Sport

Futsal: az élre ugrott az SZTE EHÖK SE

Futsal: az élre ugrott az SZTE EHÖK SE

2015. január 13., kedd
Futsal: az élre ugrott az SZTE EHÖK SE
dunakeszi_ehok_14_12_08_

Az ünnepek miatti szünetet követően rögtön rangadó várt az SZTE EHÖK SE-re az NB II Közép csoportjában, hiszen a forduló előtt a szegediekkel azonos pontszámmal álló Váccal mérkőztek meg az év első meccsén. Cserenkó Szabolcs együttese győzelmének köszönhetően a tabella élére állt 14 játéknapot követően.

Mindössze két vereséget szenvedett a mérkőzés előtt a Vác a bajnokságban, (az egyiket a

nyitófordulóban

éppen az EHÖK SE-től) a csapatok pedig egyaránt 33 ponttal álltak egymás elleni derbijüket megelőzően, így nagyon fontos pontokat osztottak ki hétfőn este a deszki sportcsarnokban. Nem állhatott a csapat rendelkezésére

Szentes Bíró Tamás

, aki a

felnőtt strandfoci válogatottal

Dubajban vesz részt edzőtáborban. A kezdeti óvatos játék után az ötödik percben ziccerben indulhatott meg az egyetemi csapat, a lövést azonban kézzel hárította a vendégek mezőnyjátékosa,

Makk Levente

, aki így a kiállítás sorsára, az EHÖK SE pedig büntetőhöz jutott, amit

Bilic

váltott gólra. Két perccel később ezúttal a mezőnyből is eredményes volt a Cserenkó-csapat,

Deák

fejezte be az akciót, amire Hirt válaszolt néhány minutummal később, majd ismét kettejük gólváltását követően alakult ki a félidei eredmény. A második félidőben koncentráltan és nem mellesleg támadásban is eredményesen játszott az EHÖK SE, egy percen belül Bullás és Deák is gólt szerzett, utóbbi mesterhármasig jutott a találkozón.

Fodor

találata döntötte el a találkozót, majd az utolsó pillanatokban még Bullás is szerzett egy gólt, így kialakult a 7-2-s végeredmény. Az egyetemi csapat kiválóan védekezett a második félidőben,

Tombácz

kapusnak gyakorlatilag alig akadt dolga, egyúttal az ellenfél kapuja előtt is határozottnak bizonyult az EHÖK SE, amely megérdemelten, végig dominálva nyerte meg a rangadót. Ezzel a győzelemmel a szegedi csapat a tabella élére állt 36 megszerzett pontjával, és továbbra is vereség nélkül áll a futsal NB II Közép csoportjában. A gárda a következő fordulóban a Vasas otthonában lép majd pályára, január 19-én, 20:30-tól.

Férfi futsal NB II Közép csoport, 14. forduló

SZTE EHÖK SE – Váci Futsal SE 7-2 (3-2)

Deszk, deszki sportcsarnok. Vezette: Farkas Balázs, Rábel Alfréd.

EHÖK SE:

Tombácz – Bullás, Bilic, Csamangó, Pataki.

Csere:

Vastag (kapus), Fodor, Deák, Teimel.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Vác:

Bohony – Sipeki, Bartal, Hirt, Vén.

Csere:

Gere (kapus), Styevkó, Makk, Siskó, Halász, Ligetfalvi.

Vezetőedző:

Burzi Attila.

Gól:

Bilic (5', büntetőből), Deák (7', 15', 29'), Bullás (28', 40') Fodor (34') ill. Hirt (10', 20')

Sárga lap:

Bilic (14'), Deák (39').

Kiállítva:

Makk (5') Cserenkó Szabolcs:

„Egy számunkra nagyon fontos rangadót tudtunk megnyerni. Külön öröm számomra, hogy nem kaptunk gólt a második félidőben, dicséret illet mindenkit. Győzelmünket a 40. születésnapját ünneplő szakmai igazgatónknak, Erhardt Szilárdnak ajánljuk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.