Írjon nekünk

Egyház

Ökumenikus istentisztelettel ért véget a Házasság Hete Szegeden + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

hazassag_hete_zaro_istentisztelet14_gs

Vasárnap délelőtt a Honvéd téri Református Templomban ért véget a Házasság Hete szegedi rendezvénysorozata.

Az ember és ember között köthető legerősebb szövetség, a házasság népszerűsítéséért hirdettek egyhetes programsorozatot február 8-15-e között. A Házasság Hete szegedi rendezvényei vasárnap délelőtt ökumenikus családi záró istentisztelettel értek véget a Honvéd téri Református Templomban. Az egybegyűlteknek Kereskényi Sándor református lelkipásztor hirdetett igét, aki felhívta a figyelmet a házasság és a kölcsönös odafigyelés fontosságára. Kiemelte továbbá: az Úr színe előtt egybekelt felek kapcsolatát kölcsönös munkával, törődéssel és szeretettel kell erősíteni.

Az istentiszteletenközreműködött a Házasság hete ökumenikus kórusa – Baloghné Kovács Magdolna, Nagy-Szabó Kornélia, Szántó Lajosné és Varjasi Gyula vezetésével.

Kommentek

Egyház

Erdő Péter: Mindszenty József boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímásának mielőbbi boldoggá avatása jót tenne a magyar nép lelkének – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Hit pajzsa díj átadó ünnepségén. Kommentek

Tovább olvasom

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Aktuál