Közélet

Fidesz-KDNP: A gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadsága alapvető európai érték

Fidesz-KDNP: A gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadsága alapvető európai érték

2015. március 11., szerda
Fidesz-KDNP: A gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadsága alapvető európai érték

Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács által 2015. március 10-ére, a Székely Szabadság Napjára meghirdetett megemlékezést és a Székelyföld közigazgatási megosztása ellen tiltakozó felvonulást önkényes módon betiltotta a marosvásárhelyi városvezetés. Ezt követően a szervezők – törvénytisztelő módon – elálltak a rendezvény megtartásától, de Erdély és a Kárpát-medence több városában – köztük Budapesten – békésen, a törvény biztosította keretek között fejezte ki nemtetszését és jogos autonómiaigényét több ezer tüntető - áll A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának sajtóközleményében.

"Meggyőződésünk, hogy egy fejlődő demokratikus állam csak úgy lehet hosszú távon sikeres és az európai alapértékek mentén szerveződő, hogyha polgárai szabadon kifejthetik véleményüket, és korlátozás nélkül élhetnek alapvető emberi- és közösségi jogaikkal. Aggodalommal figyeljük a romániai magyarság újabb jogfosztása körüli eseményeket, de bízunk abban, hogy mindezeknek nem lesz hosszú távú kihatásuk a fejlődőben lévő székely autonómiamozgalomra. 25 évvel a romániai rendszerváltás után elérkezettnek gondoljuk az időt arra, hogy a román államvezetés ne gátolja az önrendelkezésért küzdő szervezetek munkáját, hanem aktív párbeszédet folytasson a közélet autonomista szereplőivel. A nemzeti kisebbségek önrendelkezési joga éppen olyan alapvető európai érték, mint a szabad véleménynyilvánításhoz vagy a szabad gyülekezéshez való jog. Ezek megsértése azon közös alapelvek figyelmen kívül hagyását jelenti, melyeket az Európai Unióhoz való csatlakozásakor (2007) Romániai is elfogadott. Bízunk benne, hogy a jelenlegi feszült helyzet mihamarabb rendeződni fog, és a román államvezetés a továbbiakban a székely autonómiamozgalomra nem mint potenciális veszélyforrásra, hanem mint a romániai demokrácia konstruktív tényezőjére tekint majd" - írja a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.