Sport

Kézilabda: pénteken indul a női NB II tavaszi idénye

Kézilabda: pénteken indul a női NB II tavaszi idénye

2015. február 19., csütörtök
Kézilabda: pénteken indul a női NB II tavaszi idénye

Két hónapos téli szünet után, február 20-án megkezdődik az NB II Délkelet csoport női felnőtt és junior bajnokság tavaszi szezonja. Megyénket három klub - a Hódmezővásárhelyi LKC, a Maros-menti NKSE és az SZKKSE II. csapata - képviseli. Ezúttal a vásárhelyiek háza táján néztünk szét.

A HLKC rögtön a tavasz nyitányon rangadón lép pályára, hiszen a tabella második helyén álló Oxxo Energy Orosházi NKC gárdáját látják vendégül a Balogh Imsi Sportarénában. A vásárhelyiek az őszi szezon után – némileg elmaradva az előzetes várakozásoktól – mindössze a tabella hatodik helyén állnak, amelynek okait kutatva jól látszik, hogy hiába szerepeltek idegenben néha bravúrosan (győzelem Makón és Szeghalmon, döntetlen Szarvason), hazai pályán végig adósak maradtak a jó teljesítménnyel, így magukat hozták nehéz helyzetbe. Vásárhelyen abban bíznak, hogy az ősszel tapasztalható hullámzó, rapszodikus teljesítményen sikerül túllépni és a csapat kiegyensúlyozott tavaszt produkál. A célkitűzés kizárólag a felzárkózás lehet az élmezőnyhöz. Ebben nagy szerepe lehet három új igazolásnak, a téli szünetben Orosházáról érkezett

Kecskeméti Szabina

,

Szőke Zsanett

és

Gregus Fanni

triónak, akik a HLKC vezetőinek reményei szerint azonnali erősítést jelentenek. A klubvezetés és a szakmai stáb célkitűzése a kiegyensúlyozott és eredményes szereplés a bajnokságban, ami meghatározó játékosaiktól lényegesen nagyobb stabilitást és felelősséget kíván. A felkészülési időszak alatt lejátszott edzőmérkőzések több biztató jelet mutattak, de az új játékosok érkezése miatt még kicsit “döcögött” a játék. A csapat felkészüléséről, illetve az Orosháza elleni mérkőzésről a HLKC edzője,

Gaál Adrienn

és a frissen igazolt, Gregus Fanni nyilatkozott. Gaál Adrienn: “A felkészülésünk jól sikerült, szerencsére a lányok is átérezték, hogy részt kell venniük minél több edzésen. Vegyes felkészülésen vagyunk túl, de a labda mindig szerepet kapott. Próbáltunk gyorsítani a játékunkon, és a védekezés összhangjának javítása is kiemelt figyelmet kapott az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken. Örömteli, hogy sikerült erősíteni a keretet három új játékossal. Úgy gondolom, belső poszton átlövésekkel mindenképpen nyertünk Szőke Zsanettel és Kecskeméti Szabinával. Végre megoldottnak látszik a jobbszélső poszt is Gregus Fanni érkezésével, aki ugyan jobb kezes, de jó technikával lő és gyors. Nagy szükség volt rájuk, hogy több variációs lehetőségem legyen főleg támadásban! Ezáltal úgy érzem a többiek is jobban koncentrálnak, végre van egy kis “versenyszellem” csapaton belül, és küzdenek a posztokért. Csúnyán kifejezve szerettünk volna a vezetőséggel a “langyos vízből” kikerülni! Ezáltal stabilabb tavaszt várok, örülnék ha a nagyobb hullámzás elkerülné a játékunkat és minél több szurkolót vissza tudnánk csábítani a mérkőzésekre. Bízom benne, hogy már az első fordulótól megelőlegezik számunkra a bizalmat és közösen haladnunk a siker felé! Nem lesz könnyű ütközet az Orosházával, gyors és kemény meccsre számítok, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat és végre kiszolgáljuk a közönséget!” Gregus Fanni: “Nagyon örülök, hogy egy kisebb kihagyás után újra pályára léphetek. Örültem a vásárhelyi megkeresésnek, és izgatottan várom a tavaszi szezont, különösen volt csapatom, az Orosháza elleni rangadót. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a csapat sikeréért, és hogy minél előbb végezzünk a tabellán!”

Az NB II Délkelet csoport állása az őszi idény után:

1. EuBility Békéscsabai ENKSE II. 19, 2. Oxxo Energy Orosházi NKC II. 16, 3. Szarvasi NKK 15, 4. Csorvási SK 11, 5. KSI Budapest 11, 6. Hódmezővásárhelyi LKC 10, 7. Szeged KKSE II. 8, 8. Szeghalmi NKC 6, 9. Túrkevei VSE 6, 10. Gyulai SE 4, 11. Marosmenti NKSE 4 ponttal. A HLKC felnőtt csapatának szereplése mellett a juniorok számára is elindul a szezon. Fiatal csapat több játékosa is két fronton áll helyt, hiszen az NB II-es junior bajnokság őszi szezonja mellett az Országos Serdülő Bajnokság regionális alapszakaszát a lányok első helyen zárták, és jó eséllyel készülnek az Országos Elődöntő felsőházi rájátszására, ahonnan az országos döntőbe jutás lehetősége reális célkitűzésnek tűnik. Mindezek mellett kifejezetten biztató az NB II junior bajnokság félidejében elfoglalt harmadik helyezésünk a tabellán, úgy, hogy az első négy csapat (KSI, Békéscsaba, HLKC, Orosháza) pontazonossággal áll, és csak a gólkülönbség dönt a helyezésekről. A HLKC február 20-án, pénteken 18 órakor fogadja az Oxxo Energy Orosházi NKC II. csapatát Hódmezővásárhelyen, a Balogh Imsi Sportcsarnokban. Az előmérkőzésen 16 órától a két klub juniorjai mérkőznek egymással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.