Közélet

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet

2015. március 3., kedd
A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet
Takács Szabolcs Ferenc; Tállai András; Lázár János

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje - ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból.

A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra. Lázár János ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.