Közélet

Nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Veszprém

Nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Veszprém

2015. január 2., péntek
Nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást kapott Veszprém

Fejlesztésekre kívánják fordítani a Veszprém városának juttatott nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást - mondta Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

Porga Gyula

a veszprémi tájékoztatón közölte: a támogatásról a decemberi utolsó kormányülésen született határozat. Úgy fogalmazott, ez a segítség növeli "az önkormányzat döntési szabadságát". Emlékeztetett az adósságkonszolidációra, melynek első ütemében ötmilliárd, majd a másodikban kétmilliárd forintos terhet vállalt át az állam a várostól, valamint a hitelből épült Veszprém Aréna évi 600 millió forintos törlesztőrészletét sem az önkormányzatnak kell fizetnie.

Némedi Lajos

városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmondta, a nyári utcafórumokon jelzett lakossági igények alapján szeretnék felhasználni a támogatást, egyeztetve az érintettekkel. Hozzátette, az összeg nagy részét utcák, közterületek felújítására fordítják majd, vannak olyan útszakaszok, melyek esetében már kész tervekkel rendelkeznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.