Közélet

Együtt: legalább két-három milliót feleslegesen költöttek Orbán párizsi és zürichi útjára

Együtt: legalább két-három milliót feleslegesen költöttek Orbán párizsi és zürichi útjára

2015. március 21., szombat
Együtt: legalább két-három milliót feleslegesen költöttek Orbán párizsi és zürichi útjára

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint legalább két-három millió forintnyi közpénzt feleslegesen költöttek Orbán Viktor miniszterelnök útjára, amikor a kormányfő részt vett Párizsban a Charlie Hebdo elleni merénylet áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen, majd onnan Zürichbe utazott a FIFA Aranylabdagálára. Erről a párt elnöke beszélt szombaton, Újpesten tartott sajtótájékoztatóján.

Szigetvári Viktor

elmondta, hogy pénteken választ kapott a Miniszterelnökségtől arra a Szabó Szabolcs parlamenti képviselővel közösen benyújtott adatigénylésre, amelyben az utazás ára után érdeklődtek. A válasz alapján a Budapest-Párizs-Zürich-Budapest "luxusút" 7,9 millió forintba került - közölte. Az Együtt álláspontja szerint ez pazarlás, mert a kormányfőnek ugyan ott volt a helye Párizsban, de ezt meg lehetett volna oldani olcsóbban is - fogalmazott. Orbán Viktornak ráadásul nem volt olyan közfeladata, amely miatt adófizetői pénzen Zürichbe kellett volna utaznia a FIFA rendezvényére - tette hozzá. A pártelnök emellett arra is kitért, hogy a választók Újpesten is véleményt mondanak a "luxuskormányzásról", ugyanis a vasárnapi időközi önkormányzati választáson az Együtt

Antal Gábor

személyében önálló jelöltet indít.

Orbán sajtófőnöke: a lehető legtakarékosabb módon szervezzük meg a kormányfő utazásait

A Miniszterelnökség minden esetben a lehető legegyszerűbb és legtakarékosabb módon szervezi meg a kormányfő utazásait annak érdekében, hogy nemzetközi kötelezettségeinek eleget tudjon tenni - mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI kérdésére. A sajtófőnök arra reagált, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt: pártja szerint legalább két-három millió forintnyi közpénzt feleslegesen költöttek Orbán Viktor párizsi és zürichi útjára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.