Kultúra

Hazajáró közönségtalálkozó és Kárpát-medencei turisztikai szakmai nap a Délvidék Házban

Hazajáró közönségtalálkozó és Kárpát-medencei turisztikai szakmai nap a Délvidék Házban

2015. március 19., csütörtök
Hazajáró közönségtalálkozó és Kárpát-medencei turisztikai szakmai nap a Délvidék Házban
hazajaro_delvidekhaz

A Duna Televízió honismereti sorozata, a Hazajáró szereplői és Kárpát-medencei turisztikai szakértők látogatnak pénteken az újszegedi Délvidék Házba, ahol 17 órától közönségtalálkozó, 18 órától pedig turisztikai szakmai előadássorozat kezdődik.

"Ez egy Kárpát-medencei turisztikai projekt első pályázati megvalósulása, első nyilvános prezentációja egy új típusú turisztikai modell kiépítésére tett kísérletünknek" mondta el

Szabó Pál Csaba

, a Délvidék Ház ügyvezető igazgatója a Trianon Múzeum és a Délvidék Ház közös rendezvényéről. Az eseményen két program egyesül, az rendezvény első részében a Duna Televízión futó Hazajáró című műsor - amely szintén részese a turisztikai fejlesztésnek - szereplői,

Kenyeres Oszkár

és

Jakab Sándor

egy közönségtalálkozó keretein belül mesélnek Kárpát-medencei utazásaikról, illetve egy általuk vállalt turisztikai fejlesztési tervet mutatnak be, a rendezvény másik részben, 18 órától pedig az új turisztikai modellben részt vevő turisztikai szakemberek adnak elő,

Faragó Zoltán

, Tóthfalu, bácskai színmagyar település turisztikai referense beszél majd az ott létrehozott különleges turisztikai modellről, valamint bemutatkozik a délvidéki PROKO Travel és a kárpátaljai Csillagösvény utazási iroda, a rendezvényt pedig egy horgosi pálinkabemutató zárja, szintén egy turisztikai desztináció képviseletében.

Az előadások részletes programterve:

17:00 – 17:05. Kakas Béla (Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke) - rendezvény megnyitó beszéde 17.05-17:10. Fabulya Andrea előadóművész verset mond 17:10 - 18:10.Hazajáró 18:10 – 18:25 Posch Dániel (Csillagösvény utazási iroda) – Idegenforgalmi vonzerők a Kárpátok hazájában 18:25– 18: 40. Szatmári Sándor (PROKO Travel utazási iroda) - Megoldandó feladatok a délvidéki turizmusban 18:40 – 18:55. Faragó Zoltán (Tóthfalu település turisztikai referense) – A tóthfalusi turisztikai modell 18:55 – 19:10. Kenyeres Oszkár (Hazajáró) –Turisztikai fejlesztési lehetőségek a Kárpát-medencében 19:10 –től. Horgosi pálinkakóstoló. Bemutatja: Vass Zoltán (Vass Pince-Horgos)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.