Gazdaság

Kétszáz új dolgozót vesz föl a SZEFO Zrt.

Kétszáz új dolgozót vesz föl a SZEFO Zrt.

2015. január 8., csütörtök
Kétszáz új dolgozót vesz föl a SZEFO Zrt.

Jelentős létszámfejlesztést indított el a szegedi székhelyű, elsősorban ruházati termékeket előállító SZEFO Zrt., az állami tulajdonú cég a csongrádi megyeszékhelyen és Hódmezővásárhelyen összesen mintegy kétszáz főt szeretne felvenni telephelyeire - mondta a cég vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön.

Kiss Sándor

kifejtette: a vállalkozás 2015 első hetében a nyílt munkaerőpiacon 118 álláshelyet hirdetett meg és további 75 megváltozott munkaképességű dolgozót is várnak. A társaság hódmezővásárhelyi fióktelepeire 85 új dolgozót vesznek föl, közülük harmincan megváltozott munkaképességűek lesznek. A létszámbővítést az teszi lehetővé, hogy cég egy új konfekcionáló üzemegységet szeretne felállítani, mivel még az első negyedévben egy ruházati világszabadalommal szeretnének piacra lépni – tudatta a vezérigazgató. A munkatársak közé elsősorban betanított munkásokat várnak, a képzést saját maguk végzik. Emellett azonban magasan képzett szakembereket, textilmérnököket és informatikusokat is keresnek. Az összesen 1100 főt, köztük 830 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató SZEFO Zrt. eredményes évet zárt 2014-ben, a forgalom meghaladta a 1,1 milliárd forintot. 2015-re 1,25 milliárd nettó árbevételi várnak és 35 millió forintos nyereségre számítanak - tette hozzá a vezérigazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.