Közélet

Egyhónapnyi tananyagvesztést okozott az oktatási sztrájk eddig Szerbiában

Egyhónapnyi tananyagvesztést okozott az oktatási sztrájk eddig Szerbiában

2015. március 22., vasárnap
Egyhónapnyi tananyagvesztést okozott az oktatási sztrájk eddig Szerbiában

Fizetéscsökkentés és egyhónapos tananyagvesztés a szerb tanügyi dolgozók november óta tartó részleges sztrájkjának eddigi mérlege, amihez hétfőn egész napos munkabeszüntetés is társul.

A november közepe óta sztrájkoló tanárok most azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert állításuk szerint a februári fizetésüket körülbelül az egyharmadával csökkentették. Srdjan Verbic oktatási miniszter ugyanis azt kérte az iskolaigazgatóktól, hogy csökkentsék mindazok bérét, akik februárban csak rövidített órákat tartottak - számolt be a Vecernje Novosti című belgrádi napilap vasárnap. A sztrájk kezdete óta a diákok átlagosan 110 tanórát, vagyis egyhónapnyi tananyagot veszítettek el, és a törvény nem kötelezi az oktatókat a pótlásra - írta a lap. A tanügyi dolgozók többsége négy hónapja 30 perces, rövidített órákkal tiltakozik a szerb kormány egyik megszorító intézkedése ellen, amelynek értelmében a közszférában dolgozók béreit 10 százalékkal csökkentették. A tiltakozó oktatási szakszervezetek közül néhánnyal az illetékes tárca februárban ki tudott egyezni, most azok fizetését csökkentették, akikkel nem született megállapodás. A csökkenéssel kapcsolatban több információ is napvilágot látott. Az iskolaigazgatók átlagosan 6-8 százalékos csökkentésről beszélnek, míg a szakszervezetek 30 százalékosról, a tanárok pedig azt mondták 1000-2000 dinárral (2500-5000 forint) kaptak kevesebbet a februári munkájukért. Voltak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem kaptak fizetést: azoknak az oktatási intézményeknek a tanárai maradtak a bérük nélkül, amelyekben az igazgatók elutasították a minisztérium csökkentési kérelmét. A szakszervezetek szerint az oktatási miniszter fagyasztotta be a kifizetéseket. Jasna Jankovic, az egyik tanügyi szakszervezet szóvivője a sajtónak azt mondta: egyetlen, az oktatásra vonatkozó törvény sem tartalmaz olyan rendeletet, amelynek értelmében csökkenteni lehetne a sztrájkoló tanügyi dolgozók bérét, amennyiben a minimális munkát teljesítik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.