Közélet

Magasabb fokozatban a magyar terrorelhárítás

Magasabb fokozatban a magyar terrorelhárítás

2015. január 8., csütörtök
Magasabb fokozatban a magyar terrorelhárítás
Fegyveres ámokfutót tett ártalmatlanná a TEK

A TEK folyamatos kapcsolatot tart a külföldi terrorellenes szervezetekkel, így a franciával is, és bármilyen Magyarországot érintő információt fel fog dolgozni.Nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország az Európai Unió schengeni övezetének egyik kapuja – mondta Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese a hirado.hu-nak.

Ahogy a cikk fogalmaz

, elképesztő társadalmi és összeurópai hatásai lehetnek a szerdai párizsi merényletnek, ha ugyanis a politika nem lép, akkor az Európában élő muszlimok és a többségi társadalom körében is a szélsőségesek fognak erősödni – mondta a 180 percben

Nógrádi György

biztonságpolitikai szakértő. Franciaországban gőzerővel erősödik a

Marie Le Pen

vezette szélsőjobboldali Nemzeti Front, vagy éppen olyan statisztikákat hoznak nyilvánosságra, minthogy Svédországban a lakosság 4 százalékát kitevő muszlimok követik el a bűncselekmények 77 százalékát. A muszlim világon belül pedig, bár a francia és német közösség is elhatárolódott a merénylettől, sokan vannak olyanok is, akik nyíltan közölték, egyetértenek a mészárlással – mondta Nógrádi György. Az elemző hozzátette: a muszlim világon belül van egy hivatalos és egy lelki vonal, és nagyon reméli, hogy meglehet állítani a kettő közti szakadás folyamatát. Ha az európai politika nem tud most ezekre a rendkívül komoly kihívásokra valóban komoly válaszokat adni, az elindult folyamatot később már szinte lehetetlen lesz kordában tartani. Mindkét oldal egyre bizalmatlanabb a másikkal szemben, és ha folytatódnak a merényletek, annak beláthatatlan hatása lesz a kontinensre – tette hozzá Nógrádi György.

A TEK is elemez

Bodnár Zsolt

, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, még nagyon friss információkról van szó, az elemző munka hetekig, hónapokig fog zajlani. Hangsúlyozta: az események minden egyes pillanatát, mozzanatát kiértékelik – a magyar terrorelhárítás önállóan, és az európai közösség is. Bodnár Zsolt arról is beszélt, hogy a szakemberek már évek óta azt mondják, jelentősen változik Európa terrorfenyegetettsége. Korábban is voltak merényletek, de a szíriai és iraki konfliktus, illetve az ISIS megjelenése teljesen más helyzetet teremtett Európában. A 2014 környékén bekövetkezett minőségi változás sajnos hatással lesz az idei és a következő évekre is, úgyhogy a TEK nagyon keményen foglalkozik ezzel a jelenséggel – tette hozzá.

Bodnár: A magyarországi muszlimok mások, mint a nyugatiak

A főigazgató-helyettes szerint azt azért tudni kell, hogy Közép-Kelet-Európa történelmét és gazdaságát tekintve is egészen más helyzetben van, mint Nyugat-Európa. A közép-európai, illetve magyarországi muszlim diaszpórában sokkal kevesebb a radikalizmus, és egészen más a nemzedéki összetétele. Magyarországon a már 1989 előtt letelepedett arabok közösség a domináns, tagjai beszélnek magyarul, családjuk, gazdasági vállalkozásaik vannak, integrálódtak a társadalomba. Nyugat-Európában éppen az jelenti a legnagyobb problémát, hogy az ottani, bevándorlóktól származó fiatalok nagy része nem tudott integrálódni – mondta Bodnár Zsolt. Arról is beszélt, hogy a TEK folyamatos kapcsolatot tart a külföldi terrorellenes szervezetekkel, így a franciával is. A TEK bármilyen Magyarországot érintő információt fel fog dolgozni. Ilyenkor a magyar szervezet is magasabb fokozatra kapcsol, és próbálja figyelni az ország területét, hogy történik-e bármi gyanús esemény. Nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország az Európai Unió schengeni övezetének egyik kapuja – tette hozzá.

Nem ez volt az első merénylet a szerkesztőség ellen

A Charle Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége elleni szerdai támadásban két fegyveres férfi tizenkét embert ölt meg, két rendőrt és tíz lapalkalmazottat, köztük több karikaturistát. A rendőrség szerint a merényletet egy testvérpár,

Chérif

és

Sarif Kouachi

követte el, a franciaországi születésű merénylők szökésben vannak. Franciaországban a legmagasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget a fővárosban és környékén. Párizst beszámolók szerint fegyveres rendfenntartók lepték el. Az élclap szerkesztősége ellen már korábban is intéztek támadást. Az épületre 2011 novemberében gyújtóbombát dobtak, miután a lap

Mohamed

prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Az újság egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyomuló, Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjén gúnyolódott. Egy szemtanú arról számolt be, hogy a merénylők, amikor távoztak a helyszínről, azt mondták neki: "Szólhatsz a médiának, hogy ez a jemeni al-Kaida volt". Egy névtelenségbe burkolódzó rendőr szerint is a terrorhálózat jemeni szárnyát gyanítják a háttérben. Az al-Kaida egy szóvivője azt közölte szerdán az AP amerikai hírügynökséggel, hogy nem vállalják a tettet, de úgy fogalmazott, hogy "ösztönzőnek" tartják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.