Bulvár

Hat és fél évre ítélték jogerősen a sógorát leszúró vésztői férfit

Hat és fél évre ítélték jogerősen a sógorát leszúró vésztői férfit

2015. január 28., szerda
Hat és fél évre ítélték jogerősen a sógorát leszúró vésztői férfit

Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a vésztői férfit, aki 2013 őszén mellkason szúrta testvére élettársát.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 47 esztendős férfit. A vádlott lánytestvére és a későbbi sértett 2000-től éltek élettársi kapcsolatban, ám gyakoriak voltak köztük a veszekedések, és 2009-ben szétváltak. Három esztendő múltán azonban akkor ötéves gyerekük miatt újra összeköltöztek a nő által bérelt ingatlanban. Viszonyuk azonban feszült maradt, gyakoriak voltak köztük az anyagi természetű viták. 2013. október 8-án azzal kereste meg az asszony testvérét, hogy "nem bírja tovább a sértettel, ki akarja rakni a házból". A vádlott – aki jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott – és testvére megállapodtak, megpróbálják végleges távozásra bírni a sértettet. Elmentek a házba, ahová a vádlott egy kést is magával vitt. A sértett este 7 körül ért haza, és amikor a fel akarta kapcsolni a villanyt, a vádlott a késsel nagy erővel mellkason döfte, majd miközben megöléssel fenyegette még négyszer megpróbálta megszúrni. A sértett végül kimenekült a házból, majd ő és a vádlott is bejelentést tett a rendőrségen. A mentősök a sértettet kórházba szállították, ahol megműtötték. A sértett megbocsátott a vádlottnak, aki az eljárás során arra hivatkozva, hogy a sógora mozdulatát félreértve azt hitte, a férfi meg akarja ütni, ezért védekezésként szúrta meg. A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.