Bulvár

Egy év próbaidőt kapott a szegedi tömegközlekedés maszturbáló réme

Egy év próbaidőt kapott a szegedi tömegközlekedés maszturbáló réme

2015. március 24., kedd
Egy év próbaidőt kapott a szegedi tömegközlekedés maszturbáló réme

Bűnösnek ítélte a Szegedi Járásbíróság a férfit, aki tavaly tél óta több alkalommal végzett önkielégítést és mutogatta nemi szervét szegedi buszmegállókban, buszokon és trolikon.

A Szegedi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondta ki T. B. vádlottat három rendbeli, egy esetben folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében, ezért őt egy évi időre próbára bocsátotta. T. B. a 2014. tele és 2015. március 9-e közötti időszakban Szegeden, a buszmegállókban, illetőleg a trolibuszokon és buszokon több alkalommal elővette nemi szervét nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából, majd önkielégítést végzett a közlekedni szándékozó nők előtt. Előfordult, hogy a vádlott egy a buszmegállóban várakozó hölgy előtt vette elő és mutogatta nemi szervét, majd azt a táskájával eltakarva felszállt a buszra, és ott ugyanazon személy előtt továbbfolytatta tevékenységét. Az utolsó esetben, 2015. március 9-én a vádlott oly módon szállt fel a buszra, hogy sliccét előtte kigombolta, és a buszon nemi szervét a nadrágján keresztül fogdosta. Ezt követően leszállt a Széchenyi téren, és nemi vágyának felkeltése, illetve kielégítése végett nadrágjából, a sliccén keresztül elővette nemi szervét, és azt közszemlére téve húzogatta. A vádlottat a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.