Egyetem

Ésik Zoltán nevét őrzi a Radnóti-gimnázium egyik osztályterme + FOTÓK

Ésik Zoltán nevét őrzi a Radnóti-gimnázium egyik osztályterme + FOTÓK

2015. március 7., szombat
Ésik Zoltán nevét őrzi a Radnóti-gimnázium egyik osztályterme + FOTÓK
esik_zoltanra_emlekeznek08kf

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium egykori biológia tanárára emlékezve neveztek el termet és állítottak domborművet a volt tanítványok szombaton.

A második emeleti terem az 1972-ben végzett 12.D osztályos tanulók osztálya volt, élén

Ésik Zoltán

(vagy ahogyan sokan emlegetik, Zoli bácsi) osztályfőnökkel, egykori biológia tanárral. Negyvenkét év távlatából döntött úgy az osztályközösség, hogy az évtizedeken át az iskolában oktató pedagógus tiszteletére, valamint szeretetük jeleként domborművet avatnak a mellett a terem mellett, amely négy éven át második otthonukként szolgált. A szombati avatóünnepségen

Gál Béla

igazgató is beszédet mondott, aki Ésik Zoltánról, mint rendkívül pedagógusi vénával megáldott oktatóról emlékezett meg. Úgy fogalmazott, az egykori diákok

Szabó Gábor

szobrász domborműves munkájával visszacsempésztek egy szeletet osztályfőnökük iránt érzett tiszteletükből és szeretetükből. Ésik Zoltán ugyanis nemcsak oktatói, hanem nevelői elhivatottságáról is híres volt, s bár szigorú tanár hírében állt, a teljesítményt mindig megfelelő módon elismerte. Hasonlóképp emlékezett vissza a gimnáziumi éveire

Dux László

, az SZTE ÁOK Biokémiai Intézet tanszékvezetője is, aki volt tanítványként vett részt az ünnepségen. Saját tapasztalatból tudja, hogy Ésik szakmai elhivatottsága nyomott hagyott a diákok pályáján, ő is a Radnótiban szertett bele a természettudományokba. A bronz dombormű leleplezése után

Ésik Olga

az egész család nevében köszönetet mondott az 1972-es ballagó osztálynak és az iskola vezetésének, amiért édesapja neve az ország egyik elismert gimnáziumában tovább maradhat fenn az utókornak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.