Szórakozás

Csütörtöki programajánló: Rock 'n' Roll farsang, Történelmi galaxis, bor

Csütörtöki programajánló: Rock 'n' Roll farsang, Történelmi galaxis, bor

2015. február 25., szerda
Csütörtöki programajánló: Rock 'n' Roll farsang, Történelmi galaxis, bor
borvacsora02kf

Konfuciusz Teaház, Rock 'n' Roll farsang, történelmi könyvbemutató, Bor Klub és Borbár - ízelítő a csütörtöki programokból Szegeden.

Az utolsó szegedi polihisztor - címmel tartanak megemlékező beszélgetést a

Bálint Sándor Művelődési Házban

15 órától Csongor Győző (1915 - 1997) muzeológus születésének 100. évfordulója tiszteletére. Vendégek: Zoltainé Csongor Julianna és Gaskó Béla biológus. Beszélgetőtárs: Kiss Ernő. Harmadik alkalommal szervezi meg az SZTE Konfuciusz Intézete a Szegedi Közéleti Kávéházzal közösen a Konfuciusz Teaházat. A rendezvény február 26-án 17 órakor folytatódik a

Rektori Hivatal Dísztermében

, ahol Ujhelyi István, a Konfuciusz Intézet alapító elnöke lesz a vendég. A Konfuciusz Teaházban kötetlen beszélgetés keretében látnak vendégül olyan jeles személyeket, akik nagyban hozzájárultak a magyar-kínai kapcsolatokhoz. A Teaház sikerét jól jelzi, hogy az eddig két alkalommal megtartott eseményről a Kínai Nyelvoktatási Tanács, vagyis a Hanban egyaránt hivatalos tudósítást jelentetett meg és a Konfuciusz Teaház mára egyfajta "márkanévvé" vált. A hagyományos kínai módon készített teakülönlegességek kóstolását beszélgetés is színesíti majd, csütörtökön az est vendége Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő, az SZTE Konfuciusz Intézet alapító elnöke lesz, aki „Európa és Kína: hogyan építsünk világhidat?” címen tart előadást. Tánc- és jelmezversennyel várja a vendégeket az

Ady-kör

Rock 'n' Roll farsangjára 18 órától.

kalmar_melinda_konyvbemutato

Kalmár Melinda: Történelmi galaxisok vonzásában Magyarország és a szovjetrendszer (1945-1990) című könyvét mutatják be a

Grand Caféban

19 órától. A szerző beszélgetőtársai: Takáts József, eszmetörténész (Pécsi Tudományegyetem) és Lengyel Zoltán, irodalomtörténész (SZTE, Grand Café). Kalmár Melinda, a Kádár-korszak jeles szakértője 25 éves kutatómunka összegzéseként írta meg a magyarországi szovjetrendszer történetét. A nagyszabású szintézis egyszerre épül a szerző széles körű levéltári feltáró munkájára, valamint a legújabb hazai és nemzetközi történeti, politológiai, technológiai, ideológia- és kultúrtörténeti irodalom eredményeire, amelyek újragondolásaként valódi modern, interdiszciplináris megközelítésű munka született. A könyv Magyarország második világháború utáni történetét a nemzetközi irodalomban is kivételes módon a szovjetrendszer egyetemes kialakulásának, fejlődésének és folyamatos átalakulásának kontextusában, és egyben a világpolitika és a kelet-nyugati viszony mindenkori alakulásának tág összefüggésrendszereiben vizsgálja. Kalmár Melinda: A szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–történelem szakán szerzett diplomát. 1987-ben doktorált, 1998-ban PhD-fokozatot szerzett. Az 1945 utáni magyar történelem, a kádárizmus, illetve a rendszerváltoztatás időszakának kutatója. Tanulmányaiban az irodalom és az ideológia bonyolult viszonyrendszerével és az értelmiségi szférában lejátszódó folyamatokkal foglalkozik. Az SZTE EHÖK és a

JATE Klub

vár minden érdeklődőt 19 órától a hungarikum borok következő borkóstolásán, ahol különböző olaszrizlingeket kóstolhattok meg. Részletek

ITT

. Vörösbor kóstolóval összekötött Borbár várja az érdeklődőket 19 órától a

Hungi Vigadóban

Dlusztus Imre borászati szakíróval.

Folyamatos kiállítások, programok:

“Stílus minden korban: Herend” címmel tekinthető meg kiállítás a

REÖK Palotában

. A Herendi Porcelánmanufaktúra 189 éve hagyományaihoz hűen készíti kézműves remekműveit. A porcelánt régen „fehér aranynak” nevezték, birtokolni kiváltság volt, rangot jelentett, vágyott tárgy, érték volt. A nyers porcelánmassza megmunkálása a korongozó, öntő szakembereken át, a porcelán kemence értéket teremtő tüzén keresztül, a festőecset utolsó simításáig kézi úton történik mind a mai napig Herenden. Tiszteletben tartva a nagy elődök értékteremtő munkáját, megőrizve szellemiségüket, a kijelölt utat soha el nem hagyva, születnek így azok az értékek, melyeket a világ minden lakott földrészén ismernek és elismernek. Így születik a Herendi Porcelán: hivatalos Hungarikum, a Magyar Örökség, és az Európai Kulturális Örökség része. A kiállítás március 15-ig látogatható.

levlap_1915_tomorkeny_istvannak

A

Somogyi­ könyvtár

hagyományosan, évről évre tárlattal emlékezik az éppen 100 évvel ezelőtti történésekre. Az idei év kiállítása megidézi a Nagy Háború második esztendejét, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? 2015. február 2­-től a bibliotéka földszinti kiállítóterében újságok, könyvek, plakátok, fotók és kéziratok vetítik elénk az 1915. év eseményeit, szereplőit, a tudomány és technikai újításait, valamint irodalmi és képzőművészeti alkotások születését. Az Anno 1915 című kiállítás 2015. március 11­-ig látható a Somogyi­ könyvtár földszinti kiállítóterében. Szív alakú fehér párnán csillogó jegygyűrűk, menyasszonyi csokor, legyező és csipkekesztyűk varázsolnak a Házasság hetéhez illő, ünnepi hangulatot a

Somogyi­ könyvtár

„Régi idők házassági tanácsadói, (avagy) a boldog házasság titkai” című kiállításán. Az udvarlás, eljegyzés és harmonikus házasélet tárgykörében eligazító illemtan-­, oktató-­ és életvezetési tanácsadó könyvecskék a 18. századtól váltak mind népszerűbbé – a tárlat a Somogyi ­könyvtár régi gyűjteményének kincseiből mutat be színes válogatást. A hajdani korok irodalmából azt is megtudhatjuk, hogyan üzentek egymásnak egykor a szerelmesek a színek, virágok, legyezők és kesztyűk „nyelvén.” A kiállítás alapgondolata szerint „a házasságra nevelő, felkészítő irodalom célja mindig is az volt, hogy hogyan lehet a házasságot építeni, gondozni, minél tovább megtartani – hűségben, szeretetben egyaránt.” A program a Házasság Hete rendezvénysorozat része, amelyet Szegeden már hetedik alkalommal rendez meg a Szeged-­Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége a házasság mint szeretetközösség értékeinek bemutatására. A kiállítás 2015. március 11­-ig tekinthető meg a Somogyi­ könyvtár földszinti kiállítóterében.

tarlat_reok06_gs

A 2013-as Szegedi Nyári Tárlat REÖK-díjasa, László Dániel munkásságának elmúlt tíz évéből szemezgetett a

REÖK Palota

, hogy a figuratív realista festészet fiatal képviselőjét közelebb hozza a helyi közönséghez. A Mandulavirágzás címet viselő tárlatot március 15-ig lehet megtekinteni. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. Kirakózhatunk, megtanulhatjuk a Zengő ABC-t és papírország mesefája is játékokat rejt. Mindez február 22-ig a

Móra-múzeum

emeletén várja a családokat, ahol Panka és a Vadember kalauzol végig bennünket Móra Ferenc különleges mesebirodalmán. A 135 esztendeje született és 80 éve elhunyt legendás író, Móra Ferenc gondolatait, történeteit megidézve igazi mesebirodalomba csöppenhetünk a kultúrpalota emeletén, ahol van betűleves és a betűfelhő is meglepetéseket tartogat. Panka, Móra Ferenc lánya, és a Vadember, vagyis imádott unokája bukkan fel újra és újra, kalauzolva végig a látogatót a három nagyobb részre tagolódó tárlaton. A kiállítás nem a hagyományos, vitrinben vagy épp a falon megjelenítő formában, hanem újszerűen, interaktív módon, többféle korosztály igényeit kiszolgálva mutatja be Móra Ferenc meséit, verseit és életbölcsességeit, így az egész család számára különleges birodalom tárul fel a múzeumban. Négy szegedi zsidó fotóművész képeiből álló kiállítást tekinthet meg a közönség a

Móra Ferenc Múzeumban

, „A szegedi zsidóság és a fotográfia” című, Bäck Manci, Kárász Judit, Liebmann Béla és Müller Miklós fényképeit bemutató tárlaton nem csak a nevek különlegesek, hanem a témák is, például elég említeni a Radnóti Mikóst vagy Szent-Györgyi Albertet ábrázoló fotókat.

tarlatmegnyito10kf

Az első világháború idején bevonuló francia hadsereg, tankok a Városháza előtt 1956-ban, a nagy árvíz pusztítása – a szegediek Széchenyi terének elmúlt 150 évéből, a rendkívüli eseményekből és a hétköznapok érdekességeiből szemezget a

Fekete ház

új fotókiállítása. A sokat látott tér című tárlatot március 29-ig áll nyitva a közönség előtt. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.