Sport

Kézilabda: voltak biztató periódusai az SZKKSE-nek + FOTÓK

Kézilabda: voltak biztató periódusai az SZKKSE-nek + FOTÓK

2015. január 4., vasárnap
Kézilabda: voltak biztató periódusai az SZKKSE-nek + FOTÓK
szkkse_erd22_gs

Mutatott pozitív dolgokat a Szeged KKSE az Érd elleni mérkőzésen, azonban a vendégek rutinjuknak, és bővebb keretüknek köszönhetően győzelemmel távoztak Szegedről.

Nem volt sok ideje a további építkezésre a Szeged KKSE-nek, hiszen négy nappal a Dunaújváros elleni mérkőzést követően az Érdet fogadták

Barján Biankáék

. Jól kezdte a meccset az SZKKSE,

Gulyás

akár háromgólosra is növelhette volna a szegedi előnyt az ötödik percben (3-1), azonban ezt követően zsinórban négy érdi gólnak köszönhetően a vendégek megfordították a találkozót, és keddhez hasonlóan ma is gólt lőtt az ellenfél kapusa,

Oguntoye Viktória

az üres kapuba dobta a labdát a 9. percben. (3-5) A továbbiakban állandósult a két-háromgólos érdi vezetés, azonban nem adta olcsón a bőrét az SZKKSE,

Klivinyi Kinga

vezérletével azonban őrizte előnyét a vendég gárda, és bár öttel is vezetett a játékrész során, az SZKKSE négygólos hátránnyal zárta az első 20 percet, remekül küzdöttek a lányok. A második félidő elején még tartotta magát

Marosán György

együttese, azonban a hosszabb érdi kispadnak köszönhetően több gyors támadást is tudtak vezetni a vendégek, ami után egyre nagyobb lett a különbség a két csapat között. (14-22) Sokáig tízen belül maradt az SZKKSE, főleg Barján Bianka és

Szabó Edina

szállította a gólokat, majd tíz perccel a vége előtt Kisfaludy szerezte a tízgólos különbséget jelentő találatot. (18-28)

Kostiukova

kínaiból szerezte az Érd utolsó gólját, amellyel 13-al, 33-20-ra tudott nyerni a Pest megyei együttes Szegeden. A Szeged KKSE bár jól küzdött, de a végére elfáradt, hiszen mindössze 10 mezőnyjátékos állt ma Marosán György rendelkezésére, a csapatnak voltak jó periódusai, de ez ellen az Érd ellen nem is lehettek reális pontszerzési reményei ilyen körülmények között. Az SZKKSE-re két bónuszmérkőzés vár, hiszen a folytatásban a bajnokság első két helyezettje, a Ferencváros és a Győr otthonában lép pályára, előbb a Fradi ellen jövő szombaton 18 órától lépnek parkettre a szegedi lányok.

Női kézilabda NB I, 12. forduló

Szeged KKSE - Érd 20 - 33 (11-15)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 300 néző. Vezeti: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás.

SZKKSE:

Dobó - Hárs 2, Csoknyai 1, BARJÁN 5, Gulyás 3, Kiss, SZABÓ 5/2. Csere: Futaki (kapus), Aron 1/1, Albert 1, Zsilák 1, Selmeci 1.

Vezetőedző:

Marosán György.

Érd:

Oguntoye 1 - SCHATZL 8/4, KOVÁCS 7, Vukcevic 3, Szekeres, Takács 1, KLIVINYI 4. Csere: Janurik, Gridnyeva (kapusok), Kisfaludy 4, Pálos-Bognár, Kostiukova 4, Krpez, Mester, Nick 1.

Vezetőedző:

Szabó Edina.

Hétméteres:

2/2 ill. 3/3.

Kiállítás:

2 perc ill. 10 perc. Marosán György:

"Rendkívül büszke vagyok a csapatomra, az első félidőben négy gól volt közte. A második félidőben kijött az, hogy hányan vagyunk, kijöttek a problémáink, ezeket most nem sorolom fel újra. Koncentráltan dolgoztak a lányok, szívvel-lélekkel, mi ennyit tudunk most, hogy egy félideig meg tudunk szorongatni egy magyar topcsapatot. Úgy gondolom, hogy egy további, eddig is végzett szisztematikus munkával léphetünk tovább, az mindenképpen látszik, hogy van mire építkeznünk."

Online közvetítésünk

VÉGE60'Próbál eljutni helyzetig az SZKKSE, de nem tudnak lövőhelyzetet kialakítani Barjánék, ezzel pedig véget ér a mérkőzés, az Érd 33-20-as győzelemmel távozik az újszegedi sportcsarnokból. 59'Ezúttal sikerül a kínai, Kostiukova még éppen a levegőben dobja be a labdát Futaki kapujába, 20-33. 57' Takács szerez újabb gólt a vendégeknél, ezzel már 31-20 az Érdnek. Csoknyai megy fel, azonban blokkolják az átlövését, majd az indítást lehúzza Albert, de eladja a labdát az SZKKSE is, Kostiukova indulhat meg ziccerben, és Futaki mellett bepattintja, 20-32. 56'Eladja a labdát Selmeci, azonban a kapujába visszatérő Futaki bravúrral védeni tudja Nick ziccerét! 55' Heteshez jut az SZKKSE, ezúttal nem az eddigieket lövő Szabó, hanem Aron áll oda: magabiztosan lő a kapuba, 20-30. 54' Nick szerzi meg első gólját egy átlövést követően, a szaggatottról ugrott fel a vendégek fiatalja, és a rövid alsóba visszahúzta a labdát, 19-30. 52' Hárs Adél hozza tízen belülre az SZKKSE-t, a szélről teszi el Oguntoye mellett. Kovács betörése után azonban visszaáll a tízgólos különbség, egy csel után lőhet ziccerből Kovács, pontosan az alsóba lövi a labdát, 19-29. 51' Szabó Edina okosan akarta, megpróbálta átejteni Oguntoyét, azonban pont a kapufára hullott a labda, így nincs bent. Kisfaludy lövi a huszonnyolcadik érdi gólt, ezzel számol az érdi szurkolótábor, hiszen tíz van közte, 18-28. 49'Szépen húztuk le az akciót Hársig a szélre, azonban Hárs csak másodjára tudja megszelídíteni a labdát, azonban akkor már vonalra lépett, így érvénytelen a gól. Klivinyi ziccerét megfogja Futaki, majd Oguntoye is jelentkezik egy védéssel, ami után Kostiukova száguldhat végig a pályán, a lerohanás végén pedig belövi a ziccert, 18-27. 48'Schatzl most kínaiból próbál gólt szerezni, de Futaki résen van a röviden, védi a lövését. Kiss Klaudia ellépi, így elveszik a labdát a szegediektől, de gyorsan eladja az Érd is. 47' Kovács egy újabb nagy erejű lövést ereszt meg, erre nem tudott időben reagálni Futaki, 18-26. Újabb időkérés, ezúttal Marosán György kéri ki idejét. 46' Kiss Klaudia felmegy kilencről, de lövése pont középre érkezik, amit megfog Oguntoye. Kisfaludy fordul be a hatosról, de a hosszúra tartó lövését fogja Futaki, majd a kontra végén Gulyás kerül ziccerbe, Oguntoye mellett a kapuba lő, 17-25, sőt, fél percen belül a második lerohanását tudja góllal zárni az SZKKSE, Hárs Adél robog végig a ziccerrel, és ezt is bedobja, 18-25! 45'Kiss Klaudia vállalja el az akció végén, azonban pattintott lövésére odaér Oguntoye. Túlságosan eltolódott az SZKKSE védekezése, a második hullámban érkező Kisfaludy előtt megnyílt a terület, amit ő ki is használt, és az alsóba pattintott, 16-25. Időt kérnek a vendégek. 44' Szekeres szabálytalankodik túlságosan keményen Albert Helgával szemben, így kiküldik két percre Szekerest, ez már a második kiállítása. 43' Barján tör be az átlövő mellett, azonban rövidre tartó lövése nem volt pontos, így csak az oldalhálóban köt ki a labda. Ziccerbe kerül a szélről Kostiukova is, de vonalra lép. 42' Barján passzol a szélre Szabó Edinához, az év játékosa díjat besöprő szélső pedig ezúttal sem hibázik, 16-23. Szintén szélről érkezik a válasz, Schatzl kiszorított helyzetből is megoldja, majd ápolni kell az érdi játékos bokáját, de úgy tűnik, tudja folytatni, 16-24. 41' Mester kerül ziccerbe középen, de pattint lövése mellé megy. Gulyás Vanda küzd hatalmasat beállóban, végül megtartja a labdát, és Oguntoye mellett is el tudja lőni, 15-23. Ez most meggondolatlanság volt Mestertől, nem engedett elvégezni egy szabaddobást, így két percre kiküldik a bírók, emberelőnyben tehát az SZKKSE. 40' Elveszíti a labdát az SZKKSE, Kovács pedig nagyon gyorsan csinálja meg a cselt, és a lövést is, ezt nem tudták lekövetni a védők, óriási erővel lő a rövid sarokba bal átlövőből, 14-23. 39' Jön is a válasz Klivinyitől, aki szintén egy pazar cselt követően tud betörni középütt, ő pedig nem hibázza el a ziccert, és az alsóba bombáz, 14-22. 38'Barján egy remek lövőcsel után tör be középen, és a rövidbe bombáz, 14-21. 37' Kovács talpról engedi el elhajolva, labdája pedig a hosszú alsóban köt ki, 13-21. Ismét kapus nélkül az SZKKSE, meg is szerzi az Érd a labdát, és rögtön az üres kapura dobnák, de Gulyás odaüt Kovácsnak keményen, azonban csak szabaddobás. Marosán György időt kér. 36' Oguntoye védése után egy újabb lerohanás, ezt most Vukcevic viszi végig, és bepattintja a kirepülő Futaki alatt, 13-20. 35' Schatzl-lal nehezen bírunk, most Szekeres találta meg őt egy labdával, és újra gólt tud szerezni az érdi játékos, 13-18. Megszerzi a labdát az Érd, és egy villámgyors támadást vezet, amelynek végén Kisfaludy kapja középen a labdát, és be is dobja Futaki mellett, 13-19. 33' Barján középről ismét elvállalja, és most jó is a lövése, ezzel nem tudott mit kezdeni Oguntoye, 12-17. Futaki védi az átlövést, majd egy gyors támadás végén Szabó Edina szerez gólt, 13-17. 32' Barján elengedi talpról hat méterről középről, azonban fölélő. Majd Futaki ugyan lehúzza a labdát, és jó is az indítása Szabó Edinának, de Oguntoye remekül él együtt a játékkal, és lehúzza kollégája indítását. Kostiukova löketénél segít a kapufa is, most befele vágódik labdája, 11-17. 31'Hársnak játszotta le Barján a szélre, azonban Hárs a vonalra lépett, na meg Oguntoye is védett, így nem születhetett gól az első szegedi támadásból a második harminc percben. Góllal kezd azonban az Érd, Klivinyi ragaszt egy újabb bombát Futaki kapujába, 11-16. 31' Az SZKKSE kezdi a második félidőt. SZÜNET30' Barján ezt most talán egy picit hamar vállalta el, pont középre lőtt, még lett volna egy kis idő, Oguntoye védeni tudja a lövését, és így még marad néhány másodperce a gólszerzésre a vendégeknek, de vissza tud rendeződni az SZKKSE, és már nincs több helyzet az első félidőben, így négygólos érdi előnnyel zárul az első félidő, amelyet jól kezdett az SZKKSE, majd az érdi rohamokra nem tudott válaszolni, viszont itt az utolsó pár percben jól játszott Marosán György együttese. 29'Na most visszaadott valamit Fortuna, Pálos-Bognár lövése is kifele vágódott a kapufáról, azonban rosszul végzi el az oldalbedobást Futaki, így visszakerül a labda az Érdhez: lejátsszák ziccerig a szélre, de Kovács is a kapufát találja el. 28' Szekerest nem tudta tartani középen Gulyás, csak szabálytalanság árán, újabb hetes az Érdnek: Schatzl-lal szemben most Futaki, de ezt sem hibázza el Schatzl, pattintva értékesíti a hetest, 10-15. Barján most remekül játszik, átfűzi magát a védőkön, és Oguntoye mellett is elteszi a labdát, 11-15. Időt kér az Érd. 27' Albert bátran ellövi kilencről talpról, csakhogy az alsó sarok mellé lő, Oguntoye pedig nem volt rajta a lövésen. Azonban újra az SZKKSE-nél a labda, Barján tör be, majd lő, de a kapufáról ismét kifele pattan a labda,de a szabaddobás után Barján ismét lő, ezúttal már pontosan a sarokba, 10-14. Sőt, Vukcevicet kiállítják két percre a játékvezetők! 26' Az emberhátrányban megszokottan kapus nélkül az Érd: ezt pedig gyorsan gólra is váltják, Klivinyi Kinga bombáz a léc alá, 9-14. 24' Kovács lövi ki a szaggatottról az alsó sarkot, bár előtte Schatzl mintha többet lépett volna, mielőtt lepasszolta volna a labdát Kovácsnak, azonban nincs ítélet. Gulyással szemben nagyon kemény a fault Kisfaludytól, jön is a két perc és a hétméteres: Szabó Edina okosan átemeli egy csel után Gridnevát, 9-13. 23' Barján csuklójára ütne oda, maradhat a labda a Szegednél, majd éppen Barján lövése után a kipattanó Gulyásé, aki nem hibázza el a ziccert, 8-12. Gulyást meglökték közben, Marosán mester komolyabb retorziót reklamál, de csak sárga jön a sporiktól. 22'Kovács bejátszása pontatlan, jöhet az SZKKSE, azonban könnyedén eladja a labdát a szegedi együttes, így Vukcevic indulhat meg ziccerben a rendezetlen védelemmel szemben, be is dobja a ziccert, 7-12, az eddigi legnagyobb különbség a meccsen. 20' Ismét kapus nélkül az SZKKSE, újra meghúzza ez Marosán György, de most időben a visszacsere: Selmeci átlövését blokkolják, és bár megpattan, de éppen Oguntoye elé esik a labda, aki könnyedén begyűjti. 19' Klivinyi Kinga is megvillant valamit tudásából, nem véletlenül került már be a válogatottba is az érdi játékos, nagy erejű lövése köt ki a sarokban, 7-11. Szabó Edina szélről leadott lövése a hosszú kapufáról kifele vágódik, nem volt szerencséje az SZKKSE-nek, majd Marosán György időt kér. 17' Kisfaludy célozza meg a bal felső sarkot, pontos a lövése, erre nem érhetett oda Dobó Mónika, 6-10. Először lőhet büntetőt az SZKKSE: Szabó Edina a végrehajtó, pattintva mattolja Gridnyevát, 7-10. 16' Zsilákéhoz hasonló gólt szerez Kovács is, ezzel visszaáll a háromgólos különbség, 6-9. Középen most nagyot kapott Zsilák Szekerestől és Klivinyitől, majd a szabaddobás a blokkban hal el, így újra támadhat az Érd. 16' Zsilák tör be erőszakosan Szekeres mellett, és az alsóba küldi a labdát, 6-8, bravó! 15' Az érdiek is lehozták a kapusukat, hogy az emberhátrány alatt meglegyen az egyenlő létszám mezőnyben, így nem tudták visszacserélni Oguntoyét Gulyás labdaszerzése után, így Pálos-Bognár kényszerül a kapuba, azonban Barján kilencről fölé lövi, így nem tudja tesztelni az alkalmi hálóőrt. Újabb hetes a vendégeknek, ráadásul Albert is két percet kap: Schatzl ezt a hetest sem hibázza el, nem tudta megzavarni a csereként beállt Futaki a kapuban, 5-8. 14' Ez mondjuk lehetett volna fordítva is, Szabó Edinánál belemenést fújnak, de ez elég "könnyű" síp volt. Passzív az Érd, Gulyás azonban csúszva-mászva labdát tud szerezni, ezek nagyon fontosak a továbbiakban. 13' Az első két perces kiállítás a mérkőzésen, Szekerest küldik le, emberelőnyben az SZKKSE. Nincs elsőre gól belőle, sőt, Kovács indulhat, és Dobó ugyan beleér a ziccerbe, de a játékvezetők szerint a labda áthaladt a gólvonalon, onnan húzta vissza a kapus - itt nincs gólvonal-technológia, úgy hogy kénytelenek vagyunk hinni a játékvezetőknek, 5-7. 11' Barján Bianka villan középről, ez most szép volt, és még éppen volt idő arra, hogy visszajöjjön Dobó Mónika a kapuba, így nem tudták a középkezdésből az üres kapuba dobni a labdát a vendégek, 5-6. 10' Albert gyorsan szépít egy átlövésből, 4-5. Kovács tör be, Csoknyai és Gulyás nem tudják megfogni, csak szabálytalanul, jár a büntető, amit Schatlz gondolkodás nélkül a léc alá küld, 4-6. 9'Szabó Edináig játszották le szépen a helyzetet Csoknyaiék, azonban Oguntoye lábbal védeni tudta a középre tartó lövést, majd Schatzl ismét a hosszú felsőbe lő, vezet az Érd, 3-4. Ismét lehozza a kapusát Marosán György, és sajnos megint nem jól sül el, nem tudjuk időben visszacserélni a kapust, így Oguntoye az üres kapuba lő, kapusgól, 3-5. 8' Rákezd a vendég szurkolótábor közben, Csoknyai passzába belenyúlnak, összeszedi ugyan Zsilák, de végül csak érdi kézben már a labda, ám Klivinyi indítása pontatlan, így jöhet újra az SZKKSE. 6' Ismét a szélen került helyzetbe a szegedi együttes, ezúttal Zsilák lőhetett, át akarta ejteni Oguntoyét, aki azonban olvasta Zsilák gondolatát, és könnyedén lehúzta a labdát. Egyenlít az Érd, miután Vukcevic tud kapura fordulni középen, majd Dobó mellett be is vágja a labdát, 3-3. 5' Csoknyai játssza be remekül a labdát Gulyásnak, azonban a beállós kihagyja a ziccert, nagy kár érte. Az ellentámadás végén Schatzl kanyarodott fel, és lőtte ki a hosszú felsőt, háromgólos előny helyett csupán egy közte, 3-2. 4' Csoknyai kétgólosra növeli a szegedi előnyt, miután középen megnyílt egy kicsit a terület előtte, 3-1. 3' Szabó Edina szerez egy fantasztikus gólt a szélről, remek mozdulattal cunderezi el a vendégek kapusa mellett, 2-1! Dobó Mónika is bemutatkozik ma egy védéssel, azonban a támadás végén eladja a labdát az SZKKSE, Schatzl indulhatott ziccerben de ezt is hárítja Dobó, bravó! 2'Albert talpról lövi át az érdi falat, blokkolják lövését, de az pont Oguntoye mozgásával ellentétes irányba pattan meg, 1-0. Gyorsan egyenlít büntetőből az Érd, középen láttak szabálytalanságot a bírók: Schatzl egyenlít hetesből, 1-1. 1' Az első akció végén nincs gól, a szélről túlhúzza az érdi játékos, mellé megy lövése. 1' Egy kicsivel hamarabb is kezdik a találkozót a felek a kiírtnál, az Érd vezetheti az első támadást. 17:46 - Köszöntjük olvasóinkat a helyszínről, a csapatok már a bemelegítő gyakorlatokat végzik. Az SZKKSE mindössze 10 mezőnyjátékossal várja a mai találkozót, míg a vendégek jóformán teljes keretükkel érkeztek Szegedre. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.