Közélet

A Nemzeti Pedagógus Kar visszautasítja, hogy a pedagógusok bérezése magasabb munkaterhelést indokol

A Nemzeti Pedagógus Kar visszautasítja, hogy a pedagógusok bérezése magasabb munkaterhelést indokol

2015. március 19., csütörtök
A Nemzeti Pedagógus Kar visszautasítja, hogy a pedagógusok bérezése magasabb munkaterhelést indokol

A Nemzeti Pedagógus Kar visszautasít minden olyan utalást és kijelentést, amely arra irányul, hogy a pedagógusok bérrendezése magasabb munkaterhelést indokol.

Ezt a kar elnöksége nevében közölte

Horváth Péter

csütörtökön az MTI-vel, jelezve azt is: a vonatkozó kormányrendeletből és a köznevelési törvényből kiindulva a pedagógusok munkaterhelésének mérésére alkalmatlan, a valóság eltorzítását eredményező eszköznek tartják a munkaidő-nyilvántartások ilyen célból való ellenőrzését, hiszen az csak a 40 órás heti munkaidő egy részére vonatkozik. A NPK elnöke közleményében azt írta: a pedagóguskar teljes tagságának képviseletében határozottan visszautasítanak minden olyan feltételezést, amely arra utal, hogy a pedagógusok heti 40 óránál kevesebbet dolgoznak, érkezzen az akár a közvélemény, akár az intézményfenntartó központ, akár az ágazati irányítás részéről. Bíznak benne, hogy a mostanra kialakult jó partneri viszony lehetőséget ad arra, hogy tisztázzák a sajtóhírek pontos hátterét és az ágazati irányítás pontos szándékait - közölte. Ennek szellemében készek együttműködni egy olyan átfogó felmérésben, amely alkalmas eszközökkel és reálisan méri fel, hogy mit és mennyit kell dolgoznia egy pedagógusnak, és valójában mennyit dolgozik egy pedagógus – rögzítette Horváth Péter.

Czunyiné Bertalan Judit

köznevelési államtitkár egy, a héten megjelent lapinterjúban azt mondta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) meg kell vizsgálnia a munkaidő-nyilvántartásokat, és ez a munka meg is kezdődött. Az elsődleges vizsgálat szerint a pedagógusok hivatalosan nyilvántartott munkaideje heti huszonnégy óra alatt van. Jelentős ez az eltérés a Pedagógusok Szakszervezete felméréséhez képest, amely szerint gyakran előfordul, hogy a pedagógusok heti harminckét óránál többet dolgoznak az iskolában, de - mint mondta - nem mellékes az a körülmény sem, hogy a pedagógusok alapbére 2013 augusztusa és 2015 januárja között, vagyis az életpálya bevezetése óta negyven százalékkal növekedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.