Közélet

Csongrád megyében is sokan emlékeznek közös versmondással az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire

Csongrád megyében is sokan emlékeznek közös versmondással az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire

2015. március 10., kedd
Csongrád megyében is sokan emlékeznek közös versmondással az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseire
marius15_unnepseg_muzeum47_gs

Csongrád megyében már tizenhét település csatlakozott a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezéséhez, amely közös ünneplésre hívja Magyarország minden polgárát. Március 15-én vasárnap, 15 órakor legalább háromezren szavalják el Petőfi Sándor Nemzeti Dal című költeményét a megyében, éppen abban az időpontban, amikor 167 évvel ezelőtt először elhangzott a Nemzeti Múzeumnál összesereglett forradalmi tömeg előtt.

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala által néhány héttel ezelőtt útjára indított kezdeményezéshez bárki csatlakozhat. A csoportos jelentkezéseket a kormányhivatalban illetve a járási hivatalokban gyűjtik. Szegeden a Csongrád Megyei Kormányhivatal épülete előtt lesz a versmondás (6722 Szeged, Rákóczi tér 1.), ahol

Juhász Tünde

megyei kormánymegbízott köszönti majd az egybegyűlteket. A szervezők már 14.30-tól műsoros összeállítással várják azokat, akik ilyen rendhagyó, ámde lélekemelő módon szeretnének emlékezni a forradalom és szabadságharc hőseire. A költemény sorai

Borovics Tamás

Kaszás Attila-díjas színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja közreműködésével hangzanak el. Csanádpalotán a közös szavalathoz különleges helyszínt választottak:

Kelemen László

- az első magyar színigazgató - nyughelyénél kialakított Emlékparkban szólaltatják meg

Petőfi Sándor

költeményét, a Dér István Általános Iskola, és a Csanádpalotai Ifjúsági Fúvószenekar diákjai,

Lázár János

, Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő részvételével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.