészleteken keresztül.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 12 órai kezdettel tájékoztatót tart az SZTE ÁJTK-n, elsősorban egyetemisták számára, az Európai Unió intézményei által kínált karrierlehetőségekről.

ko7logo

15 órától indul az IH Rendezvényközpontban a KÖ7, vagyis a Középiskolások hete, az első nap témáját Ausztrália és Óceánia adja, ennek jegyében a megnyitót Sümegi Pál előadása követi Új-Zélandról, majd Homo Ludens Project színi műhelye következik, aztán Egy „kis” Ausztrália címmel Ugrin Péter beszámolója. 18 óra 30-tól pedig indulnak az esti programok: Bali táncok a Caliana előadásában, K-Pop, tűzzsonglőrök, Komfort Zóna koncert. A programról bővebben ITT.

Idén 30 éves fennállását ünnepli a Szegedi Liszt Ferenc Kamarakórus, ennek jegyében 18 órakor az SZTE ZMK Liszt Ferenc Kamaratermében hangversennyel várja a szegedi komolyzene-rajongókat.

A Duna Tv. Hazajáró című adásának stábja március 9.-én Szegedre látogat – ahol video-vetítéssel színesített közönségtalálkozó keretében beszélnek munkájukról, élményeikről és válaszolnak a közönség kérdéseire. A Magyar Földtani Védegylet Egyesület és a Szentgyörgyi Albert Agóra szervezésében megrendezendő közönségtalálkozó 18 órától kezdődik a Szent-Györgyi Albert Agóra színháztermében.

Folyamatos kiállítások, programok:

ampovics_fotoA Dél-Alföld madárvilágát és természeti szépségeit mutatja be Ampovics Zsolt fotókiállítása a Somogyi-könyvtárban. A képek alkotója így vall a természethez és a fotózáshoz fűződő viszonyáról: „A természethez való szorosabb kötödésem tíz éves korom körül kezdődött, amikor szüleimtől két csízt kaptam karácsonyra. Figyelmem ekkor a madarak fele fordult, majd rajtuk keresztül kiteljesedett az egész körülöttünk levő csodálatos természeti környezetre. A fotózást már igen korán elkezdtem egy Zenit típusú géppel, de az igazi áttörést a digitális gépek megjelenése hozta.” A kiállítás 2015. március 5-től április 15-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár földszinti Internet-
terében.

“Stílus minden korban: Herend” címmel tekinthető meg kiállítás a REÖK Palotában. A Herendi Porcelánmanufaktúra 189 éve hagyományaihoz hűen készíti kézműves remekműveit. A porcelánt régen „fehér aranynak” nevezték, birtokolni kiváltság volt, rangot jelentett, vágyott tárgy, érték volt. A nyers porcelánmassza megmunkálása a korongozó, öntő szakembereken át, a porcelán kemence értéket teremtő tüzén keresztül, a festőecset utolsó simításáig kézi úton történik mind a mai napig Herenden. Tiszteletben tartva a nagy elődök értékteremtő munkáját, megőrizve szellemiségüket, a kijelölt utat soha el nem hagyva, születnek így azok az értékek, melyeket a világ minden lakott földrészén ismernek és elismernek. Így születik a Herendi Porcelán: hivatalos Hungarikum, a Magyar Örökség, és az Európai Kulturális Örökség része. A kiállítás március 15-ig látogatható.

levlap_1915_tomorkeny_istvannak

A Somogyi­ könyvtár hagyományosan, évről évre tárlattal emlékezik az éppen 100 évvel ezelőtti történésekre. Az idei év kiállítása megidézi a Nagy Háború második esztendejét, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? 2015. február 2­-től a bibliotéka földszinti kiállítóterében újságok, könyvek, plakátok, fotók és kéziratok vetítik elénk az 1915. év eseményeit, szereplőit, a tudomány és technikai újításait, valamint irodalmi és képzőművészeti alkotások születését. Az Anno 1915 című kiállítás 2015. március 11­-ig látható a Somogyi­ könyvtár földszinti kiállítóterében.

Szív alakú fehér párnán csillogó jegygyűrűk, menyasszonyi csokor, legyező és csipkekesztyűk varázsolnak a Házasság hetéhez illő, ünnepi hangulatot a Somogyi­ könyvtár „Régi idők házassági tanácsadói, (avagy) a boldog házasság titkai” című kiállításán. Az udvarlás, eljegyzés és harmonikus házasélet tárgykörében eligazító illemtan-­, oktató-­ és életvezetési tanácsadó könyvecskék a 18. századtól váltak mind népszerűbbé – a tárlat a Somogyi ­könyvtár régi gyűjteményének kincseiből mutat be színes válogatást. A hajdani korok irodalmából azt is megtudhatjuk, hogyan üzentek egymásnak egykor a szerelmesek a színek, virágok, legyezők és kesztyűk „nyelvén.” A kiállítás alapgondolata szerint „a házasságra nevelő, felkészítő irodalom célja mindig is az volt, hogy hogyan lehet a házasságot építeni, gondozni, minél tovább megtartani – hűségben, szeretetben egyaránt.” A program a Házasság Hete rendezvénysorozat része, amelyet Szegeden már hetedik alkalommal rendez meg a Szeged-­Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége a házasság mint szeretetközösség értékeinek bemutatására. A kiállítás 2015. március 11­-ig tekinthető meg a Somogyi­ könyvtár földszinti kiállítóterében.

tarlat_reok06_gs

A 2013-as Szegedi Nyári Tárlat REÖK-díjasa, László Dániel munkásságának elmúlt tíz évéből szemezgetett a REÖK Palota, hogy a figuratív realista festészet fiatal képviselőjét közelebb hozza a helyi közönséghez. A Mandulavirágzás címet viselő tárlatot március 15-ig lehet megtekinteni.

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket.

Négy szegedi zsidó fotóművész képeiből álló kiállítást tekinthet meg a közönség a Móra Ferenc Múzeumban, „A szegedi zsidóság és a fotográfia” című, Bäck Manci, Kárász Judit, Liebmann Béla és Müller Miklós fényképeit bemutató tárlaton nem csak a nevek különlegesek, hanem a témák is, például elég említeni a Radnóti Mikóst vagy Szent-Györgyi Albertet ábrázoló fotókat.

tarlatmegnyito10kf

Az első világháború idején bevonuló francia hadsereg, tankok a Városháza előtt 1956-ban, a nagy árvíz pusztítása – a szegediek Széchenyi terének elmúlt 150 évéből, a rendkívüli eseményekből és a hétköznapok érdekességeiből szemezget a Fekete ház új fotókiállítása. A sokat látott tér című tárlatot március 29-ig áll nyitva a közönség előtt.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Kommentek

Hírzóna

Elvis él, és Szegedre is ellátogat!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A Király él.

Tovább olvasom

Szórakozás

Majka, Punnany Massif, Wellhello, Jess Glynne és Wilkinson az idei SZIN-en!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Végre egy kis infómorzsa az idén 50 éves SZIN-ről. Már ideje volt!

Tovább olvasom

Kultúra

Filmajánló: Fekete párduc

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál