Sport

Hosszú Katinka Az év embere a Figyelőnél

Hosszú Katinka Az év embere a Figyelőnél

2015. január 7., szerda
Hosszú Katinka Az év embere a Figyelőnél
hosszu_katinka_ev_embere

Hosszú Katinkát választotta Az év emberének a Figyelő.

A gazdasági hetilap szerdán sajtótájékoztató keretében köszöntötte az úszónőt, akire -

Lambert Gábor

főszerkesztő elmondása szerint - szinte teljes konszenzussal szavazott a szerkesztőség. Hozzátette, hogy az idei az első ilyen választás, de hagyományteremtő szándékkal alapították a díjat. A főszerkesztő úgy fogalmazott, hogy bár nagyon sok jelölés érkezett, könnyű dolguk volt a döntés meghozatalakor. A díjat Lambert Gábor társaságában

Gyárfás Tamás

, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke adta át, aki méltatta a Vasas versenyzőjének érdemeit. Emlékeztetett rá, hogy

Hosszú Katinka

2014-ben többek között kilenc világcsúcsot úszott, a nyáron hat érmet, közte három aranyat nyert a berlini Európa-bajnokságon, majd a maga nemében páratlan bravúrral a novemberi rövidpályás ob-n 17-ből 16 számot megnyert. Aztán az előző évhez hasonlatosan diadalmaskodott a rövidpályás világkupa összetett versenyében, egyetlen szezonban 51 első helyet szerezve, ami szintén elképesztő eredmény. Az esztendő méltó zárásaként a 25 méteres medencében rendezett decemberi dohai világbajnokságon az eredményhirdetéskor nyolcszor állhatott fel a dobogóra, négy alkalommal annak is a legtetejére. Hosszú lett Magyarországon az év női sportolója, a FINA pedig őt választotta meg 2014 legjobb női úszójának, aki a pénzdíjas viadalokon gyűjtött pénzdíjak alapján a sportág első dollármilliomosa lett - amint azt a címlapján Hosszú Katinkával megjelenő Figyelő idei első számában is kiemelte. "Hitem szerint jó döntést hozott a lap" - összegzett a magyar úszósport első embere. Hosszú Katinka az újságírói kérdésre, hogy egy ilyen kemény év után tart-e pihenőt 2015-ben, így válaszolt: "Szó sem lehet róla! Olyan lendületben vagyok, hogy nem érné meg megállni, már csak azért sem, mert kevesebb, mint hatszáz nap van már csak hátra a riói olimpiáig. Vagyis nagyon közel, nincs lazítás!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.