Közélet

Ipsos: enyhén gyengült a Fidesz, stagnál az ellenzék

Ipsos: enyhén gyengült a Fidesz, stagnál az ellenzék

2015. január 13., kedd
Ipsos: enyhén gyengült a Fidesz, stagnál az ellenzék

Kis mértékben tovább csökkent a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül az idei év elején, az ellenzéki pártoké nem változott, a politikától távolságot tartók csoportja valamelyest megint bővült - közölte az Ipsos a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények alapján kedden az MTI-vel.

Azt írták: a tavaly év végi - két hónap alatt 10 százalékpontos - csökkenés után most további 2-vel csökkent a kormánypárt támogatottsága a teljes népességen belül. A Fidesznek negyedév alatt összesen 1 millió fővel szűkült a tábora, jelenleg 23 százaléknyi, azaz 1,8-1,9 millió választópolgár áll mögötte. Az ellenzéki pártok támogatottsága nem változott az év fordulóján az elemzés szerint. Közülük továbbra is a Jobbik a legerősebb, a választókorúak 14 százalékára, nagyjából 1,1 millió főre számíthat. Az MSZP három hónapja ugyanazt a szintet hozza, 11 százalékot, 900 ezer szavazót. Az LMP és a DK ezúttal is 3-3 százalékot ér el, ez mindkettejük esetében negyedmilliós támogatói kört jelent. Az Együtt, valamint a Párbeszéd Magyarországért (PM) 1-1 százalékos, így táboruk megközelítőleg 100-100 ezer fő lehet. A politikától távolságot tartók csoportja valamelyest megint bővült, jelenleg 41 százalékos, tehát 3,3 millió választó most nem kér a pártokból - közölte az Ipsos. A felmérés alapján a biztos pártválasztók körében a Fidesz 44 százalékos, a Jobbik ebben az aktív szavazói csoportban 24 százalékot, az MSZP 19 százalékot kapna. Az LMP 6 százalékon áll, a DK 3 százalékos, az Együtt, illetve a PM is 1-1 százalékot kapna a biztos pártválasztók csoportjában. A szavazói magatartás elmúlt negyedévben bekövetkezett változásainak lényege a kormánypárttól való eltávolodás és annak következményeként a passzivitás, a politikai bizonytalanság elterjedése - értékeli az Ipsos. Azt írták, már az előző kormányzati ciklusban is hasonlóan alakult a választói viselkedés, a Fideszt elhagyók nem lettek ellenzéki szavazók - akkor hosszabb távon sem. "Most annyit érzékelhetünk, hogy a Jobbiknak 2 százalékponttal több szavazója lett az elmúlt hónapokban, tehát nagyjából 150 ezer szavazó vándorolhatott át hozzájuk a Fidesztől" - áll az összegzésben. Az Ipsos szerint a baloldalra sorolható pártok viszont nem erősödtek a tavalyi választások óta, az év végi felfűtött politikai hangulat is legfeljebb stabilizálta a pozíciójukat. Az MSZP közülük a legerősebb s úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban a szavazótábor "túljutott a rájuk korábban gyakran jellemző letargián". Ősszel a szocialista szimpatizánsok fele mutatott aktivitást, elszántságot, most viszont kétharmaduk - és így a Fidesz híveivel azonos módon eltökéltek. A DK pozíciója is állandó, folyamatosan őrzi két-háromszázezres táborát. Hangulatuk sok tekintetben hasonló a szocialistákéhoz, néha lelkesek, máskor visszafogottabbak. Az Együtt és a PM szétválása feldarabolta szavazótáborukat is, korábbi jelenlétük arra azonban elég, hogy egykori közös támogatóik valamelyikhez felsorakozzanak - állapította meg az Ipsos. Hozzátették: már decemberben is voltak olyan társadalmi csoportok, amelyekben a Jobbik támogatottsága megközelítette, vagy mint a munkanélküliek körében, utolérte a Fideszét. A mostani felmérés alapján már két olyan réteg is van, ahol a Jobbik valamennyivel megelőzte a kormánypártot. A munkanélküliek körében a Jobbiknak 22, a Fidesznek 18 százalékos tábora van, s a szakmunkásként dolgozók csoportjában is lényegében ugyanekkora a különbség: 23-18 százalék. A 30 év alattiaknál a Fidesz 22, a Jobbik 20 százalékos az Ipsos adatai alapján. Az elemzés szerint a politikai bizonytalanság kialakulása szorosan együtt jár a passzivitással. Azon választópolgárok, akik tavaly április 6-án ott voltak az urnáknál, az eltelt háromnegyed év alatt annyira eltávolodtak a politika szereplőitől, hogy szinte megmozdíthatatlannak tűnnek - értékeli az Ipsos, amely szerint ez a csoport 16 százalékos, azaz 1,3 millióan tartoznak ide. Közülük csak minden ötödik mutat valamilyen aktivitást, a többieket jelenleg teljesen hidegen hagyja a politika világa, semmiképpen nem menne el voksolni, ha lenne most egy választás. Még akkor sem, ha szinte egybehangzóan - 95 százalékban - úgy gondolják: rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon - olvasható az Ipsos januári elemzésében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.