Közélet

Vasárnapi pihenőnap: népszavazást kezdeményez a Liga szakszervezetek és a VOSZ

Vasárnapi pihenőnap: népszavazást kezdeményez a Liga szakszervezetek és a VOSZ

2015. január 16., péntek
Vasárnapi pihenőnap: népszavazást kezdeményez a Liga szakszervezetek és a VOSZ

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen – jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken a szervezet elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Gaskó István

hangsúlyozta: a népszavazási kezdeményezés során sem a Liga, sem a VOSZ nem kíván politikai pártokkal összefogni, kizárólag civil szervezetekkel kívánnak együttműködni. Hozzátette: ha a Nemzeti Választási Bizottság egy párt népszavazási kezdeményezését fogadja el, akkor a Liga visszavonul az ügytől és a tagjaira bízza, mennyire vesznek részt a népszavazásban. A Liga elnöke ezt azzal magyarázta, hogy nem szeretnének pártpolitikai csatározások eszközévé válni, ezért kérik a politikai pártokat is, hogy maradjanak távol a Liga népszavazási kezdeményezésétől, ugyanakkor számítanak a társadalmi szervezetek csatlakozására, segítségükre az aláírásgyűjtés során. Gaskó István újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az a céljuk, hogy a Liga és a VOSZ népszavazási kérdését fogadja be és érvényesítse a Nemzeti Választási Bizottság. Arra a kérdésre, hogy mikor nyújtják be a kezdeményezést a Liga elnöke kifejtette: attól függ, hogy a választási bizottság a már befogadott kérdésekről mikor dönt, és ezzel kapcsolatban a benyújtók élnek-e jogorvoslati lehetőségükkel. Mivel a Kúriának 90 nap áll rendelkezésére a jogorvoslatra, akár hónapokig is húzódhat az ügy – tette hozzá. Gaskó István felidézte: a Liga korábban a kötelező vasárnapi zárvatartás helyett az önkéntes a vasárnapi munkavégzés lehetőségét javasolta, a vasárnapi pótlék felemelését, valamint az egy helyett havi két vasárnapi pihenőnap kötelezővé tételét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.