Közélet

Nemzetközi vállalatok is támogatják az SZTE Gazdaságtudományi Karának tehetségeit + FOTÓK

Nemzetközi vállalatok is támogatják az SZTE Gazdaságtudományi Karának tehetségeit + FOTÓK

2015. február 20., péntek
Nemzetközi vállalatok is támogatják az SZTE Gazdaságtudományi Karának tehetségeit + FOTÓK
gtk_oklevelatado07kf

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának legtehetségesebb hallgatói vehették át péntek délután ösztöndíját igazoló oklevelét. Partnerintézményeinek segítségével a kar az önköltséges hallgatók tandíjának legalább egy részét finanszírozni tudja, a legtehetségesebbek több szemeszteren keresztül részesülnek tandíj-, illetve tudásalapú támogatásban.

Három és fél évvel ezelőtt indította ösztöndíjprogramját a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara, melynek során száznál is több hallató tandíját tudták részben, vagy teljes egészében finanszírozni. A programba beszálló dél-alföldi vállalatok és vállalkozások tandíj-, illetve tudásalapú támogatásban részesíthették a legjobban teljesítő hallgatókat, felkészítve őket a munkaerőpiacon várható minden kihívásra. Péntek délután hatodszorra vehették át ösztöndíjat igazoló okleveleiket a kar legjobbjai.

Hosszú távú befektetés a szakértelembe

"Három nagyon jól definiált céllal jött létre ez az ösztöndíjprogram: támogatni kívántuk a hallgatóinkat, segítsük munkaerőpiaci elhelyezkedésüket, végül pedig hozzájárulhassunk ahhoz, hogy kiváló szakemberként végezhessék a munkájukat, miután sikerült elhelyezkedniük" - hangsúlyozta nyitóbeszédében

Vilmányi Márton

, a GTK dékánja. Köszönetet mondott annak a 19 vállalatnak, amely évek óta támogatja a GTK ösztöndíjprogramját - segítségükkel idén első alkalommal a kar legfiatalabb alapképzésén, az angol nyelvű gazdálkodás és menedzsment alapszakon tanulókat is ösztöndíjban részesíthetik. A tanulók megsegítése mellett a felsőoktatási intézmény számára is gyümölcsöző volt az elmúlt években kialakított együttműködés, hiszen az szorosabbra fűzhette kapcsolatait az ipari szektorok képviselőivel - tette hozzá a dékán.

Második éve támogatja a kar hallgatóit a ContiTech Rubber Industrial Kft. A cég a gumiipari és műanyag technológiák egyik legnagyobb szaktekintélyének számít a nem abroncsot gyártó gumiipari szektorban, funkcionális részeket, komponenseket és rendszereket tervez és gyárt az autóipar és más fontosabb iparágak számára. Regina Gensigora, a ContiTech ügyvezetője portálunknak úgy nyilatkozott: már több mint három éve felvetették az ötletet, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki az egyetemmel és mentorálják az itt képzett tehetségeket. "Számunkra rendkívül fontos, hogy a hallgatók képzésében segítséget nyújthatunk, hiszen mi is tudunk számukra állást kínálni. Nemzetközi cégként a világ számos pontján, így itt a városban is jól képzett szakemberekre támaszkodhatunk, főként mérnökökre, illetve az üzleti életben jártas személyekre" - magyarázta az ügyvezető. Az ösztöndíjprogram mellett a cég felkínálja a lehetőséget a hallgatóknak, hogy megismerkedhessenek működésükkel. "Számukra és számunkra is hasznos ez az együttműködés, és a korábbi programok tapasztalata is azt mutatja, hogy van létjogosultsága az ilyesfajta kooperációnak, hiszen volt rá példa, hogy minden hallgató el tudott helyezkedni a cégnél. Emberi Kapcsolatok néven működő osztályunk figyelemmel követi a diákok sorsát, természetesen nem csak Szegeden kínálunk munkalehetőséget, de egyéb területeken is az országban - Vácon, Veszprémben vagy Makón is széles körű lehetőségeket kínálunk" - tette hozzá Regina Gensigora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.