Közélet

Ötvenezer hektár erdő szenvedett kárt a múlt év végén

Ötvenezer hektár erdő szenvedett kárt a múlt év végén

2015. február 16., hétfő
Ötvenezer hektár erdő szenvedett kárt a múlt év végén

Ötvenezer hektárnyi erdőben tett kárt a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés, a károk enyhítését célzó civil összefogást állítja a középpontba a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus napja március 1-jén.

A jégkár főként az állami erdőket érintette - közölte

Bitay Márton Örs

, Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára a kezdeményezésről tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Az államtitkár azt mondta, a tematikus nap legfontosabb célkitűzése: a természetet és az erdőt szerező magyar embereket arra ösztönözze, hogy az erdőkben tavaly decemberben keletkezett károk elhárítása érdekében fogjanak össze, és együttes erővel segítsenek azok elhárításában. Az államtitkár emlékeztetett:

Áder János

köztársasági elnök az Országos Erdészeti Egyesületet (OEE) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) kérte fel arra, segítsen a társadalmi összefogás megteremtésében az erdőket ért károk elhárításáért, hogy meginduljon az együttműködés a különböző szervezetetek között. A legfontosabb most a társadalmi szolidaritás, hogy az erdésztársadalom a civilekkel összefogva helyreállítsa, enyhítse azokat a károkat, amelyek a múlt év végén keletkeztek a magyar erdőkben, például a Pilisben, Börzsönyben és a Mátrában. A Földművelésügyi Minisztérium csatlakozva a kezdeményezéshez, saját erőforrásai felhasználásával mindenben igyekszik segíteni a károk felszámolását - emelte ki Bitay Márton Örs. Hozzátette azt is, hogy a szolidaritás és összefogás nem azt jelenti, hogy pénzügyi támogatást kérnek, hiszen a központi forrás megvan a károk felszámolására, hanem lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy azok a természetbarátok, akik szívükön viselik a fák, erdők sorsát egy úgynevezett "csemete jeggyel", azaz egyetlen telefonhívással 250 forintot adhassanak egy facsemete ültetéséhez.

Zambó Péter

, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke hozzáfűzte: a károk nagysága több százmillió forintos nagyságrendű, a szélsőséges időjárás 30-40 év munkáját tette tönkre, így a károkat is csak többéves munkával lehet csak teljesen helyrehozni. Kiemelte, hogy mintegy 50 ezer hektár erdőt borított be napokon keresztül 5-8 centiméter vastagságban a jég. Így több tonna súly rakódott rá egy-egy fára. A jég okozta kár elsősorban a 350-400 méter tengerszint feletti magasságban lévő erdőterületeket sújtotta. A jég az ország leglátogatottabb erdőterületeit érintette, például: a Gerecsét, a Vértest, a Pilist, a Börzsönyt, a Mátrát, A Bükköt, a Zemplént. Ezért a turisták által gyakran látogatott kiránduló helyek szenvedtek jelentős károkat. Példaként hozta Dobogókőt, a Magas-Börzsönyt illetve a Kékest és Szilvásváradot, valamint Lillafüredet. A főváros térségében pedig mintegy 500 kilométer sétaút vált egyik óráról a másikra járhatatlanná. A károk nagy részét az idén felszámolják, de lesznek olyan helyek, ahol még jövőre is dolgoznak majd.

Szabó László Zsolt,

az MTVA vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a közszolgálati média kiemelt feladata ráirányítani a figyelmet a károk enyhítését célzó civil összefogásra. Szeretnék bemutatni, hogy milyen károk keletkeztek az erdőkben és mint tettek eddig ezek felszámolásáért, enyhítésük érdekében. A műsorokban szó lesz arról is, hogy a károk enyhítésére mit lehet és kell a továbbiakban tenni, kik hogyan segíthetnek a kárenyhítésben. Mindezt a közmédia emberi sorsok bemutatásán keresztül kívánja megtenni - tette hozzá. Több helyszínen is jelen lesznek a közmédia munkatársai, többek között: Apátkúton, de a Mátrában, a Vértesben, az Ipoly Erdőben és a Pilisi Parkerdőben is. A televízióban több mint hat órán keresztül lesz szó a témáról március 1-jén, és a rádióban is nyomon követhetők lesznek a tematikus nap eseményei az aktuális műsorokban - mondta a vezérigazgató.

Győri Tamás József,

a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója elmondta, hogy a szövetség örömmel csatlakozott az államfő felhívásához. Az erdő ugyanis közös kincs, és az összefogás a természetjárókért is született. A természetjárók szárára nagyon fontos, hogy az elmúlt években a magyar erdőkben kiépült és kiépülőben lévő infrastruktúra milyen állapotú. Ezért a jég okozta károk felszámolásában a természetjárók is részt vesznek. Lomniczi Gergely az OEE főtitkára felhívta a figyelmet: a kárenyhítés támogatására egy adományvonalon is lehetőség nyílik. Az adományvonal hívó száma a 136-0090-es szám lesz, amely a jövő héttől él.

Siklósi Beatrix,

az MTVA kiemelt projektekért felelős főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a műsorfolyam reggel fél kilenctől este 10-ig tart majd március 1-jén a Duna Televízióban és az M1-en, valamint az eseményeket nyomon lehet követni a mediaklik.hu/sosbajbanazerdo címen is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.