Sport

Kézilabda: nem tudta megszorítani az SZKKSE az MTK-t

Kézilabda: nem tudta megszorítani az SZKKSE az MTK-t

2015. január 18., vasárnap
Kézilabda: nem tudta megszorítani az SZKKSE az MTK-t
szkkse_mtk_09_23_mj_3

Vereséget szenvedett a Szeged KKSE női kézilabdacsapata az NB I 15. fordulójában, Marosán György tanítványait az MTK múlta felül a fővárosban 34-21-re.

Szoros játékkal kezdődött a találkozó,

Barján Bianka

gólja az 5. percben még 3-2-re módosította az eredményt. Ezt követően azonban beindultak a hazaiak, nyolc találat ellenében egyedül

Aron Andrea

tudott egyszer eredményes lenni. (11-3) Magabiztos előnyét szinte teljesen megtartotta a szünetig az MTK, a játékrészből hátralevő tíz perc adok-kapokjából minimálisan jött ki jobban a Szeged. (14-7) Fordulás után sokáig egyensúlyoztak a felek a meglévő differencián, de az utolsó negyedóra kezdetével kinyílt az olló a bővebb kerettel rendelkező, így erejükkel is jobban gazdálkodni tudó fővárosiak javára. Sikerével az MTK már 8 pontot számlál, amivel megelőzte a táblázaton a Vácot és a Mosonmagyaróvárt is, míg a szegediek továbbra is sereghajtók. Marosán Györgyék legközelebb január 25-én 18 órától a Békéscsabát fogadja az újszegedi sportcsarnokban.

Női kézilabda NB I, 15. forduló:

MTK Budapest - Szeged KKSE 34-21 (14-7)

Budapest, Elektromos csarnok. Vezette: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor.

MTK:

Ignácz-Pethő, Blazek (kapusok), Csuka 4, Horváth 1, Varga 5, Ábrahám 6, Balog 1, Szádvári 3, Fekete 2, Török 4, Barna 1, Kovács 2/1, Urfi, Wolf 3/2, Khouildi 1, Valovics 1.

Vezetőedző:

Horváth Attila.

SZKKSE:

Dobó, Futaki (kapusok), Hárs, Aron 3, Barján 5, Albert, Zsilák 1, Gulyás 3, Selmeci 3, Kiss, Szabó 6/3.

Vezetőedző:

Marosán György.

Hétméteres:

3/3, ill. 3/3.

Kiállítás:

6 perc, ill. 10 perc. Marosán György:

"A második percben Albert Helga egy nagyon komolynak tűnő sérülést szenvedett, az is benne van a pakliban, hogy a szezon hátralevő részében már nem is tud pályára lépni. Persze, biztosat csak a holnapi orvosi vizsgálatok után lehet kijelenteni, ami viszont a mai meccset illeti, az ő esete érthetően megfogta a csapatot, így tulajdonképpen már az elején eldőlt minden. Csoknyai Nóra nem tudott ma velünk lenni, de Selmeci Sarolta is sérülten vállalta a játékot, rá egy négyhetes pihenő vár innentől kezdve. Nyolcan maradtunk a mezőnyben, ami ehhez az NB I-hez kevés, van egy határ, ami után már nem elég a szív. Dolgozunk a probléma megoldásán, ettől függetlenül azonban mindezt nagyon nehéz jelenleg megélni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.