Sport

Labdarúgás: már edzőként dolgozik Tímár Krisztián

Labdarúgás: már edzőként dolgozik Tímár Krisztián

2015. január 23., péntek
Labdarúgás: már edzőként dolgozik Tímár Krisztián
szeged_2011_edzes06_gs

A nyáron igazolt a Szeged 2011-Grosics Akadémiához a válogatott hátvéd, Tímár Krisztián. A játékos térdsérülése azonban közbeszólt, és úgy döntött, télen szögre akasztja a futballcipőt, azonban nem távolodik el a klubtól a jövőben, hanem az utánpótlásban kap szerepet.

„A térdemben elkopott a porc, és egy állandó gyulladás lépett fel, majd beszéltem az orvosommal, aki azt mondta, hogy igazából már a műtét sem segítene. Játszhatnék állandó injekciókkal, de az már az egészségre lenne káros, így már nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, mint korábban. Az sem segített, hogy kevesebbet edzettem, a klub belement volna abba is, hogy kevesebbet eddzek, mint a többiek, de ezt meg én nem szerettem volna” - indokolta visszavonulását a 35 éves védő. A játékos azonban marad a klubnál, csak immáron nem a pályán erősítheti majd a Szeged-Grosicsot: a nyáron megkötött szerződés értelmében edzőként is számítanak

Tímár Krisztiánra

a csapatnál, aki így már meg is kezdte munkáját a futball egy másik területén.„Elég elfoglalt vagyok, sok munkám lett hirtelen. Az U10-es és U12-es csapatot kaptam meg, mellette pedig az U21-es csapatnak vagyok a másodedzője, valamint a két legkisebb korosztály koordinátora lettem” - részletezte Tímár Krisztián a játékos-pályafutása utáni időszak kezdetét. A jövővel kapcsolatban úgy fogalmazott, edzői karrierje nagyban függ a licencektől is, jelenleg rendelkezik az utánpótlásban való szerepvállaláshoz szükséges papírokkal, de szeretné tovább képezni magát. Most megpróbál minél többet fejlődni, és ha késznek érzi magát, akkor nem zárkózik el egy felnőtt edzői feladattól sem, azonban jelenleg az utánpótlásra koncentrál.

szeged_2011_edzes07_gs

Tímár Krisztián Magyarországon játszott a Ferencvárosban, a Videotonban és a Nyíregyházában is, azonban mielőtt a Szegedhez került, külföldön az angol Plymouth Argyle-ben is megfordult, ahol 2008-ban a szurkolók a csapat legjobbjának választotta. Anglia mellett Vietnámban is játszott, ahol a Da Nang FC-vel bajnoki címet ünnepelhetett 2012-ben. „A Fradiban emlékezetes éveim voltak, valamint az Angliában eltöltött időre is mindig szívesen emlékszem, illetve a vietnámi bajnoki cím is különleges, hiszen rengeteg embernek örömet tudtunk ezzel okozni, nagyon sokan kijöttek a meccsünkre, ezáltal belekóstolhattam egy távoli futballkultúrába. Talán a válogatottban lehetett volna egy kicsivel több meccsem, valamint a koponyasérülésem előtt volt róla szó, hogy Premier League-s csapatok kerestek, de ezek nem olyan hiányérzetek, amikre rossz szájízzel gondolnék vissza, csak alakulhatott volna másképp is, azonban semmit nem bánok” - tekintett vissza pályafutása emlékezetes momentumaira Tímár Krisztián. A védő négy mérkőzésen léphetett pályára ősszel a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapatában, augusztus 23-án debütált a

soroksári győzelem

alkalmával, míg legutoljára a Csákváron

győzelemmel végződött

mérkőzésen lépett pályára, majd térdsérülése akadályozta a további játékban. A gárda újoncként 23 pontot szerzett az őszi szezon alatt, így a hatodik helyről várhatja majd a bő egy hónap múlva rajtoló tavaszi idényt, azonban Tímár Krisztián már nem lesz ott a keretben.„Én is úgy érzem, hogy egyértelműen sikernek könyvelhetjük el az őszi szezont, ha a csapat így folytatja a fejlődését, akkor sikeres, szép jövő áll előtte. Szerintem ott tud ragadni a csapat a tabella elején, meg kell erősíteni egy kicsit a keretet, többek között az én, valamint Tóth Balázs távozása miatt. A kapusposztot úgy néz ki, sikerül megerősíteni, a többit a szakvezetés szerintem megoldja, és egy sikeres tavasz várhat ránk” - tekintett a tavaszi szezonra az immáron a Szeged-Grosics utánpótlásában dolgozó Tímár Krisztián.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.