Gazdaság

Módosultak a költségvetési támogatások szabályai

Módosultak a költségvetési támogatások szabályai

2015. január 5., hétfő
Módosultak a költségvetési támogatások szabályai

A működési célú költségvetési támogatás teljes egészében megelőlegezhető, míg a fejlesztési célú támogatásoknál maradtak a korábbi előleg-arányok - egyebek mellett ezt tartalmazza az államháztartási törvény végrehajtási rendeletének módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A közlöny egyetlen kormányrendeletet tartalmaz, amely - csomagban - több korábbi rendeletet is módosít azzal az indoklással, hogy azokra az idei költségvetés megalapozása miatt van szükség. Az államháztartási törvény végrehajtási rendeletének a költségvetési támogatásokról szóló fejezete - egyebek mellett - úgy módosult, hogy átírta az előleg folyósítási szabályokat is. Új elemként került be a szövegbe az, hogy a támogatásokat két részre - működési- illetve fejlesztési célú támogatásra - bontotta a kormány. Eddig egységesen "támogatás" szerepelt a rendeletben. A működési célú költségvetési támogatás teljes egészében megelőlegezhető. A fejlesztési célú támogatások megelőlegezésére maradtak azok az arányok, illetve összegek, amelyek eddig is léteztek, de minden támogatásra vonatkoztak. Így főszabályként azok egynegyede, de legfeljebb 300 millió forint lehet az előleg. Ha magánszemély, vagy kkv, illetve civil szervezet a támogatott, akkor az előleg 50 százalék, de legfeljebb 300 millió forint lehet. Ha a támogatás kutatás-fejlesztéshez, illetve innovációhoz kötődik, akkor az előleg aránya már 75 százalék, maximális összege 450 millió forint. A pályázati kiírás tartalma változatlan, ugyanazokat az elemeket tartalmazza, mint idáig. Tehát szerepelnie kell benne - többek közt - annak, hogy mekkora a támogatásra rendelkezésre álló összeg, a felhasználóknál mekkora a támogatás intenzitása és a kötelező saját forrás is. A pályázatok módosításának esetére a rendelet kimondja: aki a módosítás előtt már benyújtotta a pályázatát, nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe annál, mint aki később adta be a támogatási kérelmét. Az előbbiek pótolhatják a módosítás miatti hiányt. Amennyiben fogyóban van a támogatás, a kiíró kizárhatja a további pályázatok befogadását. Ezt ugyanúgy - a kiíró honlapján illetve az általa jónak látott egyéb helyeken - kell közzétenni, mint az eredeti pályázatot. A kizárás nem érinti azokat, akik már a közzététel előtt benyújtották a pályázatukat. A nyertes pályázókat tartalmazó listát közzé kell tenni, a nyertesek nevével, a megítélt összeggel, illetve ebből az adott évre kifizetni tervezett összeggel együtt. A lista azonban nem minősül kötelezettségvállalásnak. A nyerteseket a kiíró külön-külön is értesíti azzal, hogy a támogatási szerződés megkötésére legfeljebb 30 nap áll rendelkezésre. A pályázat elutasítását minden esetben indokolni kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.