Egyház

Ferenc pápa: a nők emberségesebbé és befogadóbbá teszik a társadalmat

Ferenc pápa: a nők emberségesebbé és befogadóbbá teszik a társadalmat

2015. március 8., vasárnap
Ferenc pápa: a nők emberségesebbé és befogadóbbá teszik a társadalmat

A nők társadalmi és egyházi szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

A nemzetközi nőnapon

Ferenc

pápa kijelentette, hogy a nők mindennapi munkája emberségesebbé és befogadóbbá teszi a társadalmat. "A nők azon túl, hogy életet adnak azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy másképpen látják a világot, messzebbre tekintenek, szívvel, türelemmel és gyengédséggel képesek megérteni a másikat" - fogalmazott Ferenc pápa. Az egyházfő kijelentette: steril az a világ, amelyben a nőket kirekesztik. Beszéde végén Ferenc pápa áldását adta a nőkre és külön köszönetet mondott azoknak, akik az egyházban végzik szolgálatukat. A Vatikáni Rádió nőnapi felmérése szerint az utóbbi tíz évben a 3000 embert foglalkoztató Vatikánvárosban az itt dolgozó - egyházi és laikus - nők aránya 13 százalékról 19 százalékra emelkedett. A Vatikánban dolgozó első laikus nő az olasz

Anna Pezzoli

volt, akit 1915-ben vettek fel belső építészként. 1929-ben kerültek az első akadémikus nők a Vatikáni Levéltárba. A vatikáni hivatalokba a II. Vatikáni Zsinat után, 1965-től kezdték el felvenni a laikus nőket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.