Sport

Futsal: megszerezte első győzelmét új otthonában az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

Futsal: megszerezte első győzelmét új otthonában az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

2015. március 10., kedd
Futsal: megszerezte első győzelmét új otthonában az SZTE EHÖK SE + FOTÓK
ehok_se-mtk08kf

Bár az MTK ráijesztett az SZTE EHÖK SE-re, Cserenkó Szabolcs együttese azonban meg tudta fordítani a mérkőzést, és begyűjtötte első sikerét az újszegedi sportcsarnokban.

Második, új otthonában megvívott hazai bajnokijára készült az SZTE EHÖK SE NB II-es futsal csapata,

Szentes Bíró Tamásék

ezúttal az MTK-t látták vendégül, a csapatban pedig ezúttal is volt egy debütáló, hiszen a csapathoz visszatérő

Ferenczi András

bár a múlt héten már keretben volt, azonban ezen a találkozón térhetett vissza a pályára is, rögtön a kezdőben kapott helyet az egyetemi csapatban. Jól is kezdett az EHÖK SE, a játék a vendégek kapuja előtt zajlott, majd egy oldalberúgás után Szentes Bíró Tamás egy cselt követően kilenc méterről lőtt a bal alsó sarokba. A gól megnyugtatta a szegedieket, majd az MTK egyre veszélyesebben kezdett el játszani, és a 11. percben

Talabér

egy felívelt labdát kapásból a kimozduló

Tombácz

mellett a kapuba vágott, sőt, néhány perc elteltével Talabér már a második gólját szerezte, így máris a vendégeknél volt az előny. Még a szünet előtt sikerült egyenlítenie az EHÖK SE-nek Szentes Bíró újabb találatával, az MTK nagyon kellemetlenül futsalozott, és annak ellenére, hogy csupán két cserével érkeztek, jól is bírták az iramot a fővárosiak. A második félidő is úgy kezdődött, ahogy az első: szegedi góllal.

Dalibor Crkvenjakov

egy remek csel után pazar mozdulattal varrta fel a labdát a léc alá, szépségdíjas góllal szerezte vissza a vezetést az SZTE EHÖK SE. Azonban az MTK nem adta fel, több helyzete is akadt a kék-fehér együttesnek, azonban Tombácz remek védésekkel rukkolt elő. Azonban a 31. percben ő is tehetetlen volt, egy félpályánál vesztett labda után ketten mehettek a kapusra, Tombáczot kipasszolták, tehetetlen volt,

Istenes

pedig ismét egyenlített. Nem maradt azonban sokáig így,

Igor Bilic

egy kiváló cselsorozat és játék végén passzolt az üres kapuba, ezzel újra megszerezte a vezetést az egyetemi együttes. A meccs hajrája sem telt el azonban izgalmak nélkül, az MTK kockáztatott, nagy erőket mozgósított az egyenlítését, sőt, Abu sérülését követően az utolsó másodpercekre a kapusukat is előretolva próbáltak meg egy pontot szerezni, de elrontották a figurát, így megizzadt a győzelemért az SZTE EHÖK SE az MTK-val szemben, de begyűjtötte a három pontot. Ezzel továbbra is listavezető az NB II Közép csoportjában az SZTE EHÖK SE, amely legközelebb Budakalászra utazik, március 16-án 18:30-tól a Limes SE vendégeként lép pályára a szegedi csapat.

Férfi futsal NB II Közép csoport, 21. forduló

SZTE EHÖK SE – MTK 4-3 (2-2)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Viczián Mátyás, Petrovszki György (Flinta Zoltán)

EHÖK SE:

Tombácz – Ferenczi, Bullás, Szentes Bíró, Deák.

Csere:

Vastag (kapus), Crkvenjakov, Tóth, Teimel, Fülöp, Csamangó, Bilic, Huszár, Cserenkó.

Játékos-edző:

Cserenkó Szabolcs.

MTK:

Varga – Schrammel, Talabér, Fadgyas, Istenes.

Csere:

Sipos, Abu.

Vezetőedző:

Takó Csaba.

Gól:

Szentes Bíró (2', 17'), Crkvenjakov (22'), Bilic (33') ill. Talabér (11', 15'), Istenes (31')

Sárga lap:

Fadgyas (33') Cserenkó Szabolcs:

„Tudtuk, hogy kevés játékossal érkezik az MTK, de hozzá kell tenni, hogy ezek a gyerekek nagypályán együtt futballoznak, látszik, hogy kondicionális problémáik nincsenek. Látszik rajtuk, hogy jól mozognak, jól össze vannak rakva. Múlt héten volt egy kisebb problémánk, új környezet, vereség, de megbeszéltük a dolgokat, nyögvenyelős győzelem volt, de ilyenek is kellenek. Ezek is hozzátesznek ahhoz, hogy jó csapat legyünk, bízom benne, hogy ez egy újabb mérföldkő volt a bajnokság végkimenetelét illetően. Kiemelném Tombácz, Bullás, Tóth Attila és a sérülés után visszatérő Bilic játékát, valamint külön gratulálok Ferenczi Andrásnak, aki visszatért hozzánk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.