Sport

Asztalitenisz: újra megrendezték a Pedagógus kupát

Asztalitenisz: újra megrendezték a Pedagógus kupát

2015. január 8., csütörtök
Asztalitenisz: újra megrendezték a Pedagógus kupát
foto3

A KÖZ-ÉRT Rekreációs Egyesület szabadidősport szakcsoportjának szervezésében sok éves kihagyás után 2014 decemberében újra megrendezésre került egy korábban hagyományos asztalitenisz torna.

A verseny újraélesztette a korábbi Pedagógus Szakszervezet által évi rendszerességgel megrendezett, évtizedes múltra visszatekintő régi versenyek hangulatát, ahol olyan közismert tanár és pingpongegyéniségek is indultak, mint

Gazdik Gyula

. A közalkalmazotti szférából a mostani rendezvényre is azok a lelkes tanárok jöttek el, akik imádtak mozogni, szeretik a sportot, a rivalizálást. A pingpong játékossága, nyelvezete, kiváló lehetőséget nyújtott a kikapcsolódásra, a barátkozásra, a nevetésre és a szórakozásra. Továbbá arra, hogy a hétköznapi munkából kilépve egy kis izgalommal fűszerezett tétre menő mérkőzésen mindenki megcsillogtathassa tudását. A verseny hangulatát misem bizonyította jobban, mint az a tény mely szerint a lelkes kollégák annyira belejöttek és belefeledkeztek a játék nyújtotta örömökbe, hogy a verseny végén nem hazafelé igyekeztek, hanem maradni és játszani szerettek volna még egy kicsit. A győztesek nagyon szép sportajándékokat vehettek át. A díjakat, a DECATHLON Sportáruház biztosította. Az áruház képviseletében

Murvai Ervin

igazgató úr nyújtott támogatást. A rendezvény sikeres volt. Köszönetünket fejezzük ki, a helyszín biztosításáért, valamint a védnöki feladatok vállalásáért

Feketű Béla

intézményvezető úrnak. A versennyel kapcsolatos szakmai feladatokban, a Móravárosi Asztalitenisz Club nyújtott segítséget. Köszönjük az együttműködést

Csiszár Sándor

és

Kovács János

uraknak, továbbá a szervezés technikai lebonyolításáért

Szaniszló Attilának

, a „KÖZ ÉRT” Civilszervezet ügyvezető elnökének.

Versenyeredmények:

A tanárnők versenyében:

I. helyezett: Székely Olga ( Szeged, Béke utcai Általános Iskola) II. helyezett: Aradi Andrea ( Szeged, Rendőrkapitányság) III. Haumann Anett ( Szeged, Petőfi Sándor Általános Iskola)

A férfi tanárok versenyében:

I. helyezett: Máhig József ( Szeged, Kiss Ferenc Erdészeti Középiskola) II. helyezett: Szaniszló Attila ( Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium) III. helyezett: Lukács Vencel ( Szeged, József Attila Szakképző Iskola) Valamennyi résztvevőnek gratulálunk!

Vitos György

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.