Sport

Labdarúgás: másfél évtized után elköszön Hevesi Tibor Ásotthalmon

Labdarúgás: másfél évtized után elköszön Hevesi Tibor Ásotthalmon

2015. január 16., péntek
Labdarúgás: másfél évtized után elköszön Hevesi Tibor Ásotthalmon
hevesi_tibor_asotthalom

A mai futballvilágban ritka, hogy egy edzőnek tizenöt év adatik meg egy csapat élén. Hevesi Tibor, az Ásotthalom trénere azonban tizenöt esztendőt követően nem irányítja tovább az együttest, amely a vártnál gyengébben szerepelt az ősszel. A távozó trénert Kószó László az együttes kispadján.

A tavalyi nyolcadik hely után idén az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul az ásotthalmi csapat, azonban az idei első győzelemre egészen sokáig, október közepéig várni kellett: az addig eltelt nyolc fordulóban négy döntetlen mellett négyszer vereséget szenvedett az Ásotthalom, a Kistelek ellen viszont magabiztos, 10-2-s sikert aratva szerzett először három pontot a gárda. Bár a folytatás jól sikerült, hiszen ezt követően a SZVSE-t és a Mártélyt is legyőzte a gárda, az ősz utolsó három fordulójában a bajnokság dobogós helyeiért küzdő csapatok ellen nem tudtak pontot szerezni

Baji Renátóék

, (sorrendben a

Mórahalom

, a Tápé és a Hódmezővásárhely ellen), így a 12. helyről várhatja a tavaszi szezont a homokháti gárda, amelynél tizenöt év után először kerül sor edzőváltásra. „Tizenöt évet voltam itt Ásotthalmon edző, nagyon szép időszak volt ez az életemben, nagyszerű emberekkel, játékosokkal sikerült megismerkednem. A megye III-ból indultunk, amikor átvettem a csapatot, és onnan egészen a megye I-ig masíroztunk, hogy így fogalmazzak, és már majd' egy évtizede vagyunk stabil tagjai a megyeegynek, ahol kétszer harmadik helyen is végeztünk. Ezek a dolgok csak úgy jöhettek létre, hogy köztem és az elnök között felhőtlen volt a bizalom, ezért is tudott ez így működni. Eddig a kitűzött céljainkat mindig el sikerült érnünk, most az őszi szezon volt az első olyan alkalom, amikor ez nem sikerült, ez számomra is csalódás volt. Ez az eredménytelenség vezetett bizalomvesztéshez, így nem volt értelme a folytatásnak. Mindenkinek köszönöm a támogatást, segítséget, aki kicsit is segítette a munkámat, nagyon bízom benne, hogy ez a váltás ismét fényt hoz Ásotthalom sportéletébe, sok sikert kívánok ehhez” - mondta el portálunk érdeklődésére az Ásotthalom távozó edzője,

Hevesi Tibor

. Másfél évtized nem rövid idő, így Hevesi Tibor számára sem volt könnyű felidézni az emlékezetes momentumokat az elmúlt szezonokból. „Nem mernék fogadni rá, de nem hinném, hogy volt más, aki ennyi időt töltött volna el egy megye I-es csapatnál. Rögtön az első évben a megye III-as bajnoki címmel zárult szezonban olyan csapatunk volt, akikkel az edzéseket követően órákat ott maradtunk a harmadik félidőre, nagyon egységes gárdánk volt. A megye II-nek is úgy indultunk neki, hogy maradjunk bent, azonban rögtön harmadik helyet értünk el, ami számomra is meglepő volt, az eredményesség pedig ismét egy nagyon egységes csapatot tudott kovácsolni. A megye I-ben nem bajnokok akartunk lenni, hanem egy erős középcsapat, és ez meg is volt. Nyilván szép a két bronzérmünk, ezek nagyon szép emlékek, valamint azok a szurkolók, az ásotthalmi mosolyok, amikor odajöttek gratulálni a meccs végén, azok örök emlékek maradnak számomra” - idézte fel ásotthalmi pályafutása emlékezetes momentumait Hevesi Tibor. A jövővel kapcsolatban Hevesi Tibor úgy fogalmazott, kapott már ajánlatokat más egyesületektől, azonban az elkövetkezendő fél évet pihenéssel szeretné tölteni, így ezeket elutasította, viszont abban biztos, hogy valahol fog még edzősködni. Az Ásotthalom január 13-án kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra, a csapat első edzőmérkőzésére január 24-én kerül sor, amikor is a Tompát fogadja hazai környezetben az immáron Kószó László által vezetett együttes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.