Sport

Kosárlabda: nagy csatában gyűrte le a Nyíregyházát a Szedeák + FOTÓK

Kosárlabda: nagy csatában gyűrte le a Nyíregyházát a Szedeák + FOTÓK

2015. február 4., szerda
Kosárlabda: nagy csatában gyűrte le a Nyíregyházát a Szedeák + FOTÓK
szedeak_nyiregyhaza06_gs

Bár 12 ponttal is vezetett a Nyíregyháza a Naturtex-SZTE Szedeák ellen, Jereminovék pazar második félidei játékukkal megfordították a mérkőzést, nagyon fontos győzelmet aratva ezzel a nyírségiek felett.

Kemény bajnokira számíthatott a Naturtex-SZTE Szedeák a Nyíregyháza ellen, hiszen a vendégek két nyert meccsel a hátuk mögött, a visszavágás vágyától fűtve érkeztek az újszegedi sportcsarnokba, miután többek között

Kiss Zsolt

tíz triplájával

idegenben megverte a nyírségieket

Nikola Lazic

együttese az ősszel. Nehezen lendültek játékba a csapatok, a Szegedből az első negyedben szinte csak

Balaban

tudott kosarat szerezni, a vendégek pedig 7-4 után,

Sitku Ernő

időkérését követően megrázták magukat, és az első 10 perc végén már hét ponttal is vezettek, azonban

Jereminov

közelebb hozta a Szedeákot. A második játékrészt jól kezdték Balabanék, átvették a vezetést is, de az őszi mérkőzéssel ellentétben ezúttal a nyíregyiek triplái ültek,

Kolarovic

,

Nagy

és

Hujdurovic

is beszórt egyet-egyet, így tíz ponttal vezettek a vendégek. (27-37) Próbált közelebb férkőzni a Szedeák, de rendre jöttek a válaszok nyíregyházi oldalról, végül döntetlen lett a második negyed, így maradt a négypontos különbség a nagyszünetre. A harmadik játékrész döntőnek bizonyult a mérkőzés kimenetelét illetően:

Ciric

egy triplával nyitott, majd továbbra is vezetett a Nyíregyháza, azonban Balaban arcát úgy megütötték a palánk alatt, hogy még vérzett is - azonban erre nem érkezett ítélet a játékvezetők részéről. Ezt követően fogait összeszorítva küzdött a Szedeák, Ciric zsákolt,

Molnár András

pedig már a vezetést is megszerezte a szegedieknek (53-51), innentől kezdve azonban "egykosaras" meccs zajlott néhány percig, amit végül Molnár András tört meg, miután faulttal együtt szerzett kosarat, ezzel kialakítva az eddigi legnagyobb szegedi előnyt. (59-55) Végül három pont volt a Szedeák fórja a záró negyed előtt, Ciric mellett pedig Kiss Zsolt, majd

Davorin Kuntic

is szerzett egy triplát, a negyedik negyedig erre csak Ciric volt képes, ezek a triplák azonban a lehető legjobbkor érkeztek, hiszen a kapitány trojkájával átvette a vezetést a Szedeák, majd 76-76-nál Kuntic sikeres hármasa után újból vezetett a szegedi együttes, bő két perccel a vége előtt. 10-0-s rohanást produkált a Szedeák ebben az időszakban, erre pedig már nem tudott válaszolni a Nyíregyháza, így egy nagyon fontos találkozón tudott nyerni a Naturtex-SZTE Szedeák, amely hazai pályán is legyőzte a nyírségieket. Nikola Lazic együttese legközelebb Székesfehérváron, az Alba otthonában lépnek pályára vasárnap 18 órától.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, alapszakasz, 21. forduló

Naturtex-SZTE Szedeák - Marso Nyíregyháza KK 87 - 78 (20-24,22-22,19-12,26-20)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 600 néző. Vezeti: Farkas G., Söjtöry T., Minár L., (Faidt)

Szedeák:

JEREMINOV 17, Kiss Zs. 3/3, Molnár A. 11, Ciric 17/9, BALABAN 31.

Csere:

Mike, Molnár B., Demeter, Stefanovic, Kuntic 8/3, Varga, Révész.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Nyíregyháza:

Savic, TAYLOR 23/3, Nagy 6/6, Kolaric 13/6, HUJDUROVIC 25/6.

Csere:

Kósa T., Molnár M., Czura, Helmeczi, Lajsz, Vasojevic 11/6, Kósa D.

Vezetőedző:

Sitku Ernő. Nikola Lazic:

"A mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, nagy nyomás alatt görcsösen játszottunk. Érzésem szerint a második félidőbeli játékunknak köszönhetően megérdemelten nyertünk."

Sitku Ernő:

"Egy megnyert mérkőzést saját butaságaink miatt vesztettünk el. A jövőben sokkal fegyelmezettebben kell játszanunk."

Online közvetítésünk

IV. negyed 87-7840' Zúg a "Szép volt, fiúk!" a csarnokban, és valóban: bár tízpontos hátrányban is volt a Szedeák a Nyíregyháza ellen, végül óriási csatában megnyeri ezt a roppant fontos mérkőzést, méghozzá a végére izgulni sem kellett a drukkereknek. 87-78 a vége, vastaps a srácok jutalma, valóban kiváló győzelmet aratott ma a Szedeák. 40'Taylor bejátszása Hujdurovicnak, közelről beteszi, 85-78. Ismét egy fault, Jereminovval szemben, büntetőket dobhat Jereminov is: csak az első van bent, 86-78. Hujdurovic triplája rövid, Balabané a lepattanó, aki újra odaállhat a vonalra: nincs bent az első büntető, a második viszont igen, 87-78. 40'Savic triplája nincs bent, majd Kolaric odaüt Ciricnek, aki bütetőzhez: mindkettőt bedobja Ciric, így 85-76-ra vezet a Szedeák, időt kér Nikola Lazic is. 40' Ismét megszerzi a labdát a Szedeák Taylor rossz kettese után, nagyon kell a kosár, hiszen ezzel gyakorlatilag le lehet zárni a meccset: jön is, JEREMINOV! Ismét egy remek csel után ejti be közelről, az eddigi legnagyobb szegedi előny mintegy 50 másodperccel a vége előtt, 83-76! Időt kér Sitku Ernő. 39' Balaban középtávolija nem jó, de Kuntic összeszedi a lepattanót! Fault Jereminovval szemben, Naygynak ez az ötödik, ő is kipontozódik. Jereminov bedobja az elsőt, és a másodikat is! 81-76! 38' Vasojevicnél most támadót fújnak, nagyon szép volt a védekezés Kuntictól. KUNTIC! Ő is beiratkozik a triplázók közé, de kellett ez! 79-76! 38' Ciric közelről most nem hibázik, 76-76! Kiváló védekezés Balabantól, majd Ciric hármasa valahogy kiszédül, marad a 76-76. 37' Balabannal szemben az újabb fault, Hujdurovic második hibája, azonban Balaban az első büntetőt kihagyja, és a másodikat is! Ezek hiányozhatnak még a végén. Ciric labdát szerez, végig robog vele, de jó a védekezés vele szemben ziccerben, kimarad! Sőt, egy újabb nyíregyházi hármas, Vasojevic szerzi, 74-76. 36' Kolaric triplája most nem jó, ismét az egyenlítésért támadhat a Szedeák, jön is a bíztató taps a lelátóról. KISS ZSOLT! A legjobbkor villan egy triplával, eddig csak Ciric szerzett hármast, most már a kapitány is, 74-73. 35' Balaban újabb közeli kosara, ezzel 30 pontnál jár a center, remekül játszik ma, 71-70. Egy újabb nyíregyházi hármas, ez már a hetedik a meccsen, ezúttal Taylor szerzi, így 73-71 a vendégeknek, Nikola Lazic időt kér. 34' Balabannal szemben ismét a fault, a vonalról a center csak az elsőt dobja be, a második kimarad, 69-67. Hujdurovic is egy hármassal jelentkezik, ezzel 20 pont fölött a nyírségiek légiósa, 69-70. 33' Balaban közelije most nem ül, ellenben Hujdurovicé igen, 65-65. Labdát csen Kuntic, Ciric pedig egy roppant fontos hármast dob, 68-65! Savic elöl maradt egyedül, meg is játsszák őt, könnyű kosárral hozza egy pontra a Nyíregyházát, 68-67. 32' BALABAN! Ez igen, elképesztő erővel indul meg, és kegyetlenül bezsákolja, 63-63. Lejár a támadóidő a vendégeknél, így nincs kosár, hiába ereszti el Taylor. Jereminov trojkája rövid, ahogy Taylor kettese is, majd Jereminov betörése után teszi be, 65-63. 31'Taylor egy szép játék után passzolja Hujdurovichoz a labdát, akinek nem volt nehéz dolga közelről, 61-60.Molnár Andrást valósággal letarolják, de nincs síp - ellenben Kolaric ellen megint szabálytalannak látják Molnár Andrást, Kolaric "faulttal" együtt dobja be, a büntető is bent van, 61-63. Molnár András ezzel kipontozódott, ő már nem jöhet vissza. III. negyed 61-5830'Jereminov pazar pattintott passza Balabannak, a center közelről beejti, 61-57, nyolc ponttal nyeri eddig ezt a negyedet a Szedeák! Jereminov betörése után nem jó a kettes, Vasojevic indul meg, ismét fault, Molnár Andrásnak ez a negyedik volt: csak a második büntető van bent Vasojevictől, így hárompontos vezetéssel várhatja az utolsó negyedet a Szedeák, 61-58 az utolsó 10 perc előtt. 29' Kiss Zsoltra most egy nagyon könnyű síp jön, Taylor büntetőket dobhat: mindkettőt bedobja Taylor, 59-57. A cséká egy triplával próbál javítani, de rövid, viszont visszaszerzi a labdát Taylortól, Balaban közelije azonban nincs bent. 28'Stefanovic középtávolija nem jó, Balaban azonban összeszedi a lepattanót, faultolják, ő is büntetőzhet: csak az első van bent, 56-55. Vasojevic csele nem jó, így a Szedeáké a labda, Jereminov most lepasszolta Molnár Andrásnak, aki faulttal együtt szerez kosarat! Bent van a büntető, 59-55! 28' Hujdurovic ellen Balabant látják szabálytalannak: Hujdurovic büntetői közül mindkettő bent van, újra egyenlő, 55-55. 27'Kiss Zsolt triplája nem ül sajnos, nincs meg a vezetés. Taylornak dobnia kellett, mert lejárt volna a támadóidő, de rövid volt középtávolija, Balaban újabb közelije után azonban most a Szedeáknál az előny, 55-53, időt kér Sitku Ernő. 26' Jereminov szerzi meg Taylor passzát. Ciric ellen ismét egy érdekes ítélet, megint jöhet a Nyíregyháza. Taylor középtávolija nincs bent, de a lepattanó a vendégeké, Savic felteszi, de Ciricé a lepattanó! Ez igen, pazar védekezés Cirictől, remekül sapkázta Taylort! 25' Hujdurovicnál az első fault ma, talán korábban is eljöhetett volna ez a pillanat. Zúg a "Hajrá Szeged!" a lelátóról, ezt meg is hálálja a csapat, Molnár András betörése után vezet a Szedeák, 53-51, de hamar kiegyenlíti Vasojevic, 53-53. 24'Ciric egy zsákolással válaszol, pazar akció volt, és remekül zsákolta be Ciric, ezzel egyenlít, 51-51. 23' Balaban egy újabb sikeres közelivel már 20 pontos, 49-48. Ismét gyorsan jön a válasz, Vasojevic teszi be szintén közelről, 49-50. Balabannak az arcát is megütik ziccerben, de nincs fújás, Nikola Lazic teljesen jogosan reklamál, az egész csarnok a sporikat kéri számon, ez nagyon látványos tévedés volt, ráadásul technikait fújnak Lazicra: Taylor büntetője bent van, 49-51. 23' Kolaric közelről ezt elrontotta szerencsére, majd Savic hiába csinálja meg a cselt, Nagy szinte ugyanonnan hibázza el, mint az imént Kolaric. 22'Molnár András közelije van bent, fontos kosár volt ez is, 47-48. Nagy triplája nem jó, majd Jereminov indul meg, Ciric teszi fel, de lejön a palánkról. 21'CIRIC! Egy trojkával alapozza meg a második félidőt, máris csak egy pont a Szedeák hátránya, 45-46. Taylor azonban gyorsan válaszol középtávolról, 45-48. 21'Taylor támadófaultjával kezdődik a harmadik negyed. II. negyed 42-4620'Jereminov pazar passza Molnár Andrásnak,azonban odaütnek neki, büntetőket dobhat Molnár András: mindkettő bent van, 42-45. Taylorral szemben megint faultot fújnak, Jereminovnál a személyi a sporik szerint: mindkettőt bedobja Taylor, 42-46. Kiss Zsolt a dudaszó pillanatában engedi el a triplát, de nem jó, így maradt a négypontos különbség a félidőre, 46-42-re vezetnek a nyírségiek a nagyszünetben. 20' Taylor engedi el a hármast, de rövid. Jereminov kettese nem jó, de visszaszerzi a lepattanót, és végül Balaban teszi be közelről, 40-45. 19' Nagy védekezésbeli hiba, Vasojevic teljesen üresen kapta a labdát a palánk alatt, nem is hagyja ki a ziccert, 35-45. Jereminov előtt nyílik meg a terület, remekül látja meg, majd faulttal együtt dobja be közelről, 37-45. Jó a büntető is, 38-45. 18' Stefanovic nagyon rossz passza Balaban felé, könnyedén megszerzi Taylor, és végig is robog vele, 33-43. Most Balaban büntetőzhet, Taylornál a hiba: mindkettő bent van, 35-43. 18' Balaban végül kifele fordul, és beejti közelről, 14 pontjával a legeredményesebb szegedi Balaban, 33-40. A sporik eddig nincsenek velünk finoman szólva, megint fault, lehetetlen szögből... büntetőkkel jöhet Hujdurovic, Molnár András ellen az ítélet. Az első nincs bent, csak a második, 33-41. 17' Kuntic újabb faultja Taylorral szemben, le is hozza most Kunticot Lazic mester. Kolaric triplája nincs bent, Cirictől elveszik a labdát, de Vasojevic ellépi szerencsére a ziccert. 16' Molnár András olvasta Vasojevic passzát, Balaban nem tudja megszelídíteni a labdát, majd Stefanovic engedi el a triplát, de nem jó. Taylor dobhat büntetőket Kuntic faultja után, csak az első van bent, 31-40. 16' Kuntic-csal szemben ezúttal Nagy szabálytalankodott: ismét büntetőket dobhat Kuntic, most mindkettő jó, 31-39. 15' A dudaszó pillanatában szédül be Vasojevic kettese, 27-39. Molnár András szerzi meg első pontjait, ezzel újra tíz közte, 29-39. 14'Ciricet gyötrik, hiába követelnek faultot a nézőtérről, nincs ítélet. Balaban fordul a palánk alatt, de végül nem jó a közelije. 14' Egy újabb tripla a vendégektől, ez már az ötödik volt, ellenben a Szedeák egy sikeres hármasával, Hujdurovic köszön be kintről, 27-37, időt is kér Nikola Lazic. 13' Ez most meggondolatlan labda volt Jereminovtól, megszerzi Taylor, majd Nagy dobja rá kintről: bent van a triplája, 27-31. Jereminov hármasa nem jó. Taylor kettese jó, sőt, Kuntic még faultolja is, így jöhet a büntető: ezt is bedobja, 27-34. Ciric hármasa is rövid. 13'Balaban Kunticnak játssza ki, triplája rövid, de megszerzi a lepattanót, majd középtávolról már nem hibázik, 27-28. Elsőre megszerzi a lepattanót Nagy dobása után a Szedeák, de visszaszerzik a vendégek, viszont lejár a támadóidejük dobás nélkül. 12'Jereminovnál most lépést látnak, elveszíti így a labdát a Szedeák. Szépen húzzák most végig a labdát a vendégek, végül Kolaric egy újabb triplával jelentkezik, 25-28. 11' Már a Szedeák vezet, 25-24! Pillanatok alatt ledolgozta hátrányát Nikola Lazic együttese, Ciric is elképesztő cselek után tette fel a palánkra a labdát, 25-24. Vasojevic ellen most Balaban szabálytalan: Vasojevic csak az első büntetőt dobja be, 25-25. 11'Jereminovnak ezúttal megadják a pluszegyet, ismét remekül tört be a védők mellett, majd kosara mellett még egy büntetőt is dobhat: bent van, így egy pontra jön fel a Szedeák, 23-24. Kiss Zsolt szerez labdát bravúrosan, még egy faultot is kiharcol, bravó! I. negyed 20-2410' Lajsz faultja Kuntic-csal szembe, büntetőzhet Kuntic: az első kimarad, a második bent van, 18-24. Szép labdaszerzés Kiss Zsolttól, ez nagyon fontos lehet, így még egy támadásnyi ideje van a Szedeáknak, Jereminov pedig pazarul kígyózik be a palánk alá, és szépen ejti be, így négypontos hátrányban zárja az első negyedet a Szedeák, 24-20-ra vezet a Nyíregyháza 10 percet követően. 9' Egy tripla Nagytól, így hétpontos a vendégek előnye, 17-24. Középen látnak faultot, Balaban harcolta ki, közben Kuntic a pályán Molnár András helyett. 8' Beindultak a csapatok a kezdés után, ismét Balaban közelről, már 12 pontos ezzel, 15-19. Ismét Taylor, eddig az ő keze is sül, 15-21, majd Jereminov tör be, és ejti be, talán faulttal együtt is, de nincs plusz egy, így 17-21. 7'Ciric passzát olvassák, majd végül Kolaric egy fault árán állítja meg Molnár Andrást, aki indulhatna. Balabannak elsőre nehezített körülmények között kellett volna kosarat szereznie közelről, hiszen megütötték a kezét, de a kipattanót begyűjti, és másodjára bedobja, 13-17. Gyors válasz Taylortól középtávolról, 13-19. 7' Kolaric második triplakísérlete már bent van, így hat ponttal vezet a Nyíregy, 11-17 - Nikola Lazic időt is kér. 6'Balaban szerez újabb pontokat közelről, 11-12. A sporik eddig nem velünk vannak, ez nagyon lépésgyanús volt, de Hujdorovic bedobhatta, 11-14. Molnár András közelije nincs bent. 6' Taylor ezúttal nem passzolt, hanem saját maga oldotta meg közelről, 9-8. Szép akció végén Kolaric engedi el kintről, hatalmasat ordít Kolaric, kap is érte három büntetőt... az első kettő bent van, a harmadik kimarad, 9-12. 5'Taylor szédületes sebességgel tört be, majd Hujdorovic ezúttal közelről fejezi be az akciót, 7-6. Balaban viszont egy pazar csel után egy kézzel zsákol, szépségdíjas volt ez a mozdulatsor is, 9-6. 4' Taylor középtávolija sem ül, Ciric viszont remekül látja meg a körtében Balabant, aki közelről be is ejti, 7-4 ezzel - időt kér Sitku Ernő. 4'Kolaric triplája rövid, majd Ciricé is, de a lepattanó Balabané: elsőre faultot fújnak, majd megváltoztatják, lépés miatt a Nyíregyházáé a labda, érdekes ítélet volt... 3' Jereminovot mintha meglökték volna a dobás pillanatában, de nincs fault. Hujdorovic kezében megállt a labda, majd Kolaric fejezi be az akciót közelről, 2-4. Ciric azonban megfordítja a meccset egy triplával, először vezet a Szedeák, 5-4. 2' Üresen maradt egy pillanatra Hujdorovic, de középtávolija nincs bent, majd Balaban kezéből szedik ki a labdát az utolsó pillanatban a kontra végén. Egy szép csel után Hujdorovic betör, de mire elengedné a közelit, lejár a támadóidő. 1' Balabannal szemben a fault, a palánk alatt, rögtön állhat a vonalra a center: mindkettő bent van, ezzel kiegyenlít, 2-2. 1'Fehérben a Szedeák, pirosban a Nyíregyháza, a vendégek hozzák el a labdát a kezdésnél, és Hujdorovic rögtön villan közelről, 0-2. 17:52 - A juniorok mérkőzésén nem szakadt meg a Szedeák hazai 100%-os mérlege, 86-82-re nyert az U21-es mérkőzésen a szegedi csapat. 17:44 - Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, a csapatok már pattogtatnak a parkettán, az imént a vendégek edzője, Sitku Ernő is elengedett néhány közelit, mindegyiknél sikerrel is járt egyébként. A Szedeákban újra ott van Kuntic, aki Kecskeméten a kölcsönszerződés értelmében nem játszhatott. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.