Bulvár

Bűnügyi helyszínelést és rabosítást is vállaltak a rendőrök a könyvtárban

Bűnügyi helyszínelést és rabosítást is vállaltak a rendőrök a könyvtárban

2015. március 19., csütörtök
Bűnügyi helyszínelést és rabosítást is vállaltak a rendőrök a könyvtárban
de15

Immáron kilencedik alkalommal rendezte meg a könyvtári éjszakák programsorozatát a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár március 18-án. A minden korosztályt megszólító esemény a ’Detektívek éjszakája’ címet kapta a szervezőktől, melyen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is előadásokat, bemutatókat tartottak.

A Tanulmányi és Információs Központ aulájában számos kiállítás várta vendégeit. A 18 órától kezdődő programok több száz látogatót vonzottak. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának standjánál az érdeklődök kvíz formájában fejthettek meg bűntényeket és megismerkedhettek a főkapitányság prevenciós munkájával. Nagy Attila igazságügyi fegyverszakértő a töltényhüvelyeken és lövedékeken keletkezett nyomok összehasonlításáról tartott előadásokat a folyamatosan érkező látogatók számára, melyeket fényképekkel illusztrált.

Tetlák Tibor

főtörzszászlós, bűnügyi technikus ’rabosította’ az arra jelentkező vendégeket, valamint a rendőrségi helyszínelés eszközeit mutatta be. Az éjfélig tartót programsorozat végén

Mózesné Toronykőy Márta

alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető tartott előadást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság „Lépésről-lépésre együtt a biztonságért” komplex bűnmegelőzési programjáról, végül

Szenti Szabolcs

őrnagy, szóvivő számolt be az elmúlt időszak jelentősebb, közérdeklődésre számot tartó híreiről. A detektívek éjszakájáról a látogatók számos hasznos és érdekes ajándékkal tértek haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.