Sport

Futsal: magabiztos EHÖK-siker Tolnán

Futsal: magabiztos EHÖK-siker Tolnán

2015. február 22., vasárnap
Futsal: magabiztos EHÖK-siker Tolnán
dunakeszi_ehok_14_12_08_

Nehéz túra várt az SZTE EHÖK SE NB II-es futsal csapatára, azonban Cserenkó Szabolcs együttese végig magabiztos, jó játékkal hozta haza a pontokat.

Nehéz meccsre számíthatott az egyetemi együttes a Tolna otthonában, hiszen a dobogóra hajtó csapat otthon csupán egy találkozót vesztett el, legyőzte többek között a bajnoki címre hajtó Vácot és Dunakeszit is. Jól kezdődött azonban a találkozó az SZTE EHÖK SE számára, amely kontrái közül kettőt is gólra tudott váltani a mérkőzés korai szakaszában, ezzel pedig jelentősen könnyebb folytatás várt a csapatra. A két gyors gólt követően nagyon összeszedetten, kulturáltan védekezett végig a mérkőzés alatt, nehezen tudott helyzetbe kerülni a hazai együttes. A félidőben három góllal vezetett a szegedi csapat. Fordulás után is végig koncentrált volt

Cserenkó Szabolcs

együttese, amelynek kontráival nem tudtak mit kezdeni a tolnaiak. A védekezés továbbra is pazar volt a szegediek részéről, és végül egy, a játék képe alapján nagyon sima győzelmet tudott aratni. Végig az egész meccs alatt dominált a szegedi csapat, remek csapatteljesítményt nyújtottak Bullásék, az újabb sikerrel pedig megerősítette helyét a tabella első helyén az együttes, és hét ponttal vezet a mögötte álló Vác-Dunakeszi kettős előtt, amely bár egyel kevesebb meccset játszott, de fordulóbeli mérkőzésüket éppen egymás ellen játsszák majd hétfőn. Az SZTE EHÖK SE legközelebb a piliscsabai PAFC-Mitre együttesét fogadja március másodikán 18:30-tól.

Férfi futsal NB II, Közép csoport, 19. forduló:

Brand-Mission Tolna-Mözs - SZTE EHÖK SE 3-7 (1-4)

Tolna, városi sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Kovács Gábor Péter (Stumpf Tamás, Wittner József)

Tolna:

Lévai - Kneller, Sós, Kovács R., Simon. Csere: Szőcs (kapus), Papp, Bencze, Stadler, Gál, Erdei, Kovács L.

Játékos-edző:

Kneller Balázs.

EHÖK SE:

Tombácz - Bullás, Csamangó, Szentes Bíró, Deák.

Csere:

Vastag (kapus), Crkvenjakov, Tóth A., Teimel, Fülöp, Cserenkó.

Játékos-edző:

Cserenkó Szabolcs.

Gól:

Kneller (20', 38'), Simon (35') ill. Szentes Bíró (3', 37'), Deák (4'), Teimel (13', 30'), Fülöp (16'), Csamangó (34') Cserenkó Szabolcs:

"Az első két gól picit megnyugtatott minket, a mérkőzés egészét uraltuk. Ez a meccs benne van az eddigi legjobb három meccsünk között, csak dicsérni tudom minden játékosomat."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.