Közélet

Dicsőségfalat avattak a Szegedi Törvényszéken

Dicsőségfalat avattak a Szegedi Törvényszéken

2015. március 16., hétfő
Dicsőségfalat avattak a Szegedi Törvényszéken
torvenyszek_dicsosegfal

A Szegedi Törvényszék sikeresen pályázott az Országos Bírósági Hivatal 2014-ben kiírt „Bírósági történelem és hagyományápolás” elnevezésű pályázatán. A pályázat célja a bíróság történelmi emlékeinek megőrzése a bírósági szervezet és az állampolgárok számára, továbbá a bírósági hagyományok ápolása, megőrzése, illetve azok bemutatása.

A Szegedi Törvényszék tavaly két célt tűzött ki maga elé, amelyeket az Országos Bírósági Hivatal megvalósításra érdemesnek talált és amelyek eredményeit ünnepélyes keretek között mutatták be március 12-én. A Dicsőségfallal a Szegedi Törvényszék dolgozóinak egyéni és csoportos, tudományos, sport és szakmai eredményeit megtestesítő okleveleket és tárgyi nyereményeket mutatják be megfelelő környezetben, méltó helyszínnel, minden bírósági dolgozó és bíróságra látogató számára hozzáférhető módon.

Tárkány-Szűcs Babett

, a törvényszék elnöke a Dicsőségfal avatásakor kiemelte, különösen fontosnak tartja, hogy a bíróságon dolgozók megismerjék egymás eredményeit, osztozzanak a kollégák egyéni és csoportos elismerésében, hiszen ezen folyamatnak kiemelten fontos szerepe van a bírósági közösségek építésében és formálásában is. A pályázat másik megvalósuló fejlesztése volt a Szegedi Törvényszék történetét feltáró kutatások megkezdése és a kutatási eredmények megfelelő formában történő megjelentetése. Mint azt a törvényszék elnöke kiemelte, a pályázatot megelőzően a Szegedi Törvényszék történeti előzményeivel kapcsolatosan rendkívül szerény információk álltak rendelkezésre. A most megvalósuló kutatómunka minden eddigi törekvésen túlmutató eredményeket hozott. A pályázat keretében a Szegedi Törvényszék együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Magyar Jogtörténeti Tanszékével, amelynek keretében három PhD. hallgató levéltári kutatásait és gyűjtőmunkáját szerkesztették egy kötetbe. Mint ahogy azt

Homoki-Nagy Mária

, a kötet szerkesztője elmondta, a kötet mindenképpen egy történeti kutatás első állomásának tekinthető, amelynek módszertanát illetően a jelenleg nagy mennyiségben rendelkezésre álló, mégis kevéssé rendszerezett levéltári anyagokat jelenítették meg. A most megjelent kiadvány a Szegedi Törvényszék épületeinek történetét dolgozza fel nem csak olvasmányos, de mindenképpen esztétikai megjelenésében is reprezentatív módon. Ennek érdekében pedig számos fényképet, portrét és tervrajzot illesztettek be. A kiadvány bemutatóját követően Tárkány-Szűcs Babett bejelentette, hogy a Szegedi Törvényszék nagy örömmel és köszönettel fogadta az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett pályázati lehetőséget és a törvényszék 2015-ben is indulni kíván a meghirdetett „Bírósági történelem és hagyományápolás” elnevezésű pályázaton, amelynek keretében – a pályázat kedvező elbírálása esetén – folytatni kívánják a Szegedi Törvényszék történetét megjelenítő kiadványok elkészítését: az épülettörténeti eredmények teljes körű feltárását követően egy következő kötetben a bíróságon dolgozó bírák életpályáját bemutató kiadványt, míg egy harmadik kötetben a Szegedi Törvényszék, illetőleg annak jogelődei munkásságát feldolgozó érdekesebb pertörténeti kiadvány megjelentetését tervezik. A megvalósult eredményekhez az Országos Bírósági Hivatal „Bírósági történelem és hagyományápolás” elnevezésű pályázat keretében 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, amihez a Szegedi Törvényszék további 30 százalékos önrésszel járult hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.