Közélet

Bíróságon csatáznak majd a Szegedi Hőszolgáltatóért (FRISSÍTVE)

Bíróságon csatáznak majd a Szegedi Hőszolgáltatóért (FRISSÍTVE)

2015. január 21., szerda
Bíróságon csatáznak majd a Szegedi Hőszolgáltatóért (FRISSÍTVE)
penz_biz_ules01_gs

500 ezer forint büntetést kellett fizetnie a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nek, az energiahivatal álláspontja szerint ugyanis jogszerűtlen volt, hogy utólag jelentették be az őszi tulajdonosváltást. A pénzügyi bizottság ülésén elhangzott az is, hogy továbbra sincs állandó gázszolgáltatója a Szehőnek.

Félmillió forint bírságot kellett a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nek (Szehő) fizetnie a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak – jelentette be

Solymos László

várospolitikai alpolgármester a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság ülésén. A szocialista politikus emlékeztetett, a Szehőnek 51%-ban tulajdonosa az önkormányzat, a kisebbségi tulajdonos tavaly őszig az Alfa-Nova Kft. volt, szeptemberben azonban üzletrész-átruházás történt, a dunaújvárosi székhelyű Alfa-Nova Kft. helyett a szintén a magánberuházó cégcsoporthoz tartozó, az Alfa Novában 51%-os tulajdonosi hányaddal rendelkező ENERGOTT Fejlesztő és Vagyonkezelő Kft. lett. Erről

Básthy Gábor

, a cég egyik ügyvezetője

a Vagyongazdálkodási és Pénzügyi Bizottság ülésén számolt be

. A tulajdonosváltást azonban csak utólag jelentette be a hőszolgáltató az energiahivatalnak, mely ezért félmillió forintos bírságot szabott ki a Szehőre. Solymos tudatta azt is, hogy mivel utólag történt a tulajdonosváltásról szóló bejelentés, nem működik jogszerűen a Szehő az energiahivatal álláspontja szerint. A szocialista politikus hozzátette, a hőszolgáltató – melyet a jogszerű működésre szólított fel a város is – már kifizette az 500 ezer forintos bírságot, ám a kisebbségi magántulajdonos beperelte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, így a cég tulajdonjogáért bírósági csatározás várható. Solymos tudatta azt is, hogy mivel utólag történt a tulajdonosváltásról szóló bejelentés, nem működik jogszerűen a Szehő az energiahivatal álláspontja szerint. A szocialista politikus hozzátette, a hőszolgáltató – melyet a jogszerű működésre szólított fel a város is – már kifizette az 500 ezer forintos bírságot, ám a kisebbségi magántulajdonos beperelte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt. A pénzügyi bizottság ülésén elhangzott, hogy az önkormányzat későn, csak január 10-én értesült az energiahivatal által kiszabott bírságról, és Solymos tájékoztatása szerint a város által delegált ügyvezető igazgatót,

Kóbor Balázst

is későn értesítette a kisebbségi magántulajdonos.

Továbbra is gáz van a gázzal Szegeden

Szentgyörgyi Pál

gazdasági alpolgármester elmondta, továbbra is tizenöt naponként hosszabbítják az ideiglenes kényszer gázszolgáltatói szerződést Szegeden. Ahogy beszámoltunk róla, szintén novemberben derült arra fény, hogy a Szehő gázszolgáltatója október 31-i hatállyal felbontotta a szerződését vis maiorra hivatkozva. A kisebbségi tulajdonos által delegált ügyvezető, Básthy Gábor akkor elmondta, az előírások szerint a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatalt kérték fel gázkereskedő kijelölésére. A hivatal november 15-éig ideiglenesen kijelölte a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-t, és a jogszabályok kilencven napos határidőt szabnak arra, hogy új beszállítót keressen a Szehő, amit azóta sem találtak.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy a Szehő folyamatosan arról számolt be, hogy nem kapnak elegendő állami támogatást, a számítások szerint három év alatt 1,3 milliárd forinttal kaptak kevesebbet, mint amennyit kalkuláltak. Az energetikai hivatal megerősítette a város korábbi álláspontját, amelyben kritizálták, hogy a hőszolgáltató a magántulajdonos a másik cégétől vásárolta a gázt, méghozzá drágán a hazánkban működő más szolgáltatók gázbeszerzéséhez viszonyítva. Szentgyörgyi Pál elmondta, a hivatal emiatt nem kompenzálta a Szehő gázbeszerzését, ez okozta az 1,3 milliárdos állami támogatáskiesést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.