Bulvár

Hét éve körözött csalót fogott a rendőrség

Hét éve körözött csalót fogott a rendőrség

2015. február 7., szombat
Hét éve körözött csalót fogott a rendőrség

Hét év körözés után került rendőrkézre az a csaló, aki korábban 240 millió forinttal károsította meg üzletfeleit; mint kiderült a férfi egy egyházi intézményben bujkált álnéven - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján.

A gyanú szerint

Ny. Rudolf

egy kft. képviseletében 2004 augusztusában mezőgazdasági terményértékesítési szerződést kötött egy agrárszövetkezettel 10 ezer tonna étkezési búza eladására. A terményfelvásárlási szerződéshez kapcsolódóan a felek egy zálogszerződést is aláírtak, amelyben a gyanúsított arra vállalt kötelezettséget, hogy az értékesíteni kívánt búza értékében járműalkatrészekkel nyújt fedezetet. Az eladásból befolyó összeget a gyanúsított felvette, majd ismeretlen helyre távozott. A szövetkezet képviselői ekkor érvényesíteni akarták zálogjogukat, azonban kiderült, hogy a zálogként lekötött alkatrészek nem voltak a férfi által képviselt társaság birtokában. Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi több értékesítési szerződést is kötött különböző cégekkel, azonban egy esetben sem teljesítette az okiratban foglaltakat, mindezzel pedig 240 millió forintnyi kárt okozott üzletfeleinek. A férfi ellen 2007 decemberében európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, ám azóta sem került elő. Ugyanakkor a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai február 4-én közúti ellenőrzés során igazoltatták a férfit és megállapították, hogy évek óta álnéven élt egy egyházi intézményben. A gyanúsítottat elfogták. A férfi ellen a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytatja le. A bíróság február 6-án elrendelte előzetes letartóztatását - közölte a rendőrség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.