Közélet

Tóth Péter: A szegedi Jobbik már a következő választásra készül

Tóth Péter: A szegedi Jobbik már a következő választásra készül

2015. január 4., vasárnap
Tóth Péter: A szegedi Jobbik már a következő választásra készül
SZS20140909_toth_peter_jeloltbemutato_sajtotajekoztato_002

A szegedi Jobbik azt szeretné, hogy a következő választáson ne a PR vagy a személyi kultusz, hanem a tényleges eredmények alapján döntsenek az emberek. Tóth Péter, a párt megyei elnöke a SZEGEDma.hu-nak elmondta, hogy az év végéig eldől, hogy az egyes választókörzetekben ki lesz a Jobbik jelöltje.

Az országgyűlési választást sikeresnek értékelte

Tóth Péter

, a Jobbik önkormányzati képviselője. Mint elmondta, mindkét választókerületben erősödött a párt, és Szegeden is voksot tudhattak magukénak, mint négy évvel ezelőtt. „Az idei harmadik választásnál viszont az alacsony részvételi adatokból tudható volt, hogy számunkra nem lesz kimagasló az eredmény. Általánosságban elmondható, hogy a Jobbik magas részvételnél szerepel jobban, részben azért, mert a bizonytalanokat meg tudjuk szólítani. Sajnos ez nem így történt az önkormányzati választáson, elmaradtunk a várt eredményeinktől” – értékelte a választásokat Tóth Péter. A párt megyei és szegedi elnöke hozzátette, a választópolgárok négyéves munkát értékelnek, ezért már megkezdik az átalakításokat és a felkészülést a következő választásra. A tervek szerint legkésőbb 2015 végéig eldől, melyik választókörzetben ki lesz a Jobbik indulója 2018-ban, Tóth szerint ugyanis időben el kell kezdeni a munkát és a felkészülést a képviselői munkára. A Jobbik a karitatív tevékenységét is erősíteni kívánja. Ezzel kapcsolatban Tóth elmondta, a megfelelő helyre a megfelelő segítséget szeretnék juttatni, mert tapasztalatai szerint sokszor nem azok kapnak segítséget, akik igazán rászorulnak. Ezt a munkát nem médianyilvánosság előtt, látványakciókkal szeretnék végezni, mert sokan vannak, akik szégyellik nehéz helyzetüket.

jobbik_sajtaj01_kf

„A Jobbik Szegeden is egységes maradt, nincsenek belső vitáink, konfliktusaink. Az a feladatunk, hogy a képviselői munkát jobban megmutassuk az embereknek, illetve azt is, hogy a várost el tudjuk vezetni. Az országban meg kell nézni azokat a településeket, ahol jobbikos polgármester vagy közgyűlési többség van, egytől egyig a fejlődés útjára léptek” – közölte az önkormányzati képviselő. Kérdésünkre elmondta, Szegeden a választási eredményekben közrejátszott, hogy baloldalnak jó a marketingje és a polgármester meggyőzően hat az emberekre. „Mi azt szeretnénk, hogy a lakosság ne egy személyi kultusz vagy PR alapján döntsön, hanem ténylegesen nézzenek szét a környezetükben, vajon lett-e több vállalkozás a városban, fejlődtek-e, növekedett-e a keresetük, olcsóbb lett-e a parkolás. Abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi városvezetés nem tud ezekre a kihívásokra választ adni, sőt sok esetben bár azt kommunikálják, hogy szociálisan érzékenyek, drasztikus megszorításokat hajtanak végre” – részletezte a jobbikos politikus. Példaként a nyugdíjas- és tanulóbérletek több mint 10%-os drágulását hozta fel, ami Tóth szerint mutatja, hogy a városvezetés nem foglalkozik a szociális kérdésekkel. „A lakásügyi problémák megoldását sem szorgalmazzák, továbbra is juttatnak önkormányzati bérlakásokat a legkülönfélébb bűnözői elemeknek, holott sokszor már saját képviselői felszólalnak azért, hogy ez nem helyénvaló. A Jobbiknak a lakásrendelet módosítását célzó indítványait mindig lesöprik, de én azt gondolom, hogy ezt nem lehet sokáig büntetlenül végezni” – jelentette ki Tóth Péter.

kozgyules_varosi19_gs

A közgyűlési munkával kapcsolatban elmondta, nem számít könnyű négy és fél évre. „Hiába tettem le a toronyház ügyében a megoldási javaslatomat a képviselők elé, képesek voltak politikai trükkök mentén lecserélni az indítványomat az utolsó pillanatban. A gazdasági alpolgármester sürgősségi indítványa pedig azt teszi lehetővé, hogy ne törvényes keretek között történjem meg a ház fűtési számláinak újraszámolása” – jegyezte meg. Problémának tartja, hogy az IKV-nál nincs, aki foglalkozzon az újszegedi toronyházzal, ezen felül úgy szavazták meg az utolsó közgyűlésen a lakbéremelést, hogy az előterjesztés nem tartalmazott semmiféle kimutatást, vagyis nem tudható, mit eredményez a drágulás. Nem kalkulálható például az sem, hogy vajon mennyi önkormányzati lakást fognak visszaadni a bérlők az áremelés miatt. „Csúsztat a városvezetés, amikor azt válaszolja, hogy más megyei jogú városokban is magasak a bérleti díjak, mert arról nem beszélnek, hogy Győrben például magasabb az életszínvonal is, de össze lehet hasonlítani például az iparűzési adóbevételeket is, Kecskeméten ott az autógyár, míg Debrecenben a gyógyszergyár. Azt kell látni, hogy ezek a városok messze leköröztek bennünket” – jegyezte meg. Tóth Péter szerint az is probléma, hogy nem látszik, hogy komoly befektetőkkel tárgyalna a város, illetve azt sem tudni, miként szeretnének munkahelyeket teremteni. A 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásokkal kapcsolatban elmondta, hiábavalóak lesznek az infrastrukturális fejlesztések, ha nem élénkítik a gazdaságot, de még koncepció sincs erre a városban. „Az látszik Szegeden, hogy a vállalkozások száma csökken, sokan csak vegetálnak, míg lakosai elhagyják a várost, mert nem találnak munkát. Ez országos tendencia is, de itt hatványozottabban megjelenik” – fűzte hozzá Tóth Péter jobbikos önkormányzati képviselő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.